Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Sláger FM hétvégi műsorának egyik házigazdája lehet.
Császár Előd zenei karrierjét végérvényesen megtörte a – mint a Bors fogalmaz – népharag, amely azok után zúdult rá, hogy 1998 decemberében karambolozott egy rendőrautóval, amelynek a 25 éves sofőrje életét vesztette. Császár Előd egy év hat hónapos büntetését felfüggesztették.
Az azóta eltelt időben Császár Előd felvette a Shane 54 művésznevet, és leginkább külföldön készített remixeket. Egészen mostanáig: a Bors úgy tudja, Császár munkát kapott a Sláger FM hétvégi dj-műsorában, amelynek a házigazdája lehet Náksi Attilával és WhiteBoyjal váltva. Császárt a lap nem tudta megszólaltatni, de Jáksó László kifejtette a véleményét a fejleményekről.
„Elődnek a baleset előtt szép karrierje volt, jó zenét csinált. Emberként semmi közöm hozzá, egy hülyegyereknek tartom, és csak udvariasságból használom ezt a kifejezést, mert kreatív igazgatóként engem minősítene, ha durvább kifejezéssel illetném. Soha nem hallottam nyilvánosan bocsánatot kérni. Nekem fontos a rádióm és a zenei minőség. Attól, mert valaki rossz minőségű ember, még lehet tehetséges. A hallgatóknak joguk van eldönteni, elfogadják, vagy sem. Az ő döntésüket pedig tiszteletben fogjuk tartani.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.