Ahol a fogyatékossággal élők nem csak a falat nézik
Miskolc külterületén, a Bükk-hegység lábánál, egy alapítvány újabb és újabb telkeket vásárol, hogy szociális szolgáltatást és lakhatást nyújtson több tucat fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű és autista felnőttnek. Megnéztük, milyen az, amikor mindenkinek helye és dolga van.
Nagyon elhatárolódnak az otthonok attól, hogy tegyenek is valamit az ott élőkért. Hogy ne csak ott üljenek az intézetekben, hanem dolgozhassanak is. Én mindenképpen olyan helyre szerettem volna jönni, ahol csinálhatok valamit
– mondja Iván, az öt hektáron fekvő Baráthegyi Majorság gombatermesztő pincéjében. Nagy szakértelemmel magyaráz a csiperke termesztési hőmérsékletéről, meg arról, hogy a gombáknak sötét kell, különben megsárgulhatnak. Iván fogyatékossággal élő férfi, korábban a szüleivel lakott és kertészetben dolgozott, 2018 nyara óta azonban a Szimbiózis Alapítványhoz kötődik az élete és a munkája is.
„A lakóotthonban lakom, a munkámért pedig pénzt kapok: fenn kell tartania az embernek magát. A fiataloknak dolgozniuk kell, hogy ne tunyuljanak el. Én magam 51 éves vagyok, de lehet, hogy nem látszik. A jó levegő! Növök, mint a gomba, hogy úgy mondjam. Itt a hegy, itt nagyon egészségesen lehet élni, naponta megiszom egy liter tejet, de ledolgozom. Elvállalták, hogy életem végén majd gondozni fognak. De addig is, fiatalosan kell felfogni a dolgokat!”
Az idén húszéves alapítvány hatalmas területe szociális farmként működik: több szolgáltatást, lakóotthont, támogatott lakhatást és nappali ellátást nyújtanak a látás-, hallás-, mozgás-, és értelmi fogyatékossággal élőknek, a megváltozott munkaképességűeknek. Míg ezek az emberek máshol állapotuk miatt gyakran egyszerűen kiszorulnak még a védett munkaerőpiacról is, társas kapcsolatok hiányában pedig elszigetelődnek, addig a Baráthegyen nem a hiányra, hanem a megmaradt, jól használható készségekre koncentrálnak.
Mindenkinek szüksége van egy célra
A Szimbiózis alapjait Jakubinyi László rakta le, aki még a kilencvenes évek elején, Észak-Írországban járt egy szociális farmként működő fogyatékos otthonban, ott szeretett bele a módszerbe. Az ő álma volt, hogy létrehozzon egy olyan helyet, ahol a fogyatékossággal élők nemcsak a falat meg egymást nézik, hanem a társadalom hasznos tagjainak érezhetik magukat. Többször megkapja – akár szülőktől is – hogy mivel náluk dolgoznak a fogyatékossággal élő emberek, ő egy kizsákmányoló rabszolgatartó. „Ha a jóisten így teremtette őket, maradjanak így: sétáljanak, nézzék a tévét, és érezzék jól magukat” – hangzik sokszor. A szervezetvezető szerint ez az alapvető szemléletbeli különbség: ő ugyanis abban hisz, értelmet kell adni annak, hogy az ember nap mint nap felkeljen.
Az alapítvány olyan fenntartható társadalmi vállalkozást hozott létre, amelyben mindenkinek fontos szerepe van. A képességeihez mérten ugyanis mindenki tökéletesen alkalmas valamilyen feladatra, még akkor is, ha súlyos fogyatékossággal él.
„Régebben volt egy srácunk, ő nagyon merev izomzattal rendelkezett, és alig tudta mozgatni a kezét, viszont amikor kivittük a játszótérre, állandóan a füvet tépkedte. Ekkor született meg a papírmerítő műhely ötlete: gondoltuk, ha ő ilyen ügyesen tépked, akkor a papírt is remekül tudja majd tépkedni. Amikor jöttek az ellenőrök, mondták, hogy ne vicceljünk már, hogy őt is tudjuk foglalkoztatni. Mondtuk, hogy de, ha ő nem lenne, nem lenne merített papírunk. Vagy ott az a fiú is, aki a gyertyaöntésnél az öntőformákat takarítja. Hasznos tagja a folyamatnak, hiszen a takarítás nem attól veszi el az időt, aki már tudja vágni a kanócot, vagy elő tudja készíteni a gyertyát. Lehet, hogy elsőre nem látszik, de egyik nélkül nem működik a másik” – mondja Kovácsné Ferencsák Zita majorságvezető. Ő egyébként „itt találta meg a helyét”. Azt mondja, az, hogy minden nap várják, hogy eredménye van a törődésnek, látja a közösségen az akaratot, eleget ad ahhoz, hogy a hely ne eressze.
