szerző:
Csatlós Hanna

Egynapos művészeti fesztivált rendeztek a minap Csernobilban. Az acélszarkofággal letakart négyes blokk közelében évről évre egyre több a turista, és most már az ukrán állam szerint is biztonságos annyira a reaktor környéke, hogy bulizni lehessen a nem is olyan rég még halálosan veszélyes, sugárfertőzött területen. Lakni azonban még további 24 ezer évig nem lehet majd a zónában.

Artefact néven a napokban egy kisebb művészeti fesztivált szerveztek a csernobili atomerőműtől néhány kilométerre fekvő szellemváros, Pripjaty központjában. Ez volt az a település, amelyet azért húztak fel annak idején, hogy az atomerőmű alkalmazottjainak és családjaiknak, a munkásoknak, kutatóknak és mérnököknek ne kelljen messziről ingázniuk a blokkokhoz. Az 1986. április 26-án bekövetkezett atomerőmű-katasztrófát követően a város teljes, ötvenezres lakosságát kiürítették. Pripjaty azóta néptelen, a védőruhás fesztiválozók november 22-én éjszaka mégis ideiglenesen visszacsempészték az életet a kihalt épületek közé.

Egyenruhás katonák kíséretében visszafogott buli Pripjatyban
©

A rendezvényt az állami Ukrán Kulturális Alap is támogatta, a kormány ugyanis idén májusban hivatalosan is a turisták számára biztonságosan megközelíthetőnek ítélte a ma már nem működő erőmű 30 kilométeres sugarú környékét. Az egyestés elektronikus és médiafesztivál egy Valerij Korsunov nevű kijevi művész digitális installációja köré szerveződött, Tarkovszkij Sztalkerjéből vetítettek jeleneteket, a hangeffekteket pedig a korábban Csernobil területén felvett zajokból keverték.

Fényfestés, a fagyos levegőt tapogató lézercsíkok, a földöntúli zajok visszaverődése a hideg falakról, fehér kezeslábasba öltözött emberek nyüzsgése a katonák között a mínusz hat fokban. Tiszta science fiction ez a szivárvány minden színében, és ilyet Pripjaty soha nem látott még, sem a katasztrófa előtt, sem utána. Ez volt az Artefact, de senki ne érezze kényelmetlenül magát a miatt, ha esetleg elsőre értetlenkedne: mégis miért ültek emberek örömünnepet a világ leghírhedtebb halálzónájában, és hogy kerültek egyáltalán oda? Nézzük az elejéről.

Korsunov installációja, a szobor hangjait Christophe Hetier Grammy-jelölt francia producer kreálta az Artefact csapatával együttműködésben
©

32 évvel ezelőtt verték bele a szöget a világ legnagyobb koporsójába

1986 áprilisában Pripjaty lakosságát négy nap választotta el attól, hogy átadják az akkor még virágzó város vidámparkját. Erre végül nem került sor, mert közben felrobbant a várostól 4 kilométerre fekvő atomerőmű négyes blokkja. Ahogy Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas író a Csernobili ima című könyvében fogalmaz: ekkor változott meg az emberi időszámítás, mert a robbanás egy Csernobil előtti és egy Csernobil utáni korszakra bontotta ketté a történelmet. A vidámpark soha nem használt, rozsdásodó játékai pedig mára szomorú jelképei lettek a tragédiának.

Április 26-án hajnalban valójában két robbanás volt. Az első levitte a blokk 450 tonnás tetejét, a második gyakorlatilag egy radioaktív felhőt lövellt a légkörbe. Az így elszabadult sugárzó anyag mennyisége állítólag több százszorosa volt annak, ami a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák által összesen a légkörbe került. Ma már köztudott, hogy a szovjet vezetés nemcsak lassan reagált a balesetre, de meg is próbálta azt eltussolni, és félreinformálta a lakosságot, meg a világot.

