„Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle”
Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország mentális állapotáról és Európa leghosszabb egybefüggő túraútjának hiányosságairól és szépségeiről beszélgettünk vele.
57 nap, több mint 2573 kilométer gyalog, 1 mellhártyagyulladás, mínusz 8,6 kilogramm, 17 nap eső, 7 kutyatámadás, 291 pecsét, 7 felhőszakadás, 0 kullancs
– vonta meg a mérleget a túrázós berkekben inkább csak Camino Steve-ként ismert Csutka István, aki október 8-án teljesítette az Országos Kékkört (térkép erre).
Augusztus 13-án indult Hűvösvölgyből Írottkő felé az Országos Kéktúra (OKT) útvonalán, majd ráfordult a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nevű szakaszra, aztán az Alföldi Kéktúrára, végül Hollóházánál ismét az északi vonalon, az OKT-n gyalogolva ért vissza Budapestre. Teljesítményével új rekordot állított fel: az eddigi legrövidebb idő ugyanis, ami alatt túrázva megkerülték az országot, 69 nap volt.
Csutka István nem bemelegítetlen vádlikkal vágott neki a kalandnak: a színházi karriert a hosszú távú túrázásra cserélő férfi a korábbi években olyan kihívásokat vállalt, mint 2008-ban a Kilimandzsáró megmászása Erőss Zsolttal, az El Camino teljesítése 2013-ban, és többezer kilométert gyűrt le tavaly az Egyesült Államok leghosszabb túraútvonalain (csak, hogy néhányat említsünk).
Ezek után azt gondolhatnánk, hogy tenni egy 2600 kilométeres „sétát” Magyarország barátságos lankáin, néhány száz méter magas hegyein és a lapos Alföldön, nem lehet túl nagy kihívás, de még különösen érdekes sem. Nagyobbat persze – mint az később ki fog derülni –, nem is tévedhetnénk.
Csutka Istvánnak az úttal több célja is volt. Egyrészt az Egyesült Államokban szerzett tapasztalataira alapozva meg akarta nézni, hogy mit lehetne fejleszteni az Országos Kékkörön. A közvetlen motiváló tényező viszont a Gyimesi Alexandra ellen indított támadás volt. „Ő télen, egyedül, 31 és fél nap alatt teljesítette az ország északi részén haladó Országos Kéktúrát, mégis sokan azzal vádolták, hogy csalt, mert ezt a vonalat nem lehet ennyi idő alatt teljesíteni, meg, hogy ha ilyen gyorsan megy, akkor élvezhetetlen az út. Én méltánytalannak tartottam ezt a támadást. Be akartam bizonyítani, hogy Szandi nem csalt, és még ennél is gyorsabban lehet menni”.
Be is bizonyította. Kiszámolta, hogy átlagban napi 42,5 kilométert kell gyalogolnia ahhoz, hogy hatvan nap alatt megkerülje az országot, és ezt a szintet nemcsak, hogy sikerült tartania, de időnként túl is teljesítette: olyan is előfordult, hogy napi 70 kilométer volt a lábában.
Elege lett a színházból
Ehhez képest, ha valaki azt mondja Csutka Istvánnak húsz évvel ezelőtt, hogy az életét többezer kilométeres túrákra teszi fel, valószínűleg kineveti az illetőt. Hatéves kora óta művészi pályán mozog. Néptáncosként kezdte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után előbb a debreceni Csokonai Színházhoz, később a Madách Színházhoz szerződött. 2001 és 2006 között a debreceni színház igazgatója is volt, majd szerkesztőként és műsorvezetőként az Echo Tv-nél dolgozott 2006 és 2008 között, tánc-, illetve színművészként körbeutazta a világot, tavalyi év elejéig pedig két éven át a Vidám Színpad menedzserigazgatója volt.
A túrázás 2008 óta szenvedélye, és az utak során szerzett tapasztalatait idővel ügyesen kovácsolta össze a karrierjével: motivációs előadásokat tart, létrehozta a saját brandjét Camino Steve néven, könyvet írt. Jelenleg kommunikációs tanácsadóként dolgozik, marketing- és válságkommunikációval foglalkozik. Év elején elindította a hosszú távú túrázásra felkészítő képzését is, noha a koronavírus-járvány miatt a legtöbb kurzust nem lehetett megtartani.
Tavaly januárban következett be jelentős fordulat az életében, miután úgy döntött, hogy végleg szakít a színházi világgal.
Benne eltört a színház – mondja, már nem arról szól, mint aminek ő gondolta. A pályaelhagyás konkrét okait nem akarja megnevezni, ahogy politizálásba se nagyon megy bele, óvatosan fogalmaz, de annak azért hangot ad, hogy nagyon zavarja az ország és a szakma szétszakítottsága.
Nem szégyellem bevallani, hogy én ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. Egyedül a Kékkör az, ami sokat adott belőle vissza. Annyi jó emberrel találkoztam, annyi szeretetet, segítséget kaptam, annyi önzetlenséggel találkoztam.
