Húsvét hétfő reggelén tájékozódom a koronás halálozás állásáról. Tízen haltak meg tegnap óta. Ennyi az új koronás halottak száma. A koronátlanoké nem érdekel senkit.

Az éves adatokat ismerjük (utolsóként a 2018-ast látjuk a KSH honlapján). Aszerint egy átlagos napon 360 honfitársunk halálozik el. Azóta sem váltották meg a magyar egészségügyet, ha jól látjuk, tehát egy koronás halottra harmincöt koronátlan jut. Ha abból a harmincötből csak kettő hunyt el annak következtében, hogy az egészségügyi ellátást totálisan a koronásokra koncentrálták, akkor máris kétszer annyian halnak bele vírus elleni védekezésbe, mint a vírusba.

Ezt persze nem lehet így nézni. Egyrészt azért nem, mert a járvány nagyja még csak ezután jön, és ezután szedi majd áldozatainak többségét. Másrészt pedig majd csak a jövőben vesztik el az egyetlen életüket azok a nem koronás áldozatok, akik azért halnak meg szükségtelenül vagy időnek előtte, mert a vírus elleni védekezés miatt nem kapták meg idejében a szükséges kezelést, nem végezték el rajtuk azokat a vizsgálatokat, műtéteket, amelyeket kellett volna, mert több tízezer sorstársukkal együtt egyik napról a másikra kidobták őket a kórházakból.

A KSH honlapjáról azt is megtudjuk, hányan haltak meg egy-egy évben fertőző és élősdiek okozta betegségekben. Nos, a második Orbán-kormány színrelépését megelőző nyolc évben, 2003–2010 között 3839-en. Évente átlagosan 480-an. 2011–2018 között 6355-en. Évente 794-en. Évente 314 plusz halott. Majdnem kétharmadával több. Csak az évi többlet háromszorosan meghaladja a koronavírus eddigi áldozatainak a számát. Nagyon reméljük, hogy a járvány végén sem lesz több áldozat, mondjuk, kétévi többletnél.

Amikor Garai István Levente MSZP-s képviselő az Országgyűlésben feltette a kérdést, mitől nőtt a kétszeresére a halálos kórházi fertőzések száma 2010 és 2012 között, azt a választ kapta az emberügyi minisztérium államtitkárától, hogy nem a helyzet rossz, hanem az adatok. És akkor az adatokat egy időre el is tüntették a szakhatóság oldalairól. Az ÁNTSZ törvénytelenül tagadja meg a nyilvánosságtól a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, s amikor a TASZ több éves procedúrával kiperelte ezeket tőlük, akkor értelmezhetetlen adattömeget kapott.

Különböző orvoscsoportok éveken át írogatták a leveleiket, miszerint a kórházi fertőzések jóval több áldozatot követelnek, mint a közlekedési balesetek, hogy ez ellen sikerrel csak azokban az országokban tudnak küzdeni, ahol a növekvő veszéllyel nyíltan és nyilvánosan szembenéznek. Vannak olyan kórházak, ahol a sterilizáló leállt, ahol a WC-t nem lehet lehúzni, a fertőző beteget nem lehet elkülöníteni, nem jut elég tiszta pelenka, sok helyen nincs klíma, és még a takarításra sem jut elég pénz.

Sok éves késlekedés után 2018-ban hoztak egy rendeletet, amely tartalmazott bizonyos előírásokat a kórházi fertőzések visszaszorítására. Az egyik éppen az volt, hogy a gépi lélegeztetés szükségességét minden betegnél naponta felül kell vizsgálni. Foglalkozik valaki azzal, hogy miként növeli a kórházi fertőzések veszélyét az, hogy a járvány miatt a gépi lélegeztetések száma a többszörösére nő?

Az OECD 34 tagállama közül Magyarországon a legrosszabb a rákosok halálozási aránya. A méhnyakrák okozta halálozás is iszonyúan magas, nagyjából az uniós átlag háromszorosa. Többszörös a különbség más keringési és daganatos betegségek esetében is, és a különbség nő.

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet jelentése szerint a születéskor várható élettartamunk négy évvel lenne hosszabb, az elkerülhető halálesetek száma pedig 60 százalékkal csökkenhetne, ha a magyar egészségügy olyan lenne, mint az EU ebből a szempontból legjobban teljesítő országaiban. A 65 évnél fiatalabb nők halálozási arányszáma kétszer akkora, mint az Unió legfejlettebb országaiban.

Mindennek egy részéről az egészségügy tehet, más részéről az életmódunk, de az utóbbi sem változhat az állam célirányos aktivitása nélkül.

Nem az a kérdés, hogy miért nem tartunk ott, ahol az EU legfejlettebb országai, hanem az, hogy miért távolodunk tőlünk.

Miután az egészségügyből kivontak egy csomó pénzt, miután az egészségügybe befolyó uniós pénzek jelentős részét ellopták, miután prociklikus gazdaságpolitikával, rossz hatékonysággal elköltött ezermilliárdokkal fűtötték túl szükségtelenül a gazdaságot, miután amúgy is tömérdek pénzt elloptak és évvégeken ezermilliárdjával szórták el a közpénzt és százmilliárdjával számolták fel közpénz jellegét az MNB alapítványaival, most, amikor beüt a krach, és a gazdaság föltámasztásához szükségesnél kisebb „mentőcsomagok” is sokkal nagyobb adósságválságba és csődveszélybe viszik majd az országot, mint vinnék jobb kormányzás esetében, mennyi pénz jut majd az egészségügyre? Az évtizedek óta következetesen elhanyagolt megelőzésre? Az életmódunkat befolyásoló projektekre? Akkor, amikor a válság közvetlen és közvetett hatásai amúgy is tovább rontják a polgárok jelentős részének egészségi állapotát?

Mi ennek a koronás vírusnak az ölőképessége a magyarországi közállapotok ölőképességéhez képest?!