Az atomerőmű vezérlőterme
©

A tragédia helyszínére elsőként kivezényelt tűzoltók és katonák nem tudták, mivel néznek szembe a lángok oltásakor, megfelelő védőfelszerelés nélkül, néhányan félmeztelenül locsolták a radioaktív tüzet, a sugárzó grafitport puszta kézzel takarították el. Az úgynevezett likvidátorok közül többen ott helyben meghaltak az erős sugárzás következtében, másokkal napokon belül végzett a halálos dózis. Pripjaty lakosságát csak 36 óra múlva kezdték el evakuálni, sokan még úgy fogyasztották el a vasárnapi ebédjüket, mintha mi sem történt volna; a reaktor vöröses, lilás színben játszó lángjait tűzijáték gyanánt bámulták az erkélyükről.

Pripjaty
©

Végül az atomerőmű 30 kilométeres körzetéből majdnem mindenkit sikerült kitelepíteni: több mint 120 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát úgy, hogy eleinte azt mondták nekik, csak pár napra költöznek el, addig, amíg zajlik a kármentesítés. A környező fákat kivágták, a háziállatokat, ha lehetett, lelőtték.

A 30 kilométeres sugarú, 2600 négyzetkilométeren elterülő tilalmi zóna ma is létezik, de még ma is nagyjából 150-200 ember élhet ezen belül. Ők a figyelmeztetések ellenére sem hagyták el a területet, vagy azóta illegálisan visszaköltöztek. Többségében az erőműtől kicsit távolabb, mintegy 14 kilométerre fekvő kistelepülést, Csernobilt lakják.

A balesetet követő hónapokban körülbelül 600 ezer ember vett részt az erőmű és a zóna tisztításában, azaz a likvidálásában. Közvetlenül a baleset okozta rákos megbetegedésekben elhunytak számát 4-9 ezer közöttire teszik, ugyanakkor a Greenpeace szerint a számuk eléri a 200 ezret is.

Az összeomlott blokk fölé 1986 decemberében felhúzták ugyan a betonszarkofágot, de a Szovjetunió képletes síremlékévé váló, az emberiség jövője fölé pedig fenyegető árnyékot vető szimbólum, a hatalmas koporsó csak vészmegoldásnak bizonyult. A szarkofág teteje ugyanis ingatag volt, fennállt a beomlás veszélye. Ezt orvosolandó, 1997-ben a G7-országok, Ukrajna és az Európai Bizottság megfogalmaztak egy programot a csernobili zóna biztonságossá tételére.

Acélkupola a négyes blokk fölött
©

Ennek legfőbb eleme lett az a 110 méter hosszú, 105 méter magas és 36 ezer tonnás acélkupola, amelyet 2016-ban a bebetonozott négyes energiablokk fölé toltak. A Fedél elnevezésű megaprojekt összesen 2,15 milliárd eurót emésztett fel, a költségekhez pedig jelentős mértékben járult hozzá az Európai Unió, az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank, számos európai ország, továbbá Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Japán is.

Azt mondják, biztonságos

Az új acélszarkofág sem fogja kibírni végtelen időkig, a hangárt száz évre tervezték, ám még így is új korszakot nyitott Csernobil életében. Mivel a zónában minden szennyezett, a víz, a talaj, a fák, a tudósok jelenlegi becslése szerint a környék még 24 ezer évig nem lesz alkalmas arra, hogy tartósan lakni lehessen ott, de hála az acélkupolának, az erőmű környékén a sugárzás állítólag minimálisra csökkent, ezért rövid látogatásokra ismét alkalmas lett a zóna.

Ez meg is látszik a környék idegenforgalmának a számain: évről évre több katasztrófaturista és a városi hanyatlásra, az elhagyatott terekre, épületekre kíváncsi urbexes (az urban exploration szóból képezve) keresi fel a zónát, 2016 óta pedig különösen látványosan ugrott meg a látogatószám. Már 2008-ban is voltak adatok arról, hogy mennyien keresték fel a csernobili körletet, akkor mindössze kicsivel több mint ötezer vakmerő turista fordult meg itt, ukránok és külföldiek fele-fele arányban. Ehhez képest 2015-ben már 16 ezren jutottak be a zónába, kétharmaduk már külföldi volt. Az AFP híre szerint pedig 2017-ben már körülbelül ötvenezer ember vállalkozott a csernobili túrára, és a látogatóknak a 70 százaléka külföldi turista volt.

Ma már több cég is szervez erőmű- és Pripjaty-néző túrákat a tilalmi zónában, 25 eurótól 650 euróig kérnek pénzt a sétákért attól függően, hogy valaki egy-kétnapos kirándulásra iratkozik fel, vagy esetleg egy hétig szeretne a múlt romjai között bóklászni. A séták általában érintik Pirpjaty leglátványosabb szellemépületeit, a vidámparkot, és vannak túrák, amelyek az atomerőmű 3-as blokkjában, vezérlőtermében végződnek.

Turisták Csernobilban
©

A túravezetők szerint a fokozott elővigyázatossággal megtartott csernobili kirándulás ma már a résztvevő egészségére nézve nem veszélyes vállalkozás. Van cég, ahol azt mondják, hogy a sugárterhelés a zónában való egynapos tartózkodás során nagyjából egy mellkasröntgen sugárterhelésének felel meg, más cégnél pedig azt kommunikálják, hogy hála a biztonságosan záró acélfödémnek, az általuk mutatott útvonalakon a háttérsugárzás gyakorlatilag alacsonyabb, mint Kijevben. Gyakran használt példa szokott még lenni az is, hogy az Atlanti-óceán fölött átrepülve nagyobb sugárdózist kapunk, mint Csernobilban egy nap alatt.

A biztonságos túrához persze megfelelő körültekintés szükséges. Egyrészt nem szabad letérni a túravezetők által megszabott útvonalról – adott esetben még az aszfaltról sem lehet lelépni –, mert a zónának vannak részei, ahol valóban nagyon alacsony a sugárzás, de egyes területeit még mindig életveszélyes megközelíteni.

Az őrzött zónába csak engedéllyel és útlevéllel lehet bejutni, kilépéskor pedig átvizsgálják az embert, hogy nem került-e a ruhájára, hajára radioaktív por. A turizmus infrastruktúrája egyre jobban kiépül, lehet már vásárolni csernobilos szuvenírt (jégkrémtől kezdve a kézműves szappanon át a „sugárveszély” feliratú pólón át minden van), a túrák a kétórányi autóútra lévő Kijevből indulnak, és bizonyos időszakokban meg lehet szállni Csernobilban vagy az atomerőműtől ötven kilométerre, a Dnyeper túlpartján fekvő Szlavuticsban is. Ide telepítették annak idején a Pripjatyból evakuált embereket.

Elhagyott vidámpark Pripjatyban
©

Napjainkban a legveszélyesebb részen, az acélszarkofág alatt robotok dolgoznak. Ezek először lebontották a betonszarkofágot, most pedig a négyes blokk romjainak eltakarítása zajlik. A szarkofágon kívül azonban továbbra is dolgoznak emberek, általában a normál fizetés többszörösét kapják ezért.

Elérkeztünk a gyászmunka utolsó fázisához?

Forgattak már filmet, videóklipet Csernobilban, sok helyszíni riport is készült a környéken, és a YouTuberek is előszeretettel zsebelik be innen a kattintást. Most pedig úgy látszik, hogy az előfutárnak számító, a zónába beszökő graffitisek, majd a turisták, bloggerek és az újságírók kitaposták az utat a művészek számára is az atomerőmű környékén.