Alpaka = vidámság
A legtöbb nappali ellátott vagy bentlakó családból jön, de sokan érkeznek gyermekotthonokból is, vagy utógondozottként. Az alapítvány alsó korhatára a lakóotthonban a betöltött tizenhatodik, de inkább tizennyolcadik életév. A támogatott lakhatásnál már tudnak fiatalabbakat is fogadni, de alapvetően felnőttekre specializálódtak: a cél, hogy minél normálisabb életet éljenek, azaz boldoguljanak a mindennapokban – tudjanak dolgozni, be tudjanak menni a boltba, és tudjanak vásárolni egy kiló kenyeret. Jelenleg 38-an laknak életvitelszerűen a farmon (és 21-en másik két házban, városi modelljükben), az egyik házat pedig nemrég 12 férőhellyel bővítették.
A Baráthegy berkein belül minden foglalkoztatott munkabért kap, a mindenkori minimálbér arányos részét – ezt a munka törvénykönyve, valamint a szociális törvény szerint határozzák meg. A nappali ellátásból többen is megpróbálkoztak a nyílt munkaerőpiacon, kisebb-nagyobb sikerrel. „Mindenkit nyomon követünk. Van, aki harmadszorra jön vissza, és van, aki kiköltözött a lenti lakóotthonból a párjával, vele él, de visszajár a nappali ellátásba dolgozni. Egyébként nem kötelező nálunk dolgozni, de vissza- és előrelépési lehetőséget is biztosítunk” – magyarázza Kovácsné Ferencsák Zita.
A kemence melletti udvaron épp alpakaterápia zajlik: Cleopátrával és Pumuklival egy többlépcsős szempontrendszer alapján foglalkoznak a felnőttek. A fogyatékossággal és az autizmussal élők napját mindenképpen strukturálni kell, óriási szükségük van a napirendre ahhoz, hogy lássák, milyen feladatokat mikor, hol és hogyan fognak ellátni, elkerülve ezzel a bizonytalansággal és a változásokkal járó stresszt.
Mivel ezt a napirendet tulajdonképpen az intézmény határozza meg, tehát a felügyelők, a gondozók helyezik irányba az itt élőket és dolgozókat, utóbbiaknak hatalmas sikerélmény, amikor az ő felelősségük az alpaka vezetése, irányítása, az, hogy ők is vigyázhatnak valakire. Kovácsné Ferencsák Zita szerint, ahol alpakázás van, ott az állatok nyugodtságának és vicces ábrázatának köszönhetően garantált a jókedv is. Hasonló a helyzet Dorkával, a terápiás szamárral is, aki igazi celeb: a karácsonyi ünnepségen ő szokta bevinni Máriát a színpadra.
A piacképes termék a kulcs
Zsuzsi 25 éves, két éve lakik itt, először a konyhán dolgozott, nemrég átjött a manufaktúrába. Négyéves korában meghalt az édesapja, ekkor a miskolci Gyermekvárosba került. „A gondnokom javasolta ezt a helyet, imádok itt lenni. Van sajtműhelyünk, állatgondozó és parkgondozó műhely, asztalosüzem, de készítünk szappant, mézeskalácsot is, lekvárt főzünk… Hála istennek jól kijövök mindenkivel, szeretem őket. Szociális gondozó és ápoló szerettem volna lenni, de nem fog összejönni. Két iskolát próbáltam meg, az utóbbiból is eljöttem, mert meg akartak verni. Igaz, fogyatékos vagyok, de felfogok mindent.”
A műhelyekben egyébként két-két gondozó dolgozik, hogy ha bármi történik, gyorsan tudjanak reagálni. Az autizmussal élőknél fontos, hogy kisebb csoportokba helyezzék őket, és meglegyen a saját terük és területük, ahol csak ők munkálkodhatnak. A látássérültek például ablakemelő gombokat szerelnek össze, akár napi 25 ezer darabot – és elképesztően büszkék, hogy milyen neves autókban van ott a kezük nyoma. A szociális farm egyébként attól fenntartható, hogy a termékeik – többek között a sajtjuk, a lekvár, a szappan, a gyertya – teljes mértékben piacképes, évente több mint tízmillió forint a bevételük ebből. A fóliasátorban megtermett zöldségeket, gyümölcsöket, a pincében termett gombát vagy a konyhán dolgozzák fel, vagy értékesítik.
Miért nincs több?
