Azért iszom szénsavas, cukros, alkoholos italt, mert fontos számomra az egészség.

Egészen biztosan sokat elmond a 21. századi emberről a fenti bődületes marhaság, és pláne az, hogy ez a mondat fent tud tartani egy több milliárd dolláros ipart. Ez a mondat ugyanis az alapja a hard seltzer nevű, Amerikában is még relatíve új, Magyarországra pedig most megérkező italtípus világsikerének: átlátszó, majdnem íztelen szódavíz, amitől be lehet rúgni. És mindenki imádja.

Hogy mennyire sokat számít a korszellem a hard seltzer mostani világsikerében, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy pontosan ugyanezt egyszer már feltalálták, de akkor kiröhögték, cikinek bélyegezték, majd kivonták a forgalomból. Ez volt a Zima 1993-ban: áttetsző, csaknem íztelen, alacsony alkoholtartalmú ital a világ egyik legnagyobb sörgyártó cégétől, a Coorstól, amiről ha valaki emlékszik is bármire, az leginkább az, hogy David Letterman, az egyik leghíresebb amerikai tévés személyiség folyton ezen röhögött, és olyanokat mondott, legfeljebb kettyós szenátorok vagy Elvis szelleme inna ilyesmit.

Hey whiteclaw gang comments? pic.twitter.com/sAr51fuUZr

— WDW Bus Driver ������ (@wdwbusdriver) July 31, 2019

De mi az a hard seltzer?

A hard seltzer neve tükörfordításban nagyjából azt jelenti, hogy „kemény szóda”, de volt olyan cég, amely eleinte inkább spiked seltzernek, azaz felütött szódának nevezte volna az italt. És valóban ennyiről van szó: alkoholos szódáról, 4-5 százalékos, azaz a nagyipari sörökével megegyező alkoholfokkal.

A hard seltzer „elődje” – kapaszkodjanak meg – a sima seltzer, amely már szintén az egészségtudatos, mindenmentes hullámokat lovagolta meg, ennélfogva főként a 2000 körül születettek körében jött be. A seltzerek célja az, hogy hozzák a jól ismert szénsavas üdítők legnépszerűbb tulajdonságait, azaz legyenek frissítőek, szénsavasak és gyümölcsízűek, de az ember mégse érezze azt tőlük, hogy épp most itta meg a hónapok óta üggyel-bajjal fenntartott fogyókúrájában ajánlott napi kalóriamennyiséget, sőt még a szája se ragadjon össze a cukorsziruptól. Így a seltzer tényleg leginkább a szódára emlékeztet árnyalatnyi gyümölcsízesítéssel, de ami fontosabb, nagyon kevés kalóriával, cukorral és minél kevesebb mesterséges anyaggal. És hogy az ötlet bejött, nem csoda, gondoljon bele, ön mennyit hajlandó kifizetni egy kis gyümölcsös vízért egy étteremben vagy bárban, ha ráírják, hogy az limonádé.

A hard seltzerek piacának 50 százalékát uraló White Claw kartonjai egy amerikai boltban

Timothy A. Clary / AFP

A történet pedig a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő” közhely szellemében folytatódik: egy öt generáció óta a sörfőzésben dolgozó család leszármazottja és egy barátja 2013-ban arra gondoltak, ha a feleségeik annyira szeretik a seltzereket, miért ne próbálnának meg belőle alkoholosat készíteni, hiszen ha valami finom, az alkohollal csak még finomabb lesz. És bár elmondásuk szerint a vevők eleinte össze voltak zavarodva, hogy mit is akarnak épp eladni nekik, 2015-ben már negyedmillió dobozzal adtak el az italukból. Ha csak számokban akarjuk összefoglalni a történetet: a hard seltzer 2019-ben már 550 millió dolláros üzlet volt, ám a piaci elemzők ekkor már nagyon bizakodóak voltak, látva, mennyire szeretik az amerikai fiatalok az italt, és azt jósolták, 2021-re 2,5 milliárdosra duzzad majd a piac.

