Nem, egyáltalán nem egyszerű munka a tengeri só lepárlása, erről leginkább a szlovén-horvát határ közelében lévő 750 hektáros Secovlje Nemzeti Parkban dolgozók tudnának mesélni, akik a mai napig középkori technológiával termelik a vakítóan fehér étkezési sót, illetve a különlegességnek számító sóvirágot, a „sók királynőjét”. Mesélnek is: például azt, hogy a mai Szlovénia területén lévő sólepárlókról már a IX. századtól származó írásos emlékek is vannak ugyan, ám a termelés azután ugrott meg látványosan, hogy a XIII. században a terület a munkafolyamatokat korszerűsítő és racionalizáló Velencei Köztársasághoz került.  

Vagy azt, hogy a csatornákon bevezetett tengervíz sótartalmát előbb a lepárló tavakban növelik, majd a vizet kisebb rekeszekbe terelik, ahol a tengeri iszapot a petola választja el a víztől. S hogy mi a petola? A hagyományos sótermelés talán legfontosabb összetevője, egy olyan, algát, ásványi anyagokat és gipszet tartalmazó „élő szőnyeg”, amely miközben megakadályozza, hogy a víz összekeveredjen az iszappal, ki is fehéríti a sót. Az első szakaszban a petola azt a vas-oxidot szűri ki a sós tengervízből, amely vörösre festi például a rózsaszínű himalájai só szemcséit. A secovljei sónak pedig a csúcsa a sóvirág: a kristályos „virágokat” a mai napig fagereblyékkel gyűjtik be, majd óvatosan csomagolják.

Kemény nyár

A lepárlás júniusban kezdődik és szeptember végéig tart, és a „termés” mennyisége és minősége nagyban függ az időjárástól. Ha sok az eső és rosszkor jön, akkor évente csak pár száz tonnát takarítanak be, a legjobb években viszont 3000 tonnánál is több összegyűlhet. Télen is van tennivaló: ilyenkor tartják karban a csatornákat, a lepárló tavakat, illetve a víziutakon átívelő hidakat. Nem sokon múlt, hogy a ma a turisták által is látogatható telepet nem zárták be végleg: amikor néhány évtizeddel ezelőtt a szlovén piacot is elöntötte az olcsó importáru, sokan vélték úgy, nincs értelme fenntartani a kiváló minőséget szavatoló, ám drága lepárlót. Végül azok győztek, akik úgy gondolták, van piaca a pirani sónak és a sóvirágnak, és hogy érdemes fenntartható módon sót termelni. Secovlje pedig mindenben fenntartható, a petolából több oxigén kerül a levegőbe, mint a növényekből, miközben százszámra élnek a parkban háborítatlanul az ott honos madár- és halfajták.

Fenntartható a szlovén tengerpart legismertebb fürdőhelyének számító Portoroz határában a Secovlje Nemzeti Park szomszédságában lévő olajfaliget is: a családi tulajdonban lévő Gramona ültetvényen biogazdálkodást folytatnak, az átlagosan 30-35 éves fákról közel húszféle olajbogyót takarítanak be, köztük a legismertebb szlovén fajtát az Istrian Belicát, illetve az olasz Leccinót. A farmot 1980-ban alapították, és jelenleg négy generáció képviselői tevékenykednek a ligetben.

A secovljei nemzeti parkban

Németh András

A szlovén tengerpart legismertebb települése Piran, s bár a városból látszik a horvát tengerpart, a város mégis hamisítatlan olasz hangulatot áraszt. Nem véletlenül, Piran egészen a XVIII. század végéig a Velencei Köztársasághoz tartozott majd a XIX. század végén jött a rövid ideig tartó osztrák-magyar korszak, hogy aztán az Isztriai-félsziget 1940-ig Olaszországé legyen. A második világháború után a félsziget Pirannal együtt Jugoszláviához, azon belül pedig Szlovéniához került, és amikor 1991-ben széthullott a délszláv államszövetség a 4000 ember lakta település Szlovéniánál maradt. A város népessége kicserélődött: az olaszok nagy része elköltözött, most a szlovének vannak többségben, igaz az iskolákban kötelező az olasz és a helyiek beszélik is a nyelvet.

Magyarok a hegyekben és a parton

Míg Szlovéniában a tengerpart mellett számtalan más látnivaló is akad – akár Ljubljana, Kranj, Bled, az Isonzó (Soca)-völgye vagy éppen a 2025-ös az európai Kulturális Fővárosi címet elnyert Nova Gorica – a magyar vendégek elsősorban a síszezonban, illetve nyáron érkeznek. A Portorozban öt négycsillagos és egy ötcsillagos hotelt működtető és ezzel legjelentősebb helyi szállásadónak számító Life Class Hotelstől származó adatok szerint tavaly hatmillió turista 16 millió vendégéjszakát töltött a szlovéniai kereskedelmi szálláshelyeken, és ebből 566 ezer éjszaka – 5 százalékkal több mint 2022-ben és 14-gyel több, mint a Covid-pandémia előtti utolsó „békeévben” – jutott a magyarokra. A LifeClass hotelekben tavaly közel 17 ezer vendégéjszakát töltöttek a magyarok, ebből 11 ezer jutott a nyári csúcsszezonra. A magyarok átlagosan négy éjszakát töltenek a szlovén tengerparton – ezzel a másodikak a nemzetközi listán – és kimondottan érdeklődnek a wellness szolgáltatások iránt.

Piran főtere

Németh András

Honfitársaink körében Piran vezet, majd Bled, Bohinj, Ljubljana és Kranjska Gora következik, utóbbi a talán legismertebb szlovéniai síparadicsom központja. (A statisztikák szerint a magyar vendégéjszakák 48 százaléka jut a hegyi szálllásokra, míg a tengerpart 32, a főváros Ljubljana pedig 11 százalékkal részesül a „”tortából”.)

Aki pedig előre ki szeretné számolni, mennyit fog költeni, annak néhány szám: egy átlagos turista naponta – szállásköltséggel együtt – 187 eurót költ Szlovéniában. A nyári átlag 204, a téli pedig 172 euró.