Britney Spears életéről már a második dokumentumfilm készül

A Netflix is bejelentkezett egy Britney-filmmel.

  • hvg.hu hvg.hu
Britney Spears életéről már a második dokumentumfilm készül

Nem sokkal azután, hogy a Hulu és a New York Times közös produkcióját, a Framing Britney Spears című dokumentumfilmet bemutatták, a Netflix is bejelentette, hogy elkészíti a saját dokumentumfilmjét a popénekes életéről. A Bloomberg úgy tudja, hogy bár kissé szerencsétlen a Netflix-hír időzítése, valójában már a Hulu dokumentumfilmjének a debütálása előtt megkezdődött a második Britney-film gyártásának előkészítése.

A hulus produkció elsősorban arra fókuszál, hogy Britney Spears több mint egy évtizede gondnokság alatt kénytelen élni – apja, Jamie Spears és egy ügyvéd a gyámjai a lassan negyvenéves énekesnek –, miközben a #FreeBritney, rajongók által elindított mozgalom azért küzd, hogy a popsztár kikerüljön ebből a függőségi viszonyból.

Valaki szabadítsa ki Britney Spearst! De miért?

Dollármilliókat keres, de nem rendelkezik a pénze felett, ugyanis 12 éve, a bulvársajtó által alaposan dokumentált összeomlása óta gondnokság alatt van. A Britney Spears életét alapjaiban meghatározó jogi megállapodás körül olyan sok a titkolózás, hogy a rajongói és néhány jogvédő szerint az énekesnő valójában visszaélés áldozata.

A Netflixre szánt másik dokumentumfilm tartalmáról egyelőre semmi sem tudni, eddig csak a rendező nevét tették közzé. A korábban megtörtént bűncselekményekről filmeket forgató Erin Lee Carr fogja készíteni az új produkciót.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.