Eltüntette a Netflix a dokumentumfilmet, amely azt állította, hogy a gyökérkezelések rákot okoznak

Az állításnak nincs semmilyen tudományos alapja.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltüntette a Netflix a dokumentumfilmet, amely azt állította, hogy a gyökérkezelések rákot okoznak

Minden feltűnés nélkül leszedte a kínálatából a Root Cause című vitatott dokumentumfilmet a Netflix. Az ausztrál Frazer Bailey által jegyzett film azt állítja, hogy a gyökérkezelések rákot, szívbetegséget és már komoly krónikus betegségeket okoznak, ezért egy beteg fogat úgy a legcélszerűbb kezelni, hogy kihúzzák. Csakhogy ezeknek az állításoknak nincs semmi tudományos alapjuk.

A Netflix kínálatában 2019. január elsején jelent meg a dokumentumfilm, és azonnal kiváltotta az amerikai fogorvosok és szakértők tiltakozását. A szakmai szervezetek január végén levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy a dokumentumfilm komoly károkat okoz azzal, hogy helytelen információkat terjeszt olyan biztonságos orvosi eljárásokkal kapcsolatban, mint a gyökérkezelés. A levelet elküldték az Apple-nek, az Amazonnak és a Vimeónak is, ahol szintén elérhető volt a film, sőt még most is elérhető. A Netflix döntését a film eltávolításáról ugyanakkor bölcsnek nevezték a szakértők.

Elképzelhető viszont, hogy a Netflix nem a fogorvos-társadalom nyomására döntött így, hanem azért, mert presztízskérdés számára, hogy minőségi dokumentumfilmeket kínáljon, hiszen például a Period. End of Sentence című filmje épp most nyert Oscart.