A Washingtonba vezényelt Nemzeti Gárda katonái vasárnap elkezdték viselni a fegyvereiket – írja a CNN a missziót végrehajtó közös műveleti csoport szóvivőjének közlése alapján. Pete Hegseth védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte ezt a Nemzeti Gárdának, akiket Donald Trump amerikai elnök bűnözésellenes programja részeként vezényeltek a fővárosba.
A Pentagon korábbi iránymutatása szerint a Nemzeti Gárda tagjai akkor viselhettek fegyvert, ha azt a körülmények indokolták.
Donald Trump augusztus elején jelentette be, hogy bevezényli a Nemzeti Gárdát Washingtonba, többek között azért, hogy eltüntessék a hajléktalanokat. Ígéretét hamar be is váltotta, két nappal később már megjelentek a katonák az utcákon, akik szövetségi ügynökökkel karöltve számolják fel a hajléktalanok táborhelyeit, ellenőrző pontokat működtetnek, és általában erősítik a rendfenntartást.
Trump a Nemzeti Gárda bevetését azzal indokolta, hogy a városban elszabadult a bűnözés, azonban az elmúlt években a bűnözési statisztikák éppen hogy csökkenő tendenciát mutatnak. Ennek ellenére az elmúlt napokban páncélozott járművek sorakoztak fel műemlékek és turisztikai látványosságok közelében, a népszerű szórakozóhelyeknél ellenőrzik az autósokat, az égen rendőrségi helikopterek szállnak. Összesen mintegy 800 katona és további 500 szövetség ügynök vesz részt az akciókban.
A Nemzeti Gárda bevetése után a városi rendőrség feletti irányítást is szövetségi kézbe vette a kormányzat. Pam Bondi amerikai főügyész a Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Administration, DEA) vezetőjét nevezte ki a város „sürgősségi rendőrfőnökének”, a döntés ellen a város pert indított.
https://hvg.hu/360/20250813_Washington-Trump-nemzeti-garda-bunozes
Nyitóképünkön: A Nemzeti Gárda katonái a Union Station állomáson. Fotó: AFP / Anadolu / Yasin Ozturk