Úgy érzi, Magyarországon megszólják az embert, ha valamiről más a véleménye. „Miért nem mondhatom jobboldali érzelműként azt, hogy ezzel és ezzel nem értek egyet? Nem szégyellem, hogy a CEU-n is szereztem egy végzettséget. Akkor én most Soros-bérenc, hazaáruló vagyok? Nekem is megvan a véleményem, hogy mire tanítsuk a gyermekeinket, de könyörgöm, ne daráljunk már le könyveket! Hát fogadjuk már el egymást, közösen élünk ezen a bolygón még egy ideig!”
Örül, hogy már nem része a színházi közegnek, amikor kockán forog a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsa. „Minden színdarabnak van nézőközönsége, mindegy, hogy az stand up, kabaréműsor, operett, dráma, kortárs lilaköd, egy Pintér Béla, Alföldi Róbert, vagy Vidnyánszky Attila. Arra kellene törekedni a szakmában, hogy tiszteljük a másikat, és mindegy milyen műfajban, de törekedjünk a minőségre” – fogalmaz.
A túrázás pedig számára jó menekülőútnak bizonyul ebből a közegből, mivel a természetjárás során egy olyan közösség része lehet, ahol nincs ez a fajta szétszakítottság.
Fejben dől el
A hosszú távú teljesítménytúrázásnál az, hogy az ember feladja-e a cél előtt, csak 30 százalékban múlik az állóképességén, és 70 százalékban azon, hogy mentálisan mennyire erős. Az egész túrázás egy érzelmi hullámvasút – fejti ki Csutka –, és nem szégyen bevallani, ha az ember „már a második napon eltör”.
És, hogy mi gyengít mentálisan? Itthon például – ahol települések szakítják meg a kéktúrák ritmusát – a panziók nyújtotta kényelemnek és komfortnak nehéz ellenállni, de az alföldi gát monotonitása, „ahol semmi nincsen, se árnyék, se víz”, is próbára teszi az embert.
Tavaly Amerikában az elviselhetetlen időjárás tesztelte Csutka István idegrendszerét.
A Calendar Triple Crown nevű kihívást akarta teljesíteni, ehhez egy naptári éven belül kell végigjárni az Egyesült Államok három leghosszabb útvonalát (a keleti-parton az Appalachian Trailt, a nyugatin a Pacific Crest Trailt és a kettő között a Continental Divided Trailt). Ez összesen 12 ezer 785 kilométer, a kihívás extrém nehézségét pedig jól mutatja, hogy a világon összesen 9 ember van, aki eddig egy adott éven belül mindhárom útvonalat letudta. Csutka István lehetett volna az első európai és az első 35 év feletti túrázó, aki teljesíti a Triple Crownt, ám a szokatlanul zord időjárási körülmények és egy félrekezelt vírusfertőzés keresztülhúzták a számításait, kifutott az időből.
„Száz éve nem volt olyan rossz az időjárás, mint tavaly. Nem tudtam időben elindulni, majd egy idő után tovább haladni, mert a sivatagban is hó volt, mindenki fordult vissza” – mondta.
A reggeleket viselte a legnehezebben: „Képzeld csak el: felkelsz a sötétben egyedül és hideg van. Megcsinálod a reggelid, és végig arra tuningolod magad, hogy képes legyél levenni az egyetlen száraz ruhát magadról (mert arra mindig kínosan ügyelsz, hogy az, amiben alszol, száraz legyen), és visszavedd azt az egyet, ami csuromvizes, jéghideg, örülhetsz, ha nincs megfagyva. Tavaly, az első hat héten át áztam-fáztam, mínusz 20 fokban aludtam, esőben és hóviharban. Előfordult, hogy grilleztem a cipőmet, hogy vissza tudjam venni, mert megfagyott. Mindenre készültem, de arra nem, hogy az eső soha nem áll el. Végül 5000 kilométert így is összehoztam”.
Mesés a természet, csak az a sok aszfalt ne lenne
Ameddig az útvonalakat az időjárás miatt le nem zárták, megküzdött az elemi erőkkel, és levonta az amerikai út tanulságait is. Például azt, hogy a tengerentúli viszonyokhoz képest a hazai túrakultúrának bőven van még hova fejlődnie, és volna mit fejleszteni az Országos Kékkör útvonalán is.
„Magyarország gyönyörű, ez vitán felül áll, érdemes körbegyalogolni az egészet” – hangsúlyozza. A Csobánc tetején átélni például a napkeltét maga a tökéletes csönd megtapasztalása, az Alföld pedig a közhiedelemmel ellentétben igenis élvezhető. „Annyi rosszat olvastam az Alföldről, hogy unalmas, hogy tiszta homok, nincs ott semmi. Pedig az Alföld minden nap más. Nem is gondoltam például, hogy ennyi fenyves van ott és szőlők. Mindenkinek az van a fejében, hogy ha szőlő, akkor Tokaj és Badacsony, pedig a Tiszántúlon is találni ilyen vadregényes részeket.”.
