A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”

Három hete írt nyílt levelet Pintér Sándor belügyminiszternek Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, de nem kapott választ, ezért a kezébe vette az irányítást.

  • HVG

„Három hete már, hogy írtam önnek, azonban válasz azóta sem érkezett, de látom, levelem mégis célba ért.” – írta Györfi Mihály, Szolnok polgármestere vasárnap este Facebook-bejegyzésében, amely egyúttal újabb nyílt levél is Pintér Sándor belügyminiszternek, bár ezek szerint az előzőre sem válaszolt. 

A polgármester első még júliusban Pintérnek címzett nyílt levele arról szólt, hogy a helyiek szerint kétségbeejtő a szolnoki közbiztonság állapota és a kormány által meghirdetett drog elleni háborúnak nyomát sem látni a városban, ezért a polgármester több rendőrt és nagyobb rendet kért. 

https://hvg.hu/itthon/20250728_szolnok-gyorfi-mihaly-polgarmester-pinter-sandor-sandor-rendor-nyilt-level-kozbiztonsag

A polgármester azután írt a miniszternek, hogy tömegverekedés tört ki egy helyi diszkóban. Ráadásul a levelének megírása után újabb balhé történt Szolnokon: a vasútállomásnál italozó két féri kapott össze, az egyik kést szorított a másik nyakához és megsebezte. 

„Miután válaszra sem méltattak, nem vártunk tovább, magunk léptünk és hirdettünk meg Közrendvédelmi Akciótervet és bejelentettük, hogy magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését, az állam helyett. Idén 8, jövőre 24 millió forinttal finanszírozzuk az erősebb rendőri jelenlétet.” – írta Pintérnek a polgármester. 

Györfi Mihály legújabb levelében jelezte azt: több fideszes politikus is úgy adja elő, mintha ők léptek volna fel a helyzet rendezése érdekében, de hangsúlyozza, hogy ő sürgette a Belügyminisztérium lépését. Amely közben úgy tűnik hivatalos válasz nélkül, de eljön: azt ígérik lesz több járőr a városban. 

„Miniszter úr! Mit jelent pontosan a gyakorlatban a létszámnövelés, továbbá a Készenléti Rendőrség bevonása.” – írta a polgármester, aki ismét arra kérte a minisztert, hogy „tegyen konkrét, érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a közrend helyreálljon.” 

https://www.facebook.com/gyorfimihalyszolnok/posts/pfbid0yvP7S8Axseci1SSu9nkAfC2ReHJBmQ7fh2DfGCRV5xm4Jdiys7ZfRmgXB8q83Y3tl

(Nyitóképünk illusztráció. Fotó: police.hu)

Hozzászólások