Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A légiutaskísérők mentették meg az életét.
A Wizz Air Spanyolországból Budapestre tartó repülőgépének már csak tíz perce volt a leszállás megkezdéséig, amikor az egyik utas rosszul lett a kabin hátsó részében. A tünetei alapján epilepsziás nagyrohamot kaphatott, és egy idő után a légzése is leállt. A légiutaskísérők azonnal megkezdték az ellátását, megpróbálták újraéleszteni, de a dolgukat megnehezítette, hogy az utas állkapcsának izmai begörcsöltek. A Wizz Air közleménye szerint az egyik utaskísérő egy határozott mozdulattal szabaddá tette a légutakat, így az utas újra lélegezni kezdett, és magához tért.
A fedélzeten egy orvos is volt, a kapitány kérésére ő is besegített a beteg ellátásába, de a járatot már orvosok várták Budapesten, az utas így a segítségükkel hagyta el a gépet.
„Utaskísérőink professzionális kiképzése, lélekjelenléte és határozott fellépése megmentett egy életet” – álla a Wizz Air közleményében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.