Meghalt a sportoló, akihez sámlira kellett állnia Vitray Tamásnak

A Magyar Televízió riporterlegendája a szerdán elhunyt amerikai sportolóval, Rafer Johnsonnal készítette fura körülmények között élete első interjúját, még 1958-ban.

  • hvg.hu hvg.hu
Meghalt a sportoló, akihez sámlira kellett állnia Vitray Tamásnak

„Két évvel voltunk az 1956-os forradalom után. Az amerikaiak részéről egyfajta gesztus volt, hogy ideengedték a sportolóikat. Ezzel jelezték, elfogadják Magyarország helyzetét, nagyon nagy esemény volt. Én akkor még azt sem tudtam, mi az a televízió. A Magyar Rádió angol szekciójában dolgoztam, rendszeresen készítettem idegen nyelvű anyagokat, ezért kerülhetett szóba a nevem az interjúnál” – mesélte Vitray Tamás a Blikknek.

Vitray és a 199 cm-re nőtt Johnson közötti jelentős magasságkülönbséget úgy hidalták át a riport közben, hogy Vitray végig egy sámlin állt. Mindketten nevettek a szituáción.

Rafer Johnson a 2004-es olimpiai lánggal
CREDITTODD WARSHAW / POOL / AFP

Vitray egyébként nem is tudta, hogy az interjú élő adásban zajlik. „Szerencsére hibátlanul elkészült az anyag, egyetlen cifra káromkodás sem hagyta el a számat. Sohasem felejtem el a történetet, így indult a karrierem.”

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.