A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Már 2016-ban is engedély nélkül használt Donald Trump a kampányában több zenét, és ezt a szokását 2020-ban is megtartotta.
Perrel fenyegeti Donald Trump amerikai elnököt a The Rolling Stones menedzsmentje. Az újraválasztásért kampányoló Trump ugyanis a korábbi írásbeli felszólítások ellenére is rendszeresen használja az együttes számait a kampányeseményein – írja a Rolling Stone.
A The Rolling Stones jogi képviselői és a fellépéseiket szervező BMI már a 2016-os kampányban felszólították Trumpot, hogy a You Can’t Always Get What You Want (Nem kaphatod meg mindig azt, amit akarsz) ne legyen ott a rendezvényei zenéinek listáján. Hogy a szám címe melyiküknek üzenet, az nemsokára eldől: a koronavírus-járvány kitörése óta megtartott első kampányrendezvényen, Tulsában újra ez a dal szólt, mire a BMI közölte, ha még egyszer előfordul ez, perelni fognak.
A tulsai rendezvényen Tom Petty I Won’t Back Down című számát is eljátszották, a zenész családjának közleménye szerint szintén engedély nélkül.
TikTok-felhasználók trollkodták szét Trump kampánygyűlését
Kamu jegyfoglalásokkal trollkodták szét az amerikai elnök újraválasztási kampánygyűlését.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.