szerző:
Vándor Éva - Czeglédi Fanni
Tetszett a cikk?

Idén két évfordulót is ünnepel Bridget Jones – feltehetően sok alkohollal és nem kevés számvetéssel. Huszonöt éve jelent meg Helen Fielding elképesztő sikert arató könyve, húsz éve pedig az első Bridget Jones-film. Mitől volt forradalmi a harmincas szingli karaktere a kilencvenes években, és mit kínálhat most, több évtizeddel később Bridget Jones az egyedülállóknak? Az első filmet ma már egészen biztosan nem lehetne megcsinálni, de ha nem készült volna el, sokkal kevesebbet tudnánk a kilencvenes évekről.

„Ha nem tudunk nevetni magunkon, akkor nem nagyon kerültünk közelebb az egyenlőséghez, nem igaz?” – igyekezett fellazítani a hatalmas sikert arató könyves és filmes karakterét, a Bridget Jonest érő kritikákat 2017-ben Helen Fielding, aki különösen aggasztónak nevezte, hogy az emberek szerint nem lehet feminista egy olyan könyv, amelynek a női főhőse a saját gyarlóságain nevet. „Az erő jele, ha nevetni tudsz magadon, nem a gyengeségé” – mondta Fielding. És az biztos, hogy nevetésben és nevettetésben is erős a most negyedszázados Bridget Jones. Az Independentben megjelenő cikkekből megszülető könyv 25 éve, ez első Bridget Jones-film 20 éve jelent meg, és mindkettő szakszerűen alkalmazta a szabályt, miszerint a humor segít átvészelni a legnehezebb helyzeteket is.

Az első, 1996-ban, illetve a második, 1999-ben megjelent regényből több mint 15 millió példány kelt el világszerte, 2001-ben pedig elkészült az első filmváltozat is Renée Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant főszereplésével, hogy örökre a retinánkba égesse Mark Darcy ronda, rénszarvasos pulóverét és a filmtörténelem egyik legröhejesebb pofozkodós-birkózós jelenetét, miközben a háttérben üvölt az It’s Raining Men.

Bridget Jonest akkor ismerte meg a világ, amikor egy igen sikertelenül zárt év után elhatározta, hogy a kezébe veszi a sorsát, őszintén naplózza az érzéseit, az elszívott cigaretták és az elfogyasztott alkoholegységek számát. Harminckét éves, egy könyvkiadóban dolgozik, menthetetlenül szerelmes a főnökébe, Daniel Cleaverbe, miközben gyakorlatilag folyamatosan csetlik-botlik, népes családja és házas ismerősei (akit nemes egyszerűséggel csak Pöffeszkedő Családosoknak hív) pedig nem unják állandóan azt kérdezgetni tőle, hogy:

  • mi a helyzet a szerelemmel?
  • ugye tudja, hogy ketyeg az órája?
  • ugye nem akar vénlány lenni?
  • miért nincs még férjnél?
  • de tényleg, miért nincs még férjnél?

„Az ilyen alkalmak mindig csigányivá töpörítik az önérzetemet” – áll első naplójának egy februári bejegyzésében. A „szinglihordák” a kilencvenes években törtek be a popkultúrába, sőt lettek kulturális ikonok. Nem sokkal Bridget Jones után már rögtön tarolt a Szex és New York, és verte ki a biztosítékot/nyűgözte le a közönséget a női szexualitás ábrázolásával. Ám amíg Carrie Bradshaw-ék világában a négy barátnő a valóságtól néha igencsak elrugaszkodott problémákkal küzdött, addig a súlyproblémákkal küzdő, dohányzó, kék levest főző, az örökké a másik felét kereső és a magát minden fontos eseményen kínos helyzetbe hozó Bridget Jonesszal jóval könnyebb volt az azonosulás, még akkor is, ha mindenki sejtette, hogy csak mérsékelten hasznos ötlet egy csúnya szakítást töménytelen mennyiségű vodkával és Chaka Khan zenéjével orvosolni.

©

Jones újfajta szinglikultuszt teremtett: senki nem akart volna a helyében lenni, de sokan felismerték magukat benne, hiszen rajta keresztül Helen Fielding ügyesen rajzolta fel, hogyan is érezheti magát egy harmincas nő, amikor élete egyetlen területén sem jár ott, ahol a társadalom szerint járnia kellene.

Más kérdés persze, hogy Bridget Jonesnak egy távolról sem feminista világban kellett megtalálnia az iránytűjét. Az elmúlt negyedszázadra visszatekintve Fielding is megdöbbent a szexizmusnak a töménységén, amely a karakterét körbevette. Bridget Jones fenekén magától értetődően csattantak a férfitenyerek, Mr. Ciciperverz is kiérdemelte a nevét, egy mai HR-es pedig nem győzött volna túlórázni, hogy rendezze valahogyan a munkahelyi zaklatási ügyeket. Ez a csomag része volt azon nők életének is, akik a térdüket csapkodva nevettek minden ilyen jeleneten a moziban. A feldolgozásnak sok lehetséges módja van.

Helen Fielding azt is elismerte, hogy az első Bridget Jones-filmet aligha lehetett volna ma megcsinálni (Kösz, #metoo! – mondta). De akkor kevesebbet tudnánk a kilencvenes évekről – tesszük hozzá mi.