Nem lett igazuk. 4,1 milliárd dollárosra duzzadt.

Diétás berúgás

És ha az ember azon gondolkodik, hogy érhet el valami ennyire kirobbanó sikert, mikor szinte semmi íze nincs is az egésznek, akkor a kérdéssel már a választ is megfogalmazza. Mert ha valami igazán markáns, ha valamiben van egy igazán nagy csavar, egy egészen különleges íz, akkor azok mellett, akiket ez lenyűgöz, mindig rengetegen lesznek, akiknek pont ez a markáns, csavaros vagy különleges íz nem fog bejönni.

A hard seltzernek épp az segít, hogy olyan semmilyen.

Lehet, hogy senki nem fogja a szívére tenni a kezét, és azt mondani, ez a kedvenc íze a világon, de cserébe valószínűleg olyan se lesz, aki azt mondja, ki nem állhatja. Mégis mit? A vizet? Az épp csak felbukkanó gyümölcsaromát? Az alkoholt? Ugyan már.

Persze ez önmagában még nem elég, amit megmutat a Zima bukása is. Hogy harminc évvel később pontosan ugyanazzal az itallal az akkori eseményeknek épp az ellenkezője történik, annak sok, egészen egzakt módon fel nem mérhető, szociálpszichológiai oka is van.

Zima

Egyrészt ott van talán legfontosabb szempontként az egészségtudatosság elterjedése, és hogy „a hagymát is hagymával eszem” helyébe a „mindenmenteset is mindenmentesen kérem” lépett. A hard seltzerben nagyjából fele annyi kalória van, mint bármilyen más alkoholos italban, kivéve mondjuk egy édesebb koktélt, mert azzal össze sem lehet hasonlítani: egy háromdecis doboz nemigen megy 100 kalória fölé, míg egy korsó sör simán lehet akár 3-400 kalória is. Alig van benne cukor, vagy nincs is hozzáadott, csak annyi, amennyi az alkohol erjedéséhez kell, és persze vegán, biztos el lehet adni paleóként is, és ki tudja, hányféle diétába beleilleszthető. Egyébként se nagyon van benne semmi: az egyik fajtában kizárólag víz, az élesztők által az erjedés során feldolgozott cukor és gyümölcsaroma van, a másik fajta pedig malátával készül, mint a sör.

Bűntudatmentes berúgás:

ez az alkohollal felütött szóda. A New York Times legalábbis így, bűntudatmentesként jellemezte annak idején az alkoholmentes verziót, és ez sokat el is mond a dologról. Még akkor is, ha amúgy hülyeség: akármennyire is próbálják úgy beállítani a gyártók, egy kevés cukorral és kevés alkohollal készülő ital soha a büdös életben nem lesz egészséges, legfeljebb kevésbé egészségtelen, mint ugyanez több cukorral.

Lányos ital, fiús ital

A másik szó, ami meglepőnek tűnhet, hogy gyakran felbukkan a hard seltzerről szóló írásokban, a „genderfree”, azaz hogy uniszex. És ez valójában tényleg fontos: a hard seltzer kialakulása sokat köszönhet a hímsoviniszta sztereotípiáknak, a sikere pedig ezek fokozatos eltűnésének. Régi elnyomó szemlélet ugyanis, hogy a férfias férfi természetesen töményet iszik, és az a férfiasabb, aki az asztal alá tudja inni a másikat, ezzel szemben egy nőtől álljon távol a kemény piálás. Így alakulhattak ki a nőiesnek tartott alkopopok, azaz 3-6 százalékos alkoholtartalmú, cukros üdítők, amelyeket azonban nem is olyan rég még nem volt elég férfias a másik nem tagjainak is kézbe venni. A hard seltzerek sikerének egyik titka épp az, hogy a 2010-es évek végén a fiatalabbak körében már elkezdte áttörni a falat a valóság – hogy férfiak és nők ugyanannyira szerethetnek inni, és nincs is semmi valós indoka annak, amiért ennek nem kéne így lennie –, és amúgy is elkezdett elterjedni az a férfikép is, amelybe amúgy is belefér, hogy korábban nőiesnek hazudott dolgok is az élet részei a férfiak számára, legyen szó akár szépségápolásról, akár fogyasztási cikkekről.

