Megint rosszul lett a tárgyalásán Galambos Lajos

Négy év után végérvényesen besokallt a közműlopási ügyétől Galambos Lajos. A tárgyalást félbeszakítva állt fel a vádlottak padjáról, csak azt érezte, ki kell mennie.

  • hvg.hu
Megint rosszul lett a tárgyalásán Galambos Lajos

Tavaly májusban egyszer már rosszul lett a tárgyalásán, és most sem érezte magát különbül Galambos Lajos. Noha a bíróságra reggel még frissen és fitten érkezett, a szünet után azonban már zsibbadt kézzel és mellkasi fájdalomra panaszkodva tért vissza a vádlottak padjára.

Kérvényezte, hogy a tárgyalás az ő jelenléte nélkül folytatódjon tovább. A bíró helyt adott a zenész kérésének, és elfogadta, hogy az önkényesen lemond a tárgyaláson való jelenlétének a jogáról.

A trombitás a Borsnak bevallotta: fél, hogy elhunyt jó barátja, Gesztesi Károly sorsára jut.

„A tárgyaláson feketén-fehéren kiderült, hogy nincs tetten érhető bizonyíték, ahogyan az is, hogy ilyen esetben nem szoktak eljárást indítani. Ennek tükrében úgy éreztem, hogy a továbbiakban fölösleges a személyes jelenlétem” – mondta.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.