Nyolcéves gyereket vert meg brutálisa a tanítónője Odesszában

A fiúnak WC-re kellett menni, a tanárnak ez nem tetszett.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyolcéves gyereket vert meg brutálisa a tanítónője Odesszában

A gyermek WC-re kéredzkedett óra közben, a tanítója azonban nem adott rá engedélyt. Amikor a kisfiú már nem bírta visszatartani a szükségét, felállt és kirohant az osztályból. A fiúcska viselkedésén felháborodott tanár az iskola udvarán összeverte a tanulót – az esetről a fiú édesanyja számolt be a Facebookon.

A térfigyelő kamerák felvételein is jól látható, amint a tanítónő ütlegeli, rugdossa a gyermeket.

Az édesanya állítása szerint kisfia korábban is gyakran panaszkodott az iskolában zajló erőszakról. A szülő azonban csak gyermeki fantáziálásnak vélte fia beszámolóit arról, hogy a tanárok pofozzák a gyerekeket, büntetésből bezárják őket az illemhelyre, ahol a leoltják a villanyt.

A gyerekverő tanítót már elbocsátották, ám az iskola elzárkózik attól, hogy erkölcsi kártérítést fizessen. A tanintézmény igazgatója szerint ugyanis manipulálták az esetről készült felvételeket, a bántalmazás nem volt olyan súlyos, amilyennek az anya beállítja. Sőt, szerinte a gyermek a felelős a történtekért.

(via)