Emma Raducanu története London története. Kanadában született kínai és román szülők gyerekeként, kétéves volt, amikor Londonba költözött.
Mi itt Londonban értékeljük és ünnepeljük a saját sokszínűségünket. És ha keményen dolgozol, és támogatást kapsz, bármit elérhetsz.
Sadiq Khan, London polgármestere csatlakozott rá ezzel a közösségi médiás bejegyzéssel a 18 éves Emma Raducanu csodaszámba menő győzelmére a US Openen.
Nem ő volt azonban az egyetlen, aki a fiatal bajnok bevándorló hátterét felemlegette, hogy célba juttasson egy üzenetet.
A Good Morning Britain című program műsorvezetője, Adil Ray a Twitteren adott hangot a büszkeségének Raducanu vegyes származása miatt. Egyúttal rávilágított arra is, hogy a hozzá hasonló bevándorlók radikálisan más reakciókkal találkoznak.
Ha teniszdöntőt játszol, akkor brit vagy, ha kőművesként/futárként/pincérként stb. dolgozol, akkor román – írta a Twitteren.
Miután Raducanu megnyerte a döntőt, Adil Ray azt írta a követőinek: „Gondoljatok bele. Emma Raducanu bevándorló egy román, kínai, kanadai családból lecsapja a gyűlölködőket. Ez az a Nagy-Britannia, amelyet szeretünk.”
Emma Raducanu történelmet írt azzal, hogy a selejtezőből indulva megnyerte a US Opent, 44 évvel az utolsó brit női siker után.
Adil Ray posztjai nagy vitát váltottak ki, sokan megkérdőjelezték, hogy miért hozta be a faji kérdéseket ebbe a sportsikerbe, mások viszont Raducanu britségét kérdőjelezték meg.
A pakisztáni és kenyai szülői háttérrel rendelkező műsorvezető éppen ezért külön kifejtette, hogy szerinte miért fontos ezekről a dolgokról beszélni. Azt írta, néhányan úgy nőttek fel, hogy zaklatták őket, téglákat dobtak be az ablakukon és néha fejen is találták őket csak azért, mert bevándorlók. „Amikor egy bevándorló társunk a brit zászlót lobogtatja, az hatalmas büszkeséggel és erővel tölt el. Egy ritka pillanat, amikor vissza tudunk szólni a sok évtizedes gyűlöletre” – írta Adil Ray.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: