Egy 28 éves magyar fiatal tervezte a Lego új kollekciójának egyik darabját
Szabó Máté Mickey egér ikonikus gőzhajóját készítette el, amellyel a mesehős az 1928-ban megjelent fekete-fehér rövidfilmben először hódította meg a mozivásznat.
hvg.hu
A 28 éves budapesti Szabó Máté tervezte a Lego új kollekciójának egyik darabját: a 90. születésnapját ünneplő Mickey egér ikonikus gőzhajóját, amellyel a mesehős az 1928-ban megjelent fekete-fehér rövidfilmben először hódította meg a mozivásznat.
Az Index azt írta: Szabó Máté a tervet a LEGO Ideas oldalon először 2016-ben a többi Lego rajongóval osztotta meg, ahol gyorsan elérte a 10 ezer szavazatos határt. Ez azt jelentette, hogy az ötlet bekerült azok közé, amelyek közül a Lego csoport munkatársai kiválasztják azt a néhányat, amely hivatalos készlet formájában is a gyártósorra, majd a boltok polcaira kerülhet.
Az ötlet végül John Ho tervező és Crystal Marie Fontant grafikus kezei alatt kapta meg végleges formáját. A 156 elemből álló gőzhajó így 751 elemessé nőtte ki magát, amelynek két gőzkéménye fel-le mozog, valamint lapátkerekei is forognak, ha a hajót előre tolják.
A készlet része még két különleges minifigura, az ezüst színű díszítéssel ellátott Mickey és Minnie egér, akiknek kiegészítői egy gitár, egy kotta és egy papagáj.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.