szerző:
hvg.hu

Tovább pusztítanak a tüzek az Amazonas esőerdeiben, egy csoport természetvédő pedig úgy döntött, hogy kiveszi a részét a lángok megfékezéséből.

A BBC riportot készített a brazíliai Alter do Chão önkéntes tűzoltóival, akik kezdetleges felszereléssel sietnek a környékükön felerősödő tüzekhez.

Gyakran ők az elsők, akik a helyszínre érkeznek, és elkezdenek dolgozni. Kis dolognak tűnik, de valójában ezzel értékes információkat tudnak szolgáltatni a profiknak, illetve a tűz terjedését is gátolja, hogy hamarabb elkezdik oltani.

Az önkéntesek a tűzoltást a civil munkájuk mellett szorítják be a napjaikba. Saját bevallásuk szerint ők egy kicsi, de hangos csoport – utóbbira azért van szükség, mert rájöttek, hogy csak így akkor érhetnek el eredményeket. A tavalyi erdőtüzeket a környéken például még csak hatan próbálták eloltani – és a legtöbbször a profik nélkül, nekik kellett megoldaniuk. Idén viszont már 25-en vannak a csoportban, mondta a BBC-nek az egyik önkéntes.

A legutóbbi nagy oltásuk négy napig tartott. Hajnali 5-kor érkeztek a helyszínre, felküldték a drónjukat, amelynek segítségével látták a több kilométer hosszan húzódó tűzösvényeket az erdőben. Van, ahol csak füstölő pontokat találnak a száraz levelekkel borított talajon – ezekből lesznek a későbbi tüzek. 

A parái Alter do Chão száraz vidéken fekszik, ráadásul most az évszak is száraz, emiatt gyorsan fellobbanhatnak újabb tüzek, így az önkéntesek folyamatosan monitorozzák a környéket.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba

Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba

Podcast: A macskanyaló fésűtől a harmadik világháborúig – ezek a legfurcsább Kickstarter-projektek

Podcast: A macskanyaló fésűtől a harmadik világháborúig – ezek a legfurcsább Kickstarter-projektek

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Nagyon ráfázhatnak a fiatalok a globális felmelegedésre

Új-zélandi vulkánkitörés: eddig öt halottról tudni

Új-zélandi vulkánkitörés: eddig öt halottról tudni

„El a kezekkel a Katona József színháztól!” - Sándor Iván üzenete

„El a kezekkel a Katona József színháztól!” - Sándor Iván üzenete

Jöhet az év végi pénzeső, még csak az éves terv 76 százaléka az államháztartási hiány

Jöhet az év végi pénzeső, még csak az éves terv 76 százaléka az államháztartási hiány