10 perces harangszóval emlékeztek a koronavírus áldozataira Szlovákiában

Az ország minden katolikus templomában.

  • hvg.hu
10 perces harangszóval emlékeztek a koronavírus áldozataira Szlovákiában

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Tíz percen át szóltak a harangok a szlovákiai katolikus templomokban fehérvasárnap, mellyel a koronavírus következtében elhunytakra és a járvány többi áldozatára emlékeztek a hívők.

"Megállapodtunk az összes atyával, hogy ezen a napon az egyházmegyék plébániáin harangozva kérjük fel a híveket, hogy együtt imádkozzanak a járvány áldozataiért. Azért a több mint 10 000 emberért, akik a koronavírusban hunytak el, illetve azokért, akik a világjárvány okozta helyzet miatt lelték halálukat. Valamint a szeretteikért és a hátrahagyottakért” – idézte a Bumm.sk Stanislav Zvolenskýt, a püspöki konferencia elnökét.

A katolikus hívők ma fehérvasárnapot, avagy az isteni irgalmasság vasárnapját ünneplik, amely a húsvét utáni, vagyis húsvét nyolcadát záró vasárnap.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.