Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kihirdette döntőseit a világ egyik legszerethetőbb fotós versenye, a Comedy Wildlife Photography Awards. Egy magyar pályázat is nyerhet.
A fotósok a világ minden tájáról küldhetnek olyan pályázatokat, amelyen az állatok kacagnak, drámáznak, dilemmáznak, vagy valamilyen más érzelmet fejeznek ki.
Tom Sullam és Paul Joynson-Hicks természetfotósok annak idején azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet a vadon élő állatok védelmére.
Három évvel ezelőtt egy magyar fotós, Kércz Tibor nyert Segítség! című felvételével, de most is van magyar döntős, Kránitz Roland O sole mio! című fotójával szállhatott versenybe. Galériánkban a mezőny legizgalmasabb képeiből válogattunk:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.