„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az illető Tiszaszentimre külterületén, egy szántóföldön esett a kitört traktorkerék alá.
Egy férfi február 16-án délután Tiszaszentimre külterületén, egy mezőgazdasági területen traktorral közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból a jármű bal hátsó kereke kitört, a sofőr kiesett a vezetőfülkéből és a kerék alá szorult.
A bajba jutott maga értesítette ismerősét, de sokkos állapota miatt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol történt a baleset. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai is a mentésére indultak, miközben a rendőrök azonosították a pontos helyszínt.
A saras területet megközelíteni csak terepjáró járművekkel lehetett, így az egységek egy rendőrségi szolgálati gépkocsival és a körzeti megbízott saját terepjárójával mentek a sérülthez. A körzeti megbízott és kollégái érkeztek meg először, akik a mentősök kiérkezéséig a földön fekvő tiszafüredi lakost takaróval betakarták. A mentők kórházba szállították a 25 éves férfit, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.