A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Ez az idei első alkalom. Földet nem érő tornádóból, úgynevezett tubából viszont több is volt a szerdai vihar során.
Tucanyi tuba alakult ki a szerdai délután folyamán, az ország keleti felén szinte nem volt olyan tájegység, ahol ne nyúlt volna le a zivatarokból felhőtölcsér.
Pár perccel 6 óra előtt Debrecen mellett az egyik felhőtölcsér földet is ért, azaz tornádóvá fejlődött. Ez az idei első alkalom, hogy tornádó alakul ki az országban.
Az Időkép közzé is tett egy videót és több remek felvételt, amelyeken jól látszik a tornádó.
Tuba több is kialakult az országban a komoly szerdai vihar során. Az alábbi videón egy ilyen földet nem érő tuba is látható:
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
A tömeg emberekből áll – őket mutatjuk meg külön-külön és együtt a HVG fotósainak szemével.
A Tisza Párt és a fővárosi csőd sem maradt ki.
Hatalmas. Ez minden idők legnagyobb Pride felvonulása. Ha nem hiszi, nézze meg a videókat.
Beszédek a 30. Budapest Pride-on.
A Tisza elnöke szerint látszatpolitizálás folyik trükkök százaival és hazugságokkal.
Freddie Mercury kezében sem állt ilyen hetykén a vasaló.
Szerinte a kérdés csak az, ki akarja-e tenni annak a gyerekeit, amit az elmúlt tíz évben ő is átélt.
„Jó hazafi harcoshoz” méltón tette közzé, hogy 100 százalékos magyar érettségit tett.
Közéjük Charles Leclerc fért be.