Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A konzervatívok szerint a stadion légköre nem megfelelő a nők számára, de miután a FIFA a vb-ről való kizárással fenyegette Iránt, beengedték a nőket.
Negyven év után először nézhettek férfi labdarúgó-mérkőzést az iráni nők. A teheráni Azadi stadionban az Irán-Kambodzsa világbajnoki selejtezőt játszották.
A mérkőzésre 3500-4000 nő váltott jegyet. Az iráni hatóságok a nők számára külön beléptetőkapukat, szektorokat és illemhelyeket alakítottak ki. Ezekben a szektorokban csak nőkből álló rendőrök felügyelték a rendet, és női orvosi személyzet teljesített szolgálatot. Számos szurkoló órákkal a meccs kezdete előtt jelent meg a stadionban, sokan a győzelem jelét mutatták kezükkel, és iráni zászlókat lengettek.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom győzelme után tiltották meg a nőknek, hogy futballmeccsekre menjenek, a rendelkezés ellen pedig azóta is többször tiltakoztak. A síita klérus ultrakonzervatív tagjai ugyanis azzal érveltek, hogy a stadionok légköre
nem megfelelő a nők számára.
Voltak esetek, amikor női szurkolók álszakállt viselve próbálták megkerülni a tilalmat. Szeptemberben pedig egy nő felgyújtotta magát, miután a rendelkezés megsértése miatt börtönre ítélték.
Gianni Infantino FIFA-elnök korábban azzal fenyegetett, hogy kizárhatják az iráni csapatot a 2022-es katari világbajnokságról, ha a tiltást nem vonják vissza. Maszúd Szultanifár iráni sportminiszter szeptemberben jelentette be, hogy Iránban ezentúl a nőket is beengedik a férfiak labdarúgó-mérkőzéseire. Az új rendelkezés először csak a világbajnoksággal kapcsolatos nemzetközi mérkőzéseket érinti. Emellett bizonyos korlátozások továbbra is életben maradtak, így a sportminisztérium korábbi közlése ellenére a nőknek nem biztosítottak sajtóakkreditációt, hogy fotóriporterként dolgozhassanak.
A meccset Irán 14-0-ra nyerte meg. Az ázsiai vb-selejtezők most a második szakaszban tartanak, most az dől el, melyik lesz a tizenkét csapat, amely a következő, utolsó csoportkörbe jut.
(Kiemelt képünk az iráni válogatott tavalyi vb-n lejátszott meccsén készült.)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.