A Kékkör útvonalának jelentős részén ugyanakkor az autóknak kell kerülgetniük a túrázókat (vagy a túrázóknak az autókat). „Szerintem a Kékkör egyharmada aszfalt, – mondja – számomra ez inkább egy kék vándorút, mintsem túra, mert egy része nem is a természetben vezet. És amikor a 7-es főúton túrázik az ember, az kész életveszély. Ezzel szemben az Egyesült Államokban gyakorlatilag nincs is aszfaltszakasz."
De nemcsak aszfaltból, szemétből is sok van, megállapítása szerint a hulladék 70 százaléka Hell energiaitalos doboz.
Azt pedig egyfelől megnyugtató hallani, hogy nemcsak az évi kétszer-háromszor túrázó amatőr, de még egy ilyen sokat tapasztalt ember is képes eltévedni az erdőkben. Másfelől viszont: mégis milyen lehet a Kékkör, ha „még egy ilyen sokat tapasztalt túrázó is képes eltévedni” rajta!?
Saját bevallása szerint a felfestett turistajelzések éppen a legnépszerűbb útvonalon, az Országos Kéktúrán vannak a legrosszabb állapotban, sok helyen lekoptak vagy nem egyértelműek, a túraút nem egyszer elektromos kerítések tövében vezet, és időnként a jelzés – teljesen érthetetlen módon – magánterületen belül található. „Háromszor másztam kerítést, hogy a kijelölt úton maradjak” – mesél a kis magyar abszurditásról.
Szerinte hiába választotta idén a National Geographic a világ 25 álomcélpontjai közé az Országos Kéktúrát, a nemzetközi színvonalhoz az útvonal nem ér fel. Az Egyesült Államokban például internetet sem igénylő applikációkkal lehet ellenőrizni, hol van az ösvény mentén sátrazási lehetőség, és azt is meg lehet nézni, hogy hány sátor és milyen méretű fér még el az adott helyen. A túrázó így bátrabban neki mer vágni a hosszú útnak, mert tudja, hol hajthatja biztonságban álomra a fejét, mikor utoléri őt az este.
A Pacific Crest Trail oldalán azt is jelölik, hogy a 4280 kilométeres szakaszon hol van elterelés, tűz, iható víz, vagy épp hol van döglött állatt a kiszáradt kútban víz helyett. Ezzel szemben itthon kismillió helyről kell összeszedni az információkat, ha az ember útnak indul; az ösvényre dőlt fákat nem vágják ketté, vagy nem teszik arrébb, hogy balesetmentes legyen az út; a vadászati idő kezdetét legfeljebb egy kiragasztott papírral jelzik, amit vagy észrevesz a túrázó vagy nem – záporoznak a kritikus észrevételek.
„Szemlátomást nincs igazán gazdája a Kékkörnek. Ezen a kijelentésen bizonyára megsértődik a Magyar Természetjáró Szövetség, de mit mondhatnék, amikor például vadásszal kerülök konfliktusba úgy, hogy nincs is vadászati idő? Nyilván nem szeretnéd, hogy lelőjenek véletlenül. Az Országos Kékkör Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonala, és miután a hosszú távú túrázás egyre népszerűbb a világon, és egyre többen vágnak neki a nagy útnak, fontos lenne a Kékkört helyre rakni.”
Csutka István az időre menő teljesítménytúrázást mostanra befejezte. „54 éves vagyok, és éppen eleget harcol az ember egy hosszú távú túrán saját magával. Az Egyesült Államokba még visszamennék, de a Triple Crownt még egyszer nem próbálnám meg. Édesanyám 80 éves. Az amerikai úttal elvettem egy évet az életünkből, most meg elvett még egyet a koronavírus. A párom miatt sem akarok minden évben tíz hónapra elmenni, és ezt a munkahelyemmel sem tehetem meg” – indokolja meg.
Pénzzel őt már nem lehet motiválni – teszi hozzá –, az utakról szövögetett tervekkel azonban nagyon is. Az utazás számára szabadság, és ebből nem ad alább. „A túrázás és az élet között semmi különbség nincs. Ha te nem kelsz fel reggel, nem pakolsz össze és nem indulsz neki az útnak az időjárástól függetlenül, akkor ne csodálkozz, ha nem érsz el a célodhoz."
A túrázás sok mindenre megtanít. Például arra, hogy nincs szükséged annyi tárgyra, mint amennyi otthon körülvesz. Én is gyűjtögető voltam, mindenhol porfogók voltak a lakásban. Aztán túrázol huzamosabb ideig, és egyszer csak azt érzed, hogy zavar ez a sok tárgy. Megtanulod, hogy elvagy akár egy évig is egy hátizsákkal, és hogy jobban alszol a természetben, mint a négy fal között.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
