Bevert 10 hamburgert a koreai nagy zabáló influenszer a Nyugati téri Mekiben, de nem lakott jól
Megcsodálta a McDonald’s gyönyörű épületét, majd rendelt több tálca kaját.
HVG
Harmadik napjához érkezett Tzuyang, a koreai mokpang-influenszer budapesti kirándulása és az első két naphoz hasonlóan bemutatott egy nagy zabálást – szúrta ki a Telex.
A nő ezúttal valami gyorskajára vágyhatott, mert a Nyugati téri McDonald’sba tért be. Ott először megcsodálta az épületet, majd hozzálátott ahhoz, amihez a legjobban ért: az evéshez. Összesen 10 hamburgert, köztük csirkés és barbecue szószos verziókat rendelt, de egy klasszikus Big Mac is befért. Mindezt lefojtotta némi sült krumplival és kólával. Az egész akciót itt lehet megcsodálni.
Amikor betolta a nyolcadik hambit, akkor a bámészkodóknak elmondta, hogy nem lakott jól. Tzuyang korábban már benézett a Pléhcsárdába is, ahol két óriási rántott húst tolt be némi pacalpörkölttel, majd egy nappal később 3 kiló steaket evett meg egy tányér gulyáslevessel és egy adag spagettivel.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.