Progresszív elveket vallott, húszas éveiben Robert F. Kennedy kampánystábjában dolgozott, később Cincinnati polgármestere, majd legnépszerűbb és legkedveltebb híradósa lett, sőt jelöltként elindult egy kormányzóválasztáson is Ohióban. Jerry Springert azonban nem ezek miatt ismerik a legtöbben, hanem egy olyan műsor miatt, amely az amerikai bulvártelevíziózás egyik mérföldköve volt, és nem a jó értelemben.

A nevét viselő műsor 27 évadon át futott, és volt, hogy sokkal nagyobb nézettséget ért el, mint Oprah Winfrey, ami akkor elég nagy szónak számított. Jerry Springer 2023-ban, 79 évesen meghalt, így már nem láthatta a dokumentumsorozatot, amely a műsoráról készült. Kérdés, hogy ha még életben lenne, kíváncsi lenne-e rá, ugyanis a Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel (Jerry Springer: Fights, Camera, Action) készítői szerint visszautasította, hogy kamerák elé álljon.

A Jerry Springer Show eredetileg olyan beszélgetős műsor volt, ahol komoly politikai és társadalmi témákról esett szó, a hajléktalanságtól kezdve a fegyverviselésig, és olyan személyiségek tűntek fel benne, mint például Jesse Jackson civil jogi aktivista és baptista tiszteletes. A második évadra azonban a nézettsége olyan alacsony volt, hogy az elkaszálás veszélye fenyegette. Mielőtt ez megtörtént volna, új producer, Richard Dominick egykori bulvárújságíró vette át, és teljesen új koncepciót talált ki:

mi lenne, ha a szakértőket olyan hétköznapi emberekre cserélnék le, akik addig láthatatlanok voltak a televízióban?

Persze az igazi sikerhez ki kellett tűnni a tömegből, és Richard Dominick tudta, hogy megütötték a főnyereményt, amikor az egyik adásban a Klu Klux Klanhoz tartozó vendégek összeverekedtek a meghívott zsidó származású vendégekkel. A verekedéseknek és a folyamatosan kifütyült káromkodásoknak köszönhetően özönlöttek a nézők a képernyő elé, Dominick pedig kíváncsi volt, meddig mehetnek el. Ha a vezetőség letelefonált neki, szívesen konfrontálódott velük ebben a kérdésben, és persze a számok is őt igazolták. (Azért a műsor történetében is akadt egy rész, amely nem ment adásba: egy olyan férfiről szólt, aki elhagyta a családját egy lóért, amellyel állítása szerint össze is házasodott.)

Richard Dominick

Netflix

A készítőket nem igazán hatotta meg, ha valaki felvetette, hogy az ilyen fokú vulgaritás és erőszak nem való a televízióba.

Üss, és uralkodj!

A dokumentumfilmben a stáb több tagja is állítja: minden sztori valós volt. Ha véletlenül valami kamu átcsúszott a szűrőn, annak következményei voltak, egyikük például így veszítette el az állását. Ettől függetlenül erkölcsileg nagyon is megkérdőjelezhető volt az, ami a kulisszák mögött vagy éppen a kamerák előtt zajlott. Kihasználták az embereket, akik azt remélték, Jerry Springer majd segít megoldani a problémáikat, ő viszont, bármennyire is joviálisnak és megértőnek tűnt, tulajdonképpen nem volt más, mint porondmester.

A produkció kulisszái mögött ijesztő manipuláció zajlott. Amikor a meghívottak megérkeztek a stúdióba, a producerek gondoskodtak arról, hogy minél inkább felzaklassák őket, kiabáltak velük, még székek is repültek a színfalak mögött, így amikor beültek a kamerák elé, már robbanás közeli állapotban voltak. „Amíg az öltözőben voltam, percről percre egyre dühösebb lettem, pedig nem vagyok dühös ember. Úgy éreztem, mindjárt kiszakad a szívem a mellkasomból. Nem bántak veled kesztyűs kézzel. Nem érdekelte őket, hogy ez milyen hatással lesz rád. Csak a show számított” – nyilatkozta egy vendég.

Netflix

A meghívottak kiválasztásával is biztosra mentek. Létezett egy úgynevezett Springer-háromszög: a vendégek többsége Tennessee, Ohio és Georgia állam kisvárosaiból érkezett, és nekik