Szikrázó fehéren világítanak a nyári napsütésben, mintha egy mitológiai helyszínen felejtett díszletek lennének. Szelíd lankáik, lejtő síkjaik, domború felületeik láttán van bennük valami örök igazság, antik büszkeség. Az igen esztétikus utcabútorok mellett nehéz úgy elmenni, hogy – akár csak egy pillanatra – ne heverednénk le rájuk. Ennek okát a betonpad tervezője, Fülöp Fruzsina így látja:

A feladatom az volt, hogy egy olyan újszerű plasztikát hozzak létre, ami megjelenésében lágyságot, puhaságot tükröz, és szakít a beton hagyományos, robusztus jellegével.

A formatervező és kerámiatervező Kavics néven futó kollekciója a New York-i Architizer A+ Awardson, a világ egyik legfontosabb építészeti és dizájnfórumán – ahol a 2016-ban elhunyt iraki–brit sztárépítész, Zaha Hadid stúdiója is pályázott – júliusban a zsűri és a közönség díját is elnyerte. A 26 éves dizájner alapszakos hallgató volt a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben, amikor a gyártó, a VPI Beton felkérte egy kültéri bútor megtervezésére. Azóta a Kavics elképesztő karriert futott be: több nemzetközi díjat is kapott, és ma már ott kínálja magát egy-egy betonpad Nyíregyházán, a budapesti Dagály sétányon és a Jeruzsálem parkban, de jutott belőle a berlini Humboldt Egyetem campusára is.

Fülöp Fruzsina tavaly végezte el a MOME mesterképzését, de már most az egyik legígéretesebb magyar dizájner. Kizárólag a tehetségére számíthat, mert a mai világban annyiszor hangsúlyozott self-branding, a fokozott online jelenlét, a naponta frissülő Instagram-oldal és társai nála kevésbé jöhetnek szóba. „Számomra az emberi kapcsolatok nem mindig magától értetődőek, sokszor nem könnyű megtalálnom másokkal a közös hangot – mondta magáról. – Ez gyerekkorom óta kísér, már akkor is inkább a rajzokkal és a gyurmákból készült tárgyakkal tudtam magam igazán kifejezni. Négyéves koromig nem is beszéltem, csak a formáimon keresztül kommunikáltam.”

Ebből a bezárkózó világból születtek meg a védjegyévé vált organikus, lekerekített formák. Elmondása szerint „van valami becsípődése” August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász XIX. századi felfedezése, az egyetlen oldalból és egyetlen élből álló Möbius-szalag iránt – a csavart, önmagába záródó forma szinte kivétel nélkül minden munkájában megjelenik. Például azoknál a desszertes fehér porcelántálalóknál is, amelyeket a mesterdiplomájához készített.

Ahhoz, hogy megtanulja, a tálalóeszköz miként kerülhet teljes összhangba az étellel, beiratkozott egy cukrásztanfolyamra Baracskay Angéla cukrászmesterhez. „Olyan volt vele a közös munka, mintha ő adta volna az ecsetet, én pedig a vásznat. Ő megtervezte a desszertet, amihez én a formavilágot adtam. Kaptam tőle támpontokat, hogy miként kell megfogni a tányért a felszolgálásnál, vagy hogy az édességek esszenciáját tartalmazó predesszerttálaló űrtartalma mekkora legyen. A végleges kollekció alapos formakeresés eredményeként született meg.”

A betonpadok lendületes, lágy vonalai a tányérok és a kiöntők íveiben is megjelennek. „Ezt a formavilágot a kerámia is szereti, mert emlékező anyag. Ha egy kicsit behorpad, vagy az égetés során deformálódik, azt a kerámia mind megjegyzi. Ezért nagyon nehéz ebből sík felületeket létrehozni” – mutatja be az anyagot. Tapasztalatai szerint egy jó dizájnernek multifunkcionálisan kell működnie: idővel már nem elég a jó terv és a tehetség, kapcsolatokra is szükség van. Fülöp Fruzsina önjáró, maga keresi fel a gyártókat, ő végzi a beszerzést, és mindehhez még menedzselnie is kell magát.

Az éles tárgyalási helyzetekre azonban nem készíti fel az egyetem. „A MOME-ról úgy kerültünk ki, hogy ugyan a tervezés során felmerülő feladatokkal megbirkózunk, de a megvalósítás folyamatával kevésbé találkoztunk. Ezért nincs egyetlen gyártóhoz sem kapcsolatunk, bármiféle kontaktunk a külvilághoz. Ha elmegyek egy tárgyalásra, én vagyok az a tipikus naiv, félénk, fiatal szőke nő, aki ráadásul nem az a nyomulós típus.”

Mégis szerencsésnek mondja magát, mert – talán épp a Kavics hírnevének köszönhetően – az utóbbi időben sok felkéréssel keresték meg. Most éppen egy egyedi mosdókagylót tervez – természetesen Möbius-alakú formát –, amelynek gyártása, formájából adódóan, drága lesz, így elsősorban a külföldi piacot célozza meg vele.

Ennél is nagyobb falat legújabb munkája, egy Pest megyei település főtere teljes arculatának kidolgozása. Ennél többet még nem árulhat el róla, de az már biztos, hogy jövő augusztusban a megújult főtéren az ő Möbius-csobogójából serken majd a víz. „Ez egy álom. Ilyen fiatalon egy nagyszabású projektet úgy elnyerni, hogy a befektető rögtön rábólint az árára, nem mindennapos. Ráadásul teljesen szabad kezet kaptam.”

Az alakuló téren mindennek összhangba kell kerülnie: elegendő helyet kell hagyni a zöldfelületeknek, és lehetőséget kell biztosítani a tér interaktív kihasználására is. „A vízcsobogó mászható felület lesz, a térbe simuló padkákra le lehet majd ülni, ezek mentén kis patakok fognak csordogálni” – mondja Fülöp Fruzsina, aki szerint a korong fölött görnyedő klasszikus keramikus képe már a múlté. A kerámiatervezőnek érdemes alkalmazkodnia az új generációs technológiákhoz és a posztmodern anyagokhoz is.

Ő is vegyesen dolgozik digitális és analóg technikákkal. A szobrászati módszerekkel megalkotott formákat általában 3D-ben beszkenneli, majd a felületi hibákat digitálisan javítja ki. A végső forma magja egy marógép segítségével kel életre. Főtéri, központi alkotása például olyan különleges anyagból készül, amely mindent tud: antibakteriális, környezetbarát, újrahasznosítható, tűz-, UV-, hő- és fagyálló.

„Egy tárgy csak akkor lesz igazán szerethető, ha végső soron emberi kéz alkotja” – vallja a dizájner. Műhelyében ezért minden alkotásnak – legyen az kültéri bútor, ékszer vagy mosdókagyló – elkészül a kézzel mintázott gipszmakettje. „Egy tárgy így lesz emberközeli, ténylegesen használható és hosszú életű.”