Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Budapest School kerettantervét.
A Budapest School Általános Iskola és Gimnázium kerettantervét a minisztérium április 30-án fogadta el – idézi a Forbes az iskola közleményét.
Ez az első lépések egyike ahhoz, hogy a személyre szabott tanulási modellel dolgozó Budapest School hivatalos iskolává válhasson. Az intézmény azt írja: "a kerettanterv elfogadását követően hamarosan beadjuk a kormányhivatalhoz a működési engedély kérelmét, melynek keretében benyújtjuk a pedagógiai programunkat, amely a Budapest School kerettantervre épülve jeleníti meg a mindennapi munka egyes elemeit. A Budapest School a működési engedély elfogadásával válik majd hivatalosan elismert iskolává." Így a diákok akár az általános iskola első osztályától az érettségiig a saját tempójukban, saját céljaikat követve tanulhatnak majd a Budapest Schoolban.
Az alternatív mikroiskola-hálózatot 2015-ben Halácsy Péter, a Prezi egyik társalapítója hozta léte. Ma 7 mikroiskolában közel 200 gyerek tanul itt magántanulóként. Szeptembertől újabb 3 iskolát indítanak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.