A fél nappaliját elfoglalja egy pilótafülke, de így Boeinggel „repkedhet” a világban
Egy I. kerületi társasház második emeletének nem túl nagy lakásába épített profi Boeing-szimulátort Föső Péter. Bármely pilóta gyakorolhatna itt, de a nem olcsó szerkezetet csak ő használja. „Mindenkinek van valami hobbija, nekem ez” – mondja.
Nem tudjuk palástolni meglepetésünket, amikor a fotós kollégával belépünk Föső Péter lakásába. Mondjuk, nem túl megszokott, hogy egy bérház második emeletén, a kis előszobából nyíló nappali közel felét életnagyságú pilótafülke foglalja el. Még akkor is, ha a Boeing 737-es fülkéjének csak a felét építette is meg a híradástechnikusi végzettségű, nemrég a Magyar Televízióból nyugdíjba vonult volt műszaki vezető.
Föső igazából is repült rendszeresen a 90-es években mintegy 10 évig, van is jogosítványa, igaz, csak kisgépre, Cessnára. A budaörsi reptérnek azóta is segédkezik önkéntesként, ha szükség van rá különböző programokon. De ez már akkor sem volt elég neki: otthon kis szimulátorokon folytatta – mint nagyon sokan – virtuálisan a repülést. Hogy ezen is túllép, azt egy amszterdami útján határozta el.
„Egy Malév-pilóta ismerősöm segítségével lehetőségem nyílt Amszterdamban egy igazi Boeing 737-es szimulátorba ülni, akkor még a valódi pilóták is ott gyakoroltak.
Szerelem volt első látásra. Én már akkor életkoromnál fogva kifutottam abból, hogy pilóta legyek, de ha újrakezdhetném, nem haboznék”
– mondja, miközben próbálja a fotós lelkesedését hűteni, hogy majd akkor érdemes a szerkezeteket fényképezni, amikor beindítja, és „teljes díszkivilágításban pompázik”.
Négy éve, még aktív éveiben kezdte el a szimulátort építeni, ebből másfél év csak a tervezéssel telt el. „Szereztem egy eredeti Boeing-könyvet, amelyben pontosan leírják, lerajzolják, hogy néz ki egy 737-es pilótafülkéje.”
Ez alapján kimérte, megszerkesztette a fülke terveit, megkereste, hogy hol tudja beszerezni a megfelelő alkatrészeket. A pilótafülkében van kanadai, amerikai, spanyol, német, török, ausztrál, portugál kütyü is. Továbbá találnia kellett olyan lakatost is, aki az általa megszerkesztett fülke vázát képes – a megfelelő dőlésszögekre, törésekre ügyelve – elkészíteni, és olyan szakembert, aki a színkód alapján kikavarja a Boeing-színű festéket.
„Amerikában könnyű, ott elmegy az ember egy sivatagszéli repülőgép-temetőbe, és megveszi, mondjuk egy gép teljes orrát. Azt lefűrészelik, és már viheti is trailerrel haza, hogy ott felállítsa, és beüzemelje.” Lehetne rendelni is repülőalkatrész-kereskedőktől ülést vagy más alkatrészt, ám bizonytalan, hogy ami megérkezik, az végül jó lesz-e. Megbízhatóbbnak tartja, ha másolatokat gyártó cégektől szerzi be, amire szüksége van.
A jelenleg 95 százalékban kész szimulátorban az utolsó kapcsolóig, karig, ülésig minden pontosan úgy és ott van, ahogy és ahol bármely Boeing 737-esen – mondja Föső, miközben kezdi beindítani a berendezést. Ugyanúgy kell bekapcsolni, ugyanúgy kell a hajtóműveket indítani vagy a futóműveket kiengedni stb., mint egy igazi gépen.
„Itt nincs olyan, hogy kihagytam egy kapcsolót, vagy csak úgy beépítettem egyet, és annak nincs funkciója.”
Először kigyullad egy csomó fény a kapcsolótáblákon, majd felhangzik a motor dübörgése, végül a hatalmas monitorokon éppen azt látjuk, amit egy a 43-as kapunál álló gép pilótája.
A szimulátort két – egymással is összekötött – nagy teljesítményű számítógép vezérli, az egyik magát a szimulátorrészt, a másik a kijelzőket. Föső megvásárolta a legmodernebb, profik által is használt, állandóan frissített szoftvereket. Ezek telepítéséhez, beüzemeléséhez szakmai konzulensként besegített neki Cserháti László, aki pilóta és informatikai területen is otthon van.
