Banksy az Instagramon osztott meg egy fotósorozatot, amelyből kiderül, rombolás áldozata lett az egyik műve. Egész pontosan lebontották azt az elhagyatott farmházat, amelynek a befalazott ablakában volt látható a Morning Is Broken című alkotása: egy fiú sziluettje, amint egy macska társaságában kinyit egy hullámvasfüggönyt.
A házat azonban lebontották, ez látszik a másik fotón, az építőmunkások viszont nem tudták, hogy épp egy Banksy-művet semmisítenek meg. Amikor ez kiderült számukra, azt mondták, szó szerint rosszul lettek attól, hogy a világ egyik legnagyobb művészének az alkotását tették tönkre. Állításuk szerint a földtulajdonos is végignézte, amit csináltak, de ő sem tudott róla. Most pedig már csak az Instagramon látható.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: