Az idei szoptatás hete alkalmából jelentette be augusztus elején az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy megalakul a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság (SZTNB). Valójában az SZTNB létezése nem újkeletű dolog, ilyen bizottságot Magyarországon először a kilencvenes években hoztak létre, aztán 2005-ben újjáalakult, most pedig harmadjára fog lendületet kapni az Emmibe tagozódó tanácsadó, javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő testület.

Mégis a hírre sokan zsigerből reagáltak, miszerint a politika már a szoptatásba is bele akar szólni, és „NER-kézbe kerülnek a női mellek”. „Dühös, gúnyos, értetlen kommentek kísérték” az Emmi bejelentését, főként az elegendő háttérinformáció hiánya miatt – panaszkodott például a szülészeti ellátás javításáért küzdő Másállapotot a szülészetben mozgalom, de a szoptatási tanácsadással és oktatással foglalkozó Anyatejút Tudásközpont is megjegyezte, hogy rosszindulatú feltételezések kezdtek elterjedni a bizottsággal kapcsolatban.

Pedig szakmai szervezetről van szó, amelybe nemcsak politikusokat, hanem orvosokat és civileket is bevonnak – egy tavalyi minisztériumi rendeletből már kiolvasható a testület potenciális összetétele és a céljai is –, és amelynek a munkájára ténylegesen szükség lenne. Rózsa Ibolya, az Anyatejút Tudásközpont alapítója 2002 óta dolgozik laktációs szaktanácsadóként, és alapítója volt a Semmelweis Egyetem laktációs szaktanácsadó szakirányú képzésének is. Őt kértük meg arra, hogy magyarázza el, miért van szükség a szoptatás, akár állami szintű támogatására is.

hvg.hu: Kezdjünk egy történelmi áttekintéssel: egyáltalán mióta ügy a szoptatás?

Rózsa Ibolya: Amióta először elkezdtek tápszert készíteni a világon. Az angliai árvaházakban előfordult, hogy az anyatej hiányában 100 százalékos volt a csecsemőhalálozás, így muszáj volt valamit kitalálni annak érdekében, hogy azok a csecsemők is túléljenek, akik mellett nem volt ott az anyjuk.

Szoptató munkásnők

Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára / Vadas Ernő

Alapvetően az iparosodás, majd a 20. században a nők tömegével történő munkába állása miatt kellett elkezdeni védeni a szoptatás ügyét. A tápszerek ipari mennyiségű előállítása következtében egyre kevesebben szoptattak. Az ötvenes évek Amerikájában már sehol nem lehetett látni szoptató anyákat, a szoptatásról (breastfeeding) pedig még beszélni sem lehetett, mivel a mellel kapcsolatos kifejezések publikus használata nem volt elfogadott.

Bár 1981-ben a WHO már kódexben kezdeményezte a tápszerek marketingjének szabályozását, a 21. században folytatódott az anyatejes táplálás háttérbe szorulása, és nagyon könnyű elbizonytalanítani egy frissen szült édesanyát, hogy inkább tápszerezzen, mint szoptasson. Ezt a kódexet sok más ország mellett Magyarország is ratifikálta.

hvg.hu: Azt állítja, hogy egy kismama nem tudja saját maga felmérni, hogy meg tudja-e szoptatni a gyerekét vagy sem?

R. I.: A szülés utáni érzékeny állapotban a nők minden gondolata a körül forog, hogy életben kell tartaniuk a gyereküket. És az a tény, hogy a táplálást a saját testemből kell biztosítanom, és nem látom, hogy hány millilitert eszik a gyerek, vagy hogy a mellemben hány milliliter tej van, óriási bizonytalanságot teremt. Ezt csak fokozza, ha mondjuk, az orvos vagy a nővér ránéz a friss édesanya mellére, és rávágja, hogy „anyuka, ezekkel a mellbimbókkal nem lehet szoptatni”, vagy hogy „anyuka, lusta a gyereke”. Ezektől a megjegyzésektől az anya úgy érzi, hogy az ő teste nem funkcionál jól vagy a kisbabája nem egészséges. Összetörik az önértékelését, és nem fogja ezek után elhinni, hogy kompetens a saját babája képességeinek a megítélésében, vagy abban, hogy van-e elég teje. Ez a kompetencia szorul megerősítésre, amikor szoptatástámogatásról beszélünk.

hvg.hu: Akkor leginkább az orvosokat és az ápolókat kellene edukálni, hogy megfelelően kommunikáljanak az anyákkal?

R. I.: Ma az orvosi tankönyvekben csak arra koncentrálnak, hogy milyen az összetétele az anyatejnek, de keveset mondanak például arról, hogy mit kell tenni szoptatási probléma esetén. Mert lehet, hogy valóban nincs elég teje az édesanyának, de akkor sem mindegy, hogy ezt miként közlöm vele.

JAIME REINA / AFP

Már eleve azzal a megszólítással baj van, hogy „anyuka”, hiszen ezzel rögtön elhelyezik őt az egészségügyi hierarchiában, és egyébként is szólítsák a nevén! A megfelelő kommunikációval pedig rá tudom segíteni az anyát arra, hogy ő maga mit tud tenni a szoptatásért.

hvg.hu: Itthon mekkora arányban döntenek a nők a tápszerek mellett?

R.I.: Magyarországon az a jellemző, hogy a nők szoptatják a gyerekeiket, és közel száz százalékuk megpróbálkozik a szoptatással a szülés után. Ez már önmagában jó hír, mert például Franciaországban sokkal népszerűbb a tápszeres táplálás, tíz évvel ezelőtt a francia nőknek csupán a 30 százaléka kezdett el egyáltalán szoptatni.

A baj azzal van, hogy drasztikusan esik azoknak a száma, akik a baba hat hónapos koráig kizárólag szoptatással táplálják a gyereket. A világban a csecsemőknek csak a 40 százaléka szopik hat hónapos korig, pedig a WHO szerint rengeteg életet lehetne megmenteni, ha ez az arány magasabb lenne.

hvg.hu: Miért életmentő a szoptatás? Gondolom, ma már tényleg remek tápszerek vannak, nem a cukros víz vagy a tea az egyetlen opció.

R.I.: Az anyatejben immunanyagok is vannak, amelyek egyrészt hosszú távú védelmet nyújtanak, segítenek abban, hogy a csecsemő immunrendszere kifejlődjön, másrészt védelmet nyújtanak az éppen aktuális betegségekkel szemben is. A babáknak támaszkodniuk kell az édesanyjuk testében termelődő ellenanyagokra. A WHO adatai szerint évente 820 ezer gyerek életét lehetne megmenteni, ha az elejétől kezdve szopnának, és hat hónapos korukig kizárólag anyatejet kapnának.

De szeretném itt hangsúlyozni, hogy a szoptatás nemcsak etetés, sokkal több ennél. A kisbaba nemcsak akkor szopik, ha éhes, hanem akkor is, ha szomjas, vagy ha fáradt, ha fájdalma van, ha kell neki egy kis megnyugtatás. Ez így van rendjén. Sokszor azt látom, hogy nem akarják használni a szoptatás szót, de van ebben egy kis prűdség.

A szoptatás sokkal több az egyszerű anyatejes táplálásnál.

hvg.hu: Mi a tapasztalata, a hazai kórházakban mennyire bevett szokás, hogy megtanítják szoptatni az anyákat?

R. I.: Teljesen intézményfüggő. Jobb a helyzet ott, ahol eleve törekszenek a bababarát kórház cím elnyerésére, mert addig egyetlen intézmény sem kaphatja meg ezt a címet, amíg nem felel meg olyan nemzetközi – a WHO és az UNICEF által felállított – standardoknak, mint többek között az, hogy szoptatási képzést kapjanak a dolgozók. Ennek keretében minimum 20 órás, gyakorlatorientált tanfolyamot kell elvégeznie a kórház minden alkalmazottjának, beleértve adminisztrátorokat és a takarítókat is.

Rózsa Ibolya

Haralambidou Anthoula

hvg.hu: A legutóbbi felmérés szerint hány bababarát kórház van itthon?

