Kitűzték Celine Dion budapesti koncertjének az új dátumát
Videóban üzente meg az énekes az európai közönségének, hogy bár azt remélte, idén tavasszal már találkozni fog velük, megint el kellett halasztani a turnéját.
hvg.hu
Eredetileg 2020 nyarán lépett volna fel a Papp László Budapest Sportarénában Celine Dion, ám azt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. Az énekes és a koncertszervezők úgy kalkuláltak, hogy 2021 tavaszán már biztonsággal meg fogják tudni tartani az európai turnét, ám ismét halasztani kell a koncertdátumokat.
Így a még fennálló pandémia, valamint az érvényben lévő rendezvénytartási és utazási korlátozások miatt, Celine Dion Courage című világkörüli turnéjának európai állomásait a 2022-es évre tolják.
A budapesti koncert az eredeti helyszínen 2022. június 27-én lesz.
Celine Dion videóban is megüzenete az európai rajongóknak a turné elhalasztását.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.