szerző:
hvg.hu

Ki is akadt a lakosság, de nemcsak azon, amit tettek, hanem a szokatlanul enyhe ítéleten is.

Válogatott módszerrel kínzott halálra egy amerikai bulldogot az angliai Birkenhead településen élő két magyar, akiket már el is ítéltek tettükért – jelentette a legnagyobb állatmentő liga, az RSPCA.

A huszonéves magyarok, H. Leila és F. Norbert előbb egy vascsővel ütlegelték az állatot, ezután szenvedni hagyták. Később fagyállóba mártott kolbászt adtak neki, majd a harmadik napon egyszerűen nyakon szúrták.

A páros a bíróságon azzal védekezett, hogy miután az ebnek kicsinyei születtek, az állat viselkedése megváltozott, veszélyessé vált, ők pedig csak testi épségüket védték.

©

A bíróság ezt máshogy látta, szerintük a páros tudatosan kereste annak módját, hogyan tudnának megszabadulni a kutyától. Arra is rákerestek, mennyibe kerül elaltatni az ebet, és arra is, mivel tudnák megmérgezni, és ehhez milyen anyagokra van szükségük.

A kutyakínzó magyarokat a bíróság tíz hét börtönre ítélte, emellett örökre eltiltotta őket az állattartástól. Az eset a helyiek körében óriási felháborodást váltott ki, és nem csak a tettük miatt. Többek szerint nagyon enyhe büntetést kaptak.

Az állatvédők a kutyakölyköket már elhozták a pár telkéről, biztonságban vannak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Robotok harcáról készült videókat távolított el a YouTube, mert állatkínzásnak vette azokat

Robotok harcáról készült videókat távolított el a YouTube, mert állatkínzásnak vette azokat

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Marsi követ neveztek el a Rolling Stones-ról

Ötszáz körbála ég Hortobágynál

Ötszáz körbála ég Hortobágynál

Politika helyett az ingatlanszakmában folytatja Heinz-Christian Strache

Politika helyett az ingatlanszakmában folytatja Heinz-Christian Strache

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán

Maszkot húzott a fejére, így zaklatott egy fiatal lányt a budafoki utcán