Ki lehet választani, hogy valós időjárás legyen, vagy este, esetleg ködös, netán extrém időjárás. Most a valós időt választjuk, kis szél, kis napsütés – a gép gyorsan betölti a Liszt Ferenc repülőtér meteorológiai adatait.
Miközben várunk arra, hogy felálljanak a komputerek, betöltsenek a szoftverek (és ez mintegy 10 percig is eltart), megpróbáljuk megtudni, hogy mibe került mindez. Föső ezt nem árulja el, mint mondja „elégedjünk meg annyival, hogy minden egyes panel 1000 eurós nagyságrendnél kezdődik”. Mondjuk, ilyenből jó sok van – tesszük hozzá. Nem tiltakozik.
„Van, aki évek alatt ennyit hagy a kocsmában, van, aki ennyit horgászik el, van, aki az autójára vagy utazásra költ ennyi pénzt”
– mondja. Egy komoly hobbi nem olcsó mulatság.
Rákérdezünk, hogy ha beültetnék egy igazi Boeingbe, akkor a szimulátoros rutinnal el tudná-e azt vezetni. „Ha – mint a hülye filmekben – meghalna mindkét pilóta, és kéne valaki, aki leviszi a gépet, megpróbálnám” – válaszolja. De hozzáteszi, azért egy igazi gép vezetése nyilván más, és még biztos volna mit tanulnia. Épp most vár egy volt 737-es pilótát, aki megtanítja olyanokra, amit esetleg nem jól csinál. „Az biztos, hogy egy rendes pilóta itt a szobában, ezen a szimulátoron alapvető dolgokat ki tud próbálni, be tud gyakorolni.”
A szimulátor nem mozog mechanikusan, tehát nem dőlünk el forduláskor, felszálláskor, nem rázkódik a széltől, légörvényektől. Meg lehetne azt is csinálni, a szoftver tudná is mozgatni a mechanikát, akár 15-20 fokokat is dőlhetne a pilótafülke, de az iszonyú pénz lenne, „és az alattam lévő szomszéd is valószínűleg gyorsan elköltözne, mert nem kis zajjal járna”.
A szimulátort Föső magának csinálta, nem tervezi kiadni pénzért sem pilótaképzőnek, sem érdeklődőknek. Ezt még annál a cégnél sem hiszik el neki, ahová korábban járt és tanult. „Csak tanácsokat kértem, de szóba se álltak velem, konkurenciát láttak bennem.
Hiába mondtam, hogy ezt csak én, legfeljebb 1-2 barátom fogja vezetni, nem hitték el, hogy én nem akarom kiadni pénzért a szimulátort.”
Közben minden összeállt. Beindítja a pilóta a gépet, felpörög a kisegítő hajtómű (APU). Úgy érzem magam, mint egy repülési tanórán: Föső magyarázza, milyen kapcsolókat kell kioldani, bekapcsolni az előkészítések során. Mindenesetre, ha egy gép bárhol a világon felszáll, a pilóta ugyanezeket a gombokat, kapcsolókat birizgálja a szűkös helyéről.
Beállítja az üzemanyag-fogyasztást, a gép súlya és a tervezett út arányában. Hátratolást kérünk, közben indítjuk a hajtóműveket. Kigurulunk a megfelelő „taxiúton”… beállítjuk a 31-es pályát… 310 fokon fogunk felszállni. Ilyesmi instrukciókat mond.
Nem lennék jó fekete doboz, hogy visszaidézzem a szakkifejezéseket.
Az biztos, hogy nem megyünk magasabbra, csak 6000 lábra, ez egy rövid próbakör lesz Budapest fölött.
Miután kitolják a gépet, kigurulunk a kifutóra – mindez a jól ismert hangokkal. A hajtóművek felpörögnek, nekilendülünk, egyre gyorsabban futunk, egyszer csak felkapja a gép orrát. Nem érezni az elszakadást a földtől – de hát egy második emeleti lakásban vagyunk.
Nagyjából negyedórát repülünk Budapest és környéke felett, látni a Dunát, a hidakat, szigeteket. Teszünk egy kis kört, majd leszállunk újra a Liszt Ferenc repülőtéren.
És újra rádöbbenünk, hogy egy kis lakásban ültünk.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