Ha ilyen jól működik egy szociális farm Borsod megyében, akkor miért nem találni többet belőle országszerte? Jakubinyi László szerint bár mindenki jó szociális ellátást akar biztosítani, a legtöbb meglévő intézmény a gondozásra, ápolásra, sétálgatásra van berendezkedve, de nincs motiváció többre. „A szakképzésben és az egyetemeken a gyógypedagógusokat vagy a szociális munkásokat sehol nem tanítják arra, hogy máshogy is lehet ezt csinálni. Ráadásul egy szociális farm létrehozásához legalább tíz év: kell egy olyan csapat, amelynek a tagjai azt mondják, hajlandó vagyok ebbe több évet beletenni, és nem csak napi 8 órát, hanem akár sokkal többet is: aztán vagy összejön, vagy nem” – mondja Jakubinyi László, és hozzáteszi: amikor szakértőként tréningeket tart, rengeteg fásult dolgozóval találkozik.
„A múltkor kértem, meséljenek az intézményük napirendjéről, és elmondták, hogy náluk a lakók négy órakor kapják a vacsorát. És ez egy jól működő szociális intézmény. De este 8 órakor már éhesen kóvályognak az ellátottak. Mindig az a legfontosabb kérdés, hogy a fenntartó hogyan gondolkozik a fogyatékos emberek ellátásáról.” Míg Ausztriában 659, Angliában pedig körülbelül 2000 szociális farm működik, addig Magyarországon ezt a mezőgazdasági modellt egyetlen jogszabály sem jegyzi, így EU-s pénzt sem tudnak lehívni rá.
Ahhoz, hogy a miskolci majorság működhessen, számtalan jogi kiskaput kellett találnia a vezetésnek, ugyanis a törvény nem engedi, hogy az értelmi fogyatékosok őstermelők legyenek. Az alapítvány jelenleg több egyetemmel és szakértővel dolgozik egy olyan jogszabályon, ami ezt lehetővé tenné. Jakubinyi László gyógypedagógusnak például őstermelői igazolványt kellett kiváltania, sőt meg kellett teremtenie a „tyúklízing-módszert” is. „A szociális intézmény konyhája közétkeztetésnek minősül, így minden alapanyaghoz kell egy származási papír. Az őstermelő termelhet és eladhat, de ott kell lennie az értékesítéskor. Én vagyok az őstermelő, a nevemen vannak a tyúkok, és van igazolványom, adószámom, de megoldhatatlan, hogy ott legyek, amikor naponta eladjuk a tojást.
Ezért megállapodtam a szomszédjainkkal, hogy adnak nekünk 9200 forintot januárban: erről kaptak egy számlát, ez ugyanis 200 darab tojás ára. Ott voltam az adásvételkor, amikor a pénz bejött, és most kéthetente bekopog hozzájuk egy fogyatékossággal élő az ablakon, hogy meghoztam tíz boldogan kapirgáló tyúk tojását.
A sajtüzem miatt létre kellett hoznunk egy mezőgazdasági céget, amelynek csak mezőgazdasági végzettségű ember lehet az élén. Elmentem aranykalászos gazdaképzésre. De ez egy olyan kényszer, amire a partnerintézmények már azt mondják, na, menj már, én ezt nem fogom csinálni.”
A farmon gyógypedagógus, szociális munkás, szociálpedagógus és pedagógus is dolgozik, de a végzettségnél is sokkal fontosabb, hogy szeresse ezt csinálni, és legyen valamilyen hobbija, hogy a személyiségét, az egyéni motivációit is be tudják csatornázni a közösség működésébe. Jakubinyi László szerint attól működnek jól, mert nem hierarchikus szervezetként működnek. „Tavaly is volt több olyan kérdés, amikor javasoltam valamit, de a többiek leszavaztak. Nálunk, ha valaki valamit kitalál, és meg tud győzni minket arról, hogy az működőképes lehet, akkor belevágunk. Az egyik házban dolgozik egy vallásos kolléganő, mondta, hogy szeretne egy speciális kalácsot sütni húsvétra, és kér hozzá tízezer forintot. Adtunk rá húszat, és azt kértük, hogy süssenek annyit, hogy jusson a többi házba is, ajándékként. Vannak roma kollégáink is, és van, aki csadorban jár dolgozni. Volt ezzel kapcsolatosan egy-két furcsa kérdés szülőktől is, mire azt válaszoltam, hogy amíg a kollégáink jól végzik munkájukat, addig egyetlen dolgot tudok mondani: hogy ha nem tetszik, lehet menni máshová. Persze amikor a lakók rákérdeznek, hogy miért van kendő a fején, elkezdünk nyíltan beszélgetni róla. Nálunk mindenki beemelheti magát a rendszerbe, és azt, amit ő szeret, ettől színes ez a több mint négyszáz fős közösség.”
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
