Ronaldo meghívná vacsorára a nőt, aki gyerekkorában enni adott neki

Vissza akarja adni a jót, amit korábban kapott.

  • hvg.hu hvg.hu
Ronaldo meghívná vacsorára a nőt, aki gyerekkorában enni adott neki
Cristiano Ronaldo nemrég tévéinterjút adott Piers Morgannek, amelyben többek között sírva beszélt arról, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt.
A futballsztár azonban nemcsak a családjáról, hanem Madeirán töltött gyerekkoráról is beszélt. "Amikor 11, 12 éves voltam, nem nagyon volt pénzünk. (...) Késő este, 11 körül éhesek voltunk, és a stadion mellett, ahol laktunk, volt egy McDonald's. Mindig bekopogtunk a hátsó ajtón, és megkérdeztük, maradt-e pár hamburger. Edna és még két lány volt ott, hihetetlenek voltak" - mondta Ronaldo.
Hozzátette, hogy azóta sem lelt rájuk, pedig lépéseket is tett az ügyben.
"Azóta bezárták azt a McDonald's-ot. Remélem, hogy ez az interjú segíteni fog abban, hogy rájuk találjak. Olyan boldog lennék, meghívnám őket a torinói vagy a lisszaboni házamba, hogy velem vacsorázzanak. Meg akarom találni ezeket a lányokat, hogy visszaadhassak valamit abból, amit ők tettek értem, és amit nagyra értékelek. Soha nem felejtem el."

Cristiano Ronaldo nemrég tévéinterjút adott Piers Morgannek, amelyben többek között sírva beszélt arról, hogy soha nem ismerte az apját, mert az mindig részeg volt.

A futballsztár azonban nemcsak a családjáról, hanem Madeirán töltött gyerekkoráról is beszélt. "Amikor 11, 12 éves voltam, nem nagyon volt pénzünk. (...) Késő este, 11 körül éhesek voltunk, és a stadion mellett, ahol laktunk, volt egy McDonald's. Mindig bekopogtunk a hátsó ajtón, és megkérdeztük, maradt-e pár hamburger. Edna és még két lány adott enni, hihetetlenek voltak" – mondta Ronaldo.

Hozzátette, hogy azóta sem lelt rájuk, pedig lépéseket is tett az ügyben.

"Azóta bezárták azt a McDonald'sot. Remélem, hogy ez az interjú segíteni fog, hogy rájuk találjak. Olyan boldog lennék, meghívnám őket a torinói vagy a lisszaboni házamba, hogy velem vacsorázzanak. Meg akarom találni ezeket a lányokat, hogy visszaadhassak valamit abból, amit ők tettek értem, és amit nagyra értékelek. Soha nem felejtem el."

Piers Morgan később a Twitteren tett közzé sejtelmes posztot: "Frissítés: lehet, hogy megtaláltuk Ednát" – írta.

Az interjúrészlet még nem került fel a YouTube-ra, ide kattintva azonban megnézheti.

 

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.