R. I.: Jelenleg egy sincs, mert ezt a felmérést 3 évente meg kellene csinálni ahhoz, hogy az intézmények meg tudják őrizni a bababarát címet. Mivel nem volt elég finanszírozás ezekre a felmérésekre, az összes, körülbelül 20 ilyen intézmény elvesztette ezt a címet.

hvg.hu: Mitől lesz jobb az újszülöttek számára egy egészségügyi intézmény?

R. I.: Például attól, hogy a szülészeten az édesanya csupasz bőrére azonnal, közvetlenül a szülés után ráfektetik a babát, és minimum 60 percig ott is hagyják.

Egy ilyen kórházban segítenek megtalálni a szoptatáshoz a megfelelő testhelyzetet, felmérik, hogy hatékonyan szopik-e a baba, és nem ajánlanak cumisüveget vagy bimbóvédőt, bár az anya kérheti ezeket az eszközöket. Az anyának ugyanis mindenhez joga van, és semmi sem kötelező ránézve. Bármilyen okból dönthet úgy, hogy nem akar szoptatni. A bababarát kórház képzésben van egy, a nem szoptató anyák támogatására irányuló rész is.

hvg.hu: Hogyan vehető igénybe a szoptatási tanácsadás?

R. I.: Szoptatási tanácsadásra jelenleg leginkább magánpraxisban van lehetőség.

Vannak már ugyan kórházak, ahol alkalmaznak laktációs szaktanácsadót, de jelenleg nem érhető el mindenki számára ez a szolgáltatás, épp ezért már az óriási előrelépés lenne, ha a tb legalább egy szaktanácsadási alkalmat biztosítana minden egyes újszülött esetében.

hvg.hu: Mi történik egy ilyen alkalommal?

R. I.: A leggyakoribb gond általában, hogy nincs elég tej, vagy a baba nem fér hozzá, a másik leggyakoribb pedig, hogy fájdalmas az anya számára a szoptatás. De olyan is volt már, hogy azért kerestek meg, mert az anya nem akart szoptatni, és ilyenkor ebben segítettem neki.

Először mindig anamnézist veszünk fel, megnézzük, hogy az édesanyának vannak-e olyan betegségei, amelyek esetleg előre jelzik, hogy ő nem fog tudni elegendő tejet termelni. Tudnunk kell a szülés lefolyásáról is, mert annak a minősége kihat a szoptatásra, vagy arról, hogy mi történt a babával, hogy zajlottak a szoptatási alkalmak a kórházban. Értő figyelmet alkalmazunk, jó kommunikációval teremtünk bizalmi kapcsolatot.

Apple / Steven C.

Aztán tapintásos vizsgálattal megnézzük az anya mellét, hogy megtudjuk, van-e elég tejmirigye, van-e benne csomó, tejcsatorna-elzáródásra, mellgyulladásra utaló jelek esetleg vannak-e. Megvizsgáljuk a babát, megnézzük, hogy nincs-e letapadva a nyelve, milyen a szájpadja, a szopáskészsége, a szopási technikája, milyen az izomtónusa, erősek vagy gyengék-e az arcizmai.

hvg.hu: Sokszor valóban a kínok kínját élik át a nők a szoptatáskor. Ilyenkor mit szoktak tanácsolni?

R. I.: Egy sebes mellbimbó hátterében nagyon sokszor a helytelen mellre helyezés és a helytelen mellre tapadás áll. Ilyenkor a helyes pozíció felvételében segítünk. Mi, tanácsadók csak instruáljuk az anyát, nem végzünk el helyette semmilyen mozdulatot. Ezzel szemben a kórházakban gyakran úgy segítenek, hogy erőszakosan összeteszik a baba fejét és az anya mellét, a nő pedig így kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Egyszer valaki azt mondta, hogy úgy bántak a kórházban a mellével, mint egy sebváltóval, „kettesbe rakták”. Én viszont ahhoz is engedélyt kérek, hogy az anya kezét vezethessem, vagy, hogy megfoghassam a síró kisbabáját, amíg ő a mosdóban van. Hiszen az az ő kisbabája, az ő teste. A köztudatban viszont még az él, hogy amint bemész a kórházba, a tested már nem a sajátod.

hvg.hu: Van, hogy nem is technikai, hanem inkább lelki tanácsadásra szorulnak a páciensei?