A Vox például ezzel magyarázza azt is, miért lett országosan elterjedt mém Amerikában abból a szlogenből, hogy „Ain’t no laws when you’re drinking Claws”: a messze legnagyobb hard seltzer gyártó cég italára, a White Claw-ra utaló mondat jelentése, hogy amíg ezt iszod, te is törvényen kívüli vagy, aminél férfiasabb dolgot nyilván elképzelni is nehéz, lásd bármelyik akció- vagy westernfilmet a törvényen kívüli Férfiról. (A mém annyira elterjedt, hogy a portlandi rendőrségnek ki is kellett adnia egy közleményt, hogy természetesen továbbra is mindenkire vonatkoznak a törvények, akármit is iszik éppen.) Mert hát valamivel ellensúlyozni kell, ha az ember „nőies” italt iszik, túl azon persze, hogy minden gyártó borzasztóan odafigyel arra, hogy nemsemlegesek legyenek a reklámjaik, de még a dobozaik színei is.

Nemlegesek és instapozitívak: a siker harmadik összetevője épp az, hogy sikerült trendivé tenni az italt. Amin annak idején David Letterman gúnyolódott, azt ma emberek tetováltatják magukra, annak elismeréseként, milyen sokat jelent a marketingesek, dizájnerek fókuszcsoportokra alapozott munkája.

Lifelong white claw dedication pic.twitter.com/2NsoMcNwwN

— Things White Folks Like (@Things4WhitePpl) July 17, 2019

A negyedik összetevő a sikerreceptben pedig a kényelem. A nyári slágeritalok amúgy is periodikusan változnak, de a hard seltzer mindegyiknél egyszerűbb, még a rozéfröccsnél is, nemhogy az Aperol Spritznél. Ráadásul Amerikában ennek van még egy nagyon fontos hatása: az alacsony alkoholtartalom miatt a szupermarketekben is árulhatják, nemcsak az italboltokban, azaz tényleg még a legkisebb erőfeszítést sem kell megtenni ahhoz, hogy az ember berúgjon. És aránylag olcsó, nagyjából az egyszerűbb sörökkel egy árfekvésben árult italról van szó, ami megint csak egy jó érv az Aperollal, a vodkaszódával vagy egy jobb borból készült fröccsel szemben (nem is beszélve arról, hogy a fröccs a tengerentúlon messze nem olyan elterjedt, mint nálunk).

AFP

És az már csak apróság, hogy a gyártása is pokolian egyszerű, és bármilyen sört vagy más alkoholos italt gyártó üzemnek alighanem már meg is van, vagy minimális beruházással meglehet mindene, ami a hard seltzer előállításához kellhet.

Nem elég jó, nem elég rossz

Mindezt egybevéve nem csoda, hogy mostanra nemcsak a fantáziadús startupok szálltak be a hard seltzerek piacába, mint Vágási Feri az internetbe, hanem a világ legnagyobb cégei is, például a Coca-Cola, a Bud Light vagy a Heineken. Így alig pár év lemaradással eljutott a magyar piacra is az ital: a leggyorsabb a Dreher volt, de már a Borsodi is bejelentette, hogy hamarosan érkezik az ő hard seltzerük is, a Heineken pedig egyelőre még csak homályosan válaszolt érdeklődésünkre, mindenesetre ők a világpiacon már jelen vannak a saját hard seltzerükkel, így vélhetően nagyjából csak egy tollvonás kell ahhoz, hogy ez nálunk is megjelenjen.

A Drehernek a gyorsaságon kívül nagy versenyelőnye, hogy Magyarországon jelenleg egyáltalán nem kapható más hard seltzer, ami egyfelől – a világsikert nézve – meglepő, másfelől viszont érthető: amikor egy-egy gourmet bolt vagy kézműves sörökkel foglalkozó üzlet néha rendelt belőle, azt a forintárfolyam és a szállítás miatt 2-3000 forintért árulták, amennyit azért nem sokan adnának ki alkoholos vízért.

A Dreher hard seltzere, a Viper ezzel szemben 3-400 forint körül kapható a boltokban, ráadásul a cégnél még arra is ügyeltek, hogy a vásárlók ne azonosítsák a magyar sörrel az italt: a dobozon egyáltalán nem szerepel a forgalmazó neve, csak az apró betűs részben a céginformációknál. A hangsúly ehelyett az egyfelől primer szinten vadságot és erőt sugárzó, másfelől viszont a kisvárosi diszkó felé a sarki vegyesboltban bedobott 99 forintos energiaitalok névválasztását idéző „vipera” márkanéven van.

Kovács Bálint / hvg.hu

És ízre is nagyjából félúton van a sarki vegyesbolt kínálata meg a menő amerikai divatital között, bár persze elérhető konkurencia nélkül nehéz igazán okosnak lenni vele kapcsolatban. A Viper glükóz-fruktóz sziruppal készül, ami az erre háklisoknak aligha fog tetszeni, a „csipetnyi lime” ízesítésből pedig még a csipetnyi is túlzásnak hangzik.

Leginkább tényleg alkoholos ásványvízről van szó,

ami egyébként nem rossz ötlet: van egy hangulata annak, hogy az ember vizet iszogat a hőségben, és mégis érzi a 4 százaléknyi alkohol enyhe hatását. Persze egy kis citromlével – vagy ami azt illeti, bármivel – máris sokkal ízesebb az egész, igaz, az emberben azért felmerül, miért igyon egy íztelen valamit, ha úgyis beletesz valamit, hogy legyen íze.

Gyükeri Mercédesz kollégám szintén megkóstolta a Vipert, és a véleménye egyszerre simogat és üt is. „Vodkaszóda némi élesztős beütéssel? A végtelenségig higított fröccs alattomosan magas alkoholtartalommal? Az éjjeliszekrényen hagyott víz másnap délután? Mindegyik, és igazából egyik sem. A Viper talán legérdekesebb tulajdonsága, hogy semmire nem hasonlít, amit eddig kóstoltam, és azok kombinációira sem” – mondja róla.

Ő is az ízesítésre esküszik, de addig azért nem merészkedne el, hogy az majd meg is menti az italt: „A lime jót tesz neki, de a hard seltzer nem tesz jót a lime-nak. Ahhoz, hogy frissítő legyen, épp a friss jelleg hiányzik belőle, ahhoz meg, hogy egy nyári ital, a nyár, a terasz, meg a fesztiválok. Mindenesetre valahogy megértettem, a pár évvel ezelőtt felbuzdulás ellenére miért nem hozta meg a várt áttörést az ital: akármennyire is behűti az ember, langyos marad. Hiányzik belőle a sör frissítő keserűsége vagy savanyúsága, a fröccs szúróssága, de még a radlerek limonádés vidámsága is.

Még csak nem is rossz, hogy hosszasan lehetne beszélni róla a naplementében.

És hát amíg nem lesz terasz, nyár, meg fesztivál, addig magasan marad a mérce, ezt pedig nem üti meg az innováció.”

Akárhogy is, egy hard seltzer mindenesetre sokkal üdítőbb, természetesebb és sokkal jobban csúszik, mint egy Bacardi Breezer-féle cukorszirupbomba. Ha valahol komoly jövője lehet Magyarországon a hard seltzernek, az talán úgyis inkább ez a szektor: hogy a valódi sört vagy a rozéfröccsöt szorítsa ki a piacról, azt nehéz elképzelni, de hogy sokan innák szívesebben, mint a nevetségesen túlárazott alkopopokat és a gusztustalanságig szörpösített, nagyipari, csökkentett vagy lenullázott alkoholtartalmú gyümölcsös söröket, az nagyon is elképzelhető. Én legalábbis biztosan így vagyok vele.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: