Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A rigó méretű bagoly Észak-Európába való, nálunk ritka vendég.
Törpekuvikot észleltek a természetvédelmi őrök a Mátrában - írja a Bükki Nemzeti Park a honlapján. Az állatot a Mátrában eddig mindössze kétszer látták.
A törpekuvik a legkisebb bagolyfaj Európában, a 16 centis madár körülbelül egy rigónak megfelelő méretű. Elsősorban Észak-Európában, illetve Közép-Európa magashegységeiben fordul elő, a magyar középhegységekben meglepő a feltűnése.
Megemlítik, hogy az Aggteleki-karszt területén az elmúlt évtizedben több jelét adta jelenlétének, alkalmi fészkelésre is van bizonyíték. A legtöbb törpekuvik azonban csak téli kóborlásai során vetődik Magyarországra.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.