R. I.: Nagyon sokszor van valami olyan régi élmény a háttérben, ami miatt egy nő nincs barátságban a saját testével. Ez általában valamilyen erőszakhoz kapcsolódik. Ha egy nőt szexuális erőszakélmény ér, akkor utána az az érzés, hogy neki meg kell osztania a saját testét egy másik emberrel, legyen az a kisbabája, akár elviselhetetlenné is válhat. Ezért is gondolom, hogy nem szabad ítélkezni a fölött, ha valaki nem akar vagy nem tud szoptatni. Soha nem tudhatjuk, hogy mi van a háttérben.

hvg.hu: Említette, hogy a szülés minősége kihat a szoptatásra. Mit értett ezalatt?

R. I.: Ha háborítatlan, beavatkozásmentes szülésről van szó, akkor általában jól van az anya és a baba is. Traumatizált szülés esetén, amikor olyan beavatkozások történtek, amelyeket az anya nem szeretett volna vagy amelyekre nem számított, nem szépen beszéltek vele, vagy hirtelen fellépett egy veszélyhelyzet, amikor életmentő beavatkozásokra volt szükség, akkor előfordulhat, hogy a szoptatás nem indul jól.

AFP / Amelie Benoist

Itt szeretnék kitérni arra a tévhitre, hogy a császármetszéssel szült kismamáknak később indul be a tejük. Ez nem igaz. Hiszen minden nőnek van már eleve valamennyi teje a várandósság 16. hetétől kezdődően. Akkor, amikor a kisbaba megszületik, már elérhető számára az előtej, ami az első néhány korttyal jut a szervezetébe. Ebben sokkal több immunanyag van, mint később, az érett tejben, ezért az előtejet a kisbaba első oltásának szoktuk nevezni, a meglétéhez pedig teljesen mindegy, hogy miként szül az édesanya, de a későbbi tejbelövellés sem a természetes szüléstől vagy a császártól függ. Ehhez ugyanis az kell, hogy a méhlepény megszülessen, mert a méhlepény gátolja meg az intenzív tejtermelést a várandósság alatt.

hvg.hu: Új aspektusként jelent meg a szoptatásról szóló diskurzusban, hogy az anyatejes táplálás, szemben a tápszeressel, környezetbarát. Vannak mérések arra vonatkozóan, hogy mekkora a tápszerezés ökolábnyoma?

R. I.: Gondoljunk bele teljesen józan, paraszti ésszel, hogy ideális körülmények között a szoptatáshoz semmi sem kell az anyán kívül. Minden más csecsemőtáplálási módhoz legtöbbször műanyagból készült cumisüveg, mellszívók kellenek, amelyeket mosogatni és fertőtleníteni kell, a tápszereket becsomagolva árulják, dobozokat, papírt gyártanak hozzájuk, előállításuk biztosan környezetszennyezőbb, mint a szoptatás. Egy 1991-es tanulmány azt mutatta ki, hogy ha az Egyesült Államokban minden csecsemő tápszeren élne, akkor az 550 millió tápszeres doboz gyártását jelentené, amihez 86 ezer tonna bádogot, és 1230 tonna papírt kellene felhasználni.

A tápszerekhez ráadásul tejet használnak fel, a szarvasmarhatartásról pedig tudjuk, hogy a legelőkhöz szükséges fakivágás, a metánkibocsátás és a műtrágyázás miatt nem igazán környezetbarát.

hvg.hu: Néhány éve még sok olyan botrányról lehetett hallani, hogy szoptató anyákat zavartak ki gyorséttermekből vagy bankfiókból, mert egyesek szerint szeméremsértő, ha a nők nyilvános helyen szoptatnak. Mára változott ezzel kapcsolatban a közvélekedés?

R. I.: Kevesebbszer hallunk ilyen esetekről, szerintem egyre elfogadóbbak és segítőbbek vagyunk ezen a téren. Tudunk olyanról, hogy a vonaton a kalauz rászól a szoptató anyára, mire az utazóközönség védelmébe veszi a nőt. Viszont még mindig sok fórumon párhuzamot vonnak a szex és a szoptatás között, ami nagyon kifacsart gondolat.

A társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy a szoptatást annak lássuk, ami: a kisbaba válaszkész gondozásának. Ez nem egy szexuális aktus.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: