Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Gázolás, siklás, közlekedés veszélyeztetése: ezek nem jó szórakozások, figyelmeztet a vasút.
Arra kéri a szülőket a vasút, hogy figyelmeztessék gyerekeiket, hogy ne a vonatsínek körül szórakozzanak a nyári szünetben.
Közleményükben azt írják, "előfordulhat", hogy a fiatalok a töltésen vagy az álló szerelvények körül keresnek elfoglaltságot, ami önmagában is veszélyes. Az sem ritka, hogy pénzérméket, más tárgyakat helyeznek a sínekre, legrosszabb esetben pedig kővel dobálják a vonatokat.
A MÁV felhívja a figyelmet, hogy a nagy sebességgel haladó szerelvények körül könnyen megpattanhatnak, elrepülhetnek tárgyak, akár halálos sérülést okozva, a közlekedés veszélyeztetése pedig bűncselekménynek minősül. A sínekre tett tárgyak akár kisiklást is okozhatnak.
Arra is figyelmeztetnek, hogy a telefont nyomkodva, fülhallgatóval közlekedő fiatalokra különösen veszélyes a vasút, mert a modern, csendes szerelvényeket nem észlelik időben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.