Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója.
Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén több mint hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.
Hári Tibor, a szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója kiemelte: a Baptista Szeretetszolgálat az adventi időszakban immár 16. alkalommal szervezi meg az egyre többeket mozgósító Cipősdoboz akcióját, amelynek keretében december 19-ig várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat.
Hozzátette, hogy aki nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal tud támogatást nyújtani. Az ügyvezető igazgató felidézte, hogy 2004-ben indították útjára a jótékonysági akciót, abban az évben még csak néhány ezer darab cipősdoboz gyűlt össze. Tavaly ez a szám már 57 ezerre emelkedett, idén szeretnék átlépni a hatvan ezres határt.
Idén 340 gyűjtőponton várják az adományokat országszerte, de online is lehetőség van cipősdobozt felajánlani, vásárolni.
A Deák téri ponton leadott dobozokat nyomkövetővel is ellátják, így az ajándékozó a feladástól egészen a célba érkezésig végigkövetheti a doboz útját.
Idén is meghirdetik a legkreatívabb cipősdoboz versenyt, amelynek részleteiről a ciposdoboz.hu oldalon és az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
Idén Hollandiában két helyen, valamint Szlovákiában is gyűjtenek dobozokat a rászorulóknak. Bálint Stefánia felvidéki koordinátor elmondta, hogy Felvidéken három településen működnek gyűjtőpontok: Királyhelmecen, Kassán és Eperjesen.
A szervezet közleménye szerint nemcsak dobozokat készítő adományozókat várnak a gyűjtőpontokra, a programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak a Cipősdoboz akció Facebook-oldalán. Idén is megszervezik a Cipősdoboz akció látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít arra, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdobozokat állítsanak össze.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.
A volt államfőt arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb feladata.