A művészek elsődleges célja a zóna szellemi rehabilitációja lenne. A korábban említett Artefact-művész, Valerij Korsunov a következőt nyilatkozta a Guardian helyszínen járt újságírójának: „Néhányan semmit nem akarnak adni Csernobilnak. Túl szomorúnak és tragikusnak látják ezt a helyet bármilyen ilyen eseményhez. Mások viszont meg akarják változtatni ezt az elidegenedett területet, új jelentéssel akarják felruházni.”

Ez már tömegnek számít Pripjatyban
©

Korsunov szerint vannak kibeszéletlen dolgok a 32 évvel ezelőtti események kapcsán, amelyek még feldolgozásra várnak. „Minden ukrán szenved ma valamiért Csernobil katasztrófájától. Majdnem minden ukránnak vannak ismerősei vagy rokonai, akik részt vettek a baleset utáni takarításban, vagy Csernobil egészségügyi következményeitől szenvednek. Az egészségügyi hatások még generációkon keresztül fognak érződni, de egészen mostanáig senki nem beszélt erről nyíltan.”

Nem a november közepén megtartott Artefact volt azonban az egyetlen rehabilitációs célú művészi kezdeményezés. Idén nyár végén valósult meg egy alulról szerveződő projekt is Chernobyling 2018 néven, amelyet az első posztapokaliptikus művészeti és urbex fesztiválként hirdettek. Ez háromnapos rendezvény volt kiállításokkal, mesterkurzusokkal, DJ-kkel, koncertekkel, filmvetítésekkel, geocachinggel egybekötve, és bár szerveztek túrát Csernobilba is, a fő fesztiválhelyszínek még Kijevben maradtak. A Chernobyling szervezői „Hozd vissza Chernobilt az életbe!” szlogennel, Kickstarteren gyűjtöttek pénzt a rendezvényre.

A csernobili mentőalakulatok emlékműve
©

A projektnek a zóna szempontjából rendkívül fontos üzenete volt: arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzött vidéken is élnek még emberek, akikről nem lenne szabad megfeledkezni, támogatni kellene őket. „Jelenleg is több mint ötezer munkás tartja karban a zónát és az atomerőművet magát, és még mindig dolgoznak az új acélszarkofágon. Ezen kívül körülbelül 150 önként betelepülő ember van itt. 'Csernobil gyermekei' nagyon szegény körülmények között élnek a Zónában” – írták a Kickstarter-oldalukon. A szervezők a fesztivál bevételének egy részét ezeknek az embereknek a megsegítésére, életkörülményeik javítására fordították.

A két példa is mutatja, hogy az ukrán társadalom a szükséges veszélyelhárító lépések megtétele után – és az emlékművek megkoszorúzása mellett – végre elkezdhetett azon gondolkodni, hogy mit is jelent nekik ma Csernobil, hogy is kellene egy múlt században történt katasztrófát a jelenünkben feldolgozni. A most említettek még csak a kezdeti, a megalapozó nulladik próbálkozások, amelyeknek érdekes módon a turizmus adott lendületet. Az még kérdés viszont, hogy egy ekkora traumát követően az ukránok megértek-e a gyászmunka utolsó fázisára, azaz a veszteségek utáni világhoz fűződő új viszony kialakítására. Kétséges; a Guardian az Artefact kapcsán egy ebből a szempontból sokatmondó kommentet idéz:

Ez a dolog megölte a nagymamámat, most pedig egy diszkó lett belőle.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

Spanyolországban is lakásokat épít a magyar ingatlanfejlesztő

Spanyolországban is lakásokat épít a magyar ingatlanfejlesztő

Érdekes játékokkal indít az Apple filléres játékszolgáltatása

Érdekes játékokkal indít az Apple filléres játékszolgáltatása

Furcsa jelenség: miért akarja velünk bekapcsoltatni a Facebook a Bluetooth-t?

Furcsa jelenség: miért akarja velünk bekapcsoltatni a Facebook a Bluetooth-t?