Lázár János lapátot fogott és ásott – fotó

Almafát ültetett Nagylakon a Fidesz egykori erősembere.

  • hvg.hu hvg.hu
Lázár János lapátot fogott és ásott – fotó

Március 6-án mutatja be a Nemzeti Színház Wass Albert Tizenhárom almafa című művét. Ebből az alkalomból tizenkettő olyan településen ültetnek el egy-egy almafát, amelyet kettészakított a trianoni diktátum – írta Facebook-oldalán Lázár János fideszes képviselő, aki ebből az alkalomból maga is lapátot fogott és almafát ültetett Nagylakon:

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.