Bridget Jones számolja ugyan a kilókat és igyekszik igazodni az úgynevezett társadalmi elvárásokhoz – és a férfiakhoz természetesen –, de végső soron önmagához marad hű, és ennél forradalmibb dolgot aligha hajthatna végre abban a világban, amelyben mozognia kell. Még úgy is, hogy már-már megszállottja, ahogy egy kemény kritikusa fogalmazott, a három legunalmasabb dolognak a világon: a fogyókúrázásnak, a pasizásnak, és az ivásnak (majd a bűntudatnak emiatt).

Bridget Jones történetében az önostorozás és a humor olyan komplex módokon fonódik össze, amelyet egy kizárólagosságokban gondolkodó kor talán már nehezen tud vagy akar értelmezni és értékelni, de nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni a felszabadulásra és felszabadultságra tett kifejezetten sikeres kísérleteket sem.

Bridget Jones sok mindennek a rabja – különös tekintettel a patriarchátusra –, de közben olyan szabad lélek is, akire még ma is irigykedve lehet tekinteni.

És ebben talán az egyik legfontosabb eszköze volt az, hogy képes volt elfogadni a gyarlóságát, az emberi létezésnek ezt a legelemibb hozzávalóját, még akkor is, ha gondosan naplózta a kisebb-nagyobb elbukásait. Mindez nem jelentette azt, hogy ne lennének vágyai, az egész történetet ezek a vágyak hajtják előre. De miközben tervez és vágyakozik, valahogy magától értetődően elfogadja, hogy emberből van – és azt is, hogy az ember fenekének néha nagyibugyira van szüksége. A tökéletlenségben pedig van valami felszabadító.

©

Bridget Jones persze sosem akart példakép lenni, nem akart képviselni vagy utat mutatni. Amivel hárítja is az erre irányuló számonkéréseket. Viszont empátiát ébreszthet, elfogadást, megértést, és talán a felismerést is, hogy az élet néha csak megtörténik. Nagyjából e gondolat mentén sűrűsödtek a könyves és a filmes folytatások is, noha időben kettéváltak: a 2013-ban megjelent Bolondulásig című kötetben Jones ötven múlt, és özvegy anyaként igyekszik helytállni, a 2016-os Bridget Jones babát vár című kötet és film viszont egyfajta közbevetésnek tekinthető, hiszen Jones első terhességének történetét meséli el, ahol az a legfontosabb kérdés, hogy vajon ki a gyerek apja. Bridget az évek során valamivel érettebb lett, de az első könyvben és filmben ábrázolt szeleburdiságából mit sem veszített.

Az első könyv megjelenésének 25. évfordulója alkalmából egyébként nemrég több szerző összegyűlt, hogy megfejtse, vajon negyedszázaddal később releváns-e még Bridget Jones, mit mond ma és mi az, amit adott esetben már nem kellene kimondania. Voltak, akik arra jutottak, hogy romantikus fronton nem igazán történtek drámai változások, Daniel Cleaver-féle seggfejekből még mindig sok van, és legfeljebb a dohányzás az, ami felett eljárt az idő.

A mai, mind inkább „intoleráns” időkben pedig csak hasznunkra válik, ha kicsit közelebb kerülünk az emberi gyarlósághoz, ahelyett, hogy folyton a tökéletest hajszolnánk. Más azt sajnálta, hogy Bridget Joneshoz és ahhoz a korhoz képest mennyire komolyak lettünk, és mennyire elfelejtettünk nevetni magunkon. Persze Bridget ma is feltalálná magát, csak épp tinderezne, miközben tudná, hogy nem szabad tindereznie, és másnaposan megbánna minden jobbra húzást.

A mostani fiatal egyedülállók talán kapásból rásütik Bridget Jonesra, hogy menthetetlen lúzer, aki nem igyekszik eléggé, hogy kimásszon a hülye helyzetekből, és időközben az általa teremtett szinglikorszaknak is leáldozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a karakter eredeti üzenete ne lehetne érvényes napjainkban is: hiába az önsegítő könyvek és a barátok egész hada, azt a belső, hosszú munkát, amelyen keresztül igyekszünk felfedezni a saját értékeinket és büszkén tekinteni rájuk, bizony lehetetlen megúszni. És ha tökéletlenségünk okán útközben megbotlunk párszor, akkor sem dől össze a világ.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csatlós Hanna Kult

Hugh Grantben végig ott volt a sötétség, csak elő kellett csalogatni

Az isten is az aljas, cinikus, nárcisztikus, sérült lelkű szerepekre teremtette, és az HBO Egy nagyon angolos botrány című minisorozatában végre bele is bújt a meleg, karizmatikus és hataloméhes politikus bőrébe. És imádjuk! Hogy lett a 90-es évek, hülye frizurájú hősszerelmeséből öreg főgonosz? Hugh Grant nem az, akinek eddig gondoltuk.

Hercsel Adél Kult

Bridget Jones szebb, viccesebb és cikibb, mint valaha

Tulajdonképpen a legújabb babavárós Bridget Jones-film sem más, mint az eddigiek: kínosabbnál kínosabb jelenetek sorozata, de szerencsére egyszer sem lépi át azt a bizonyos arcot kézbe temetős „már nem bírom nézni, annyira fáj”-határt.

Épülnek a teraszok, kikerültek az asztalok - így készül a nyitásra az éledező Budapest

Épülnek a teraszok, kikerültek az asztalok - így készül a nyitásra az éledező Budapest

Oltóközpont nyílik a párizsi Disneylandben

Oltóközpont nyílik a párizsi Disneylandben

Itt láthatja: ennyivel lehet kisebb az iPhone 13 szenzorszigete

Itt láthatja: ennyivel lehet kisebb az iPhone 13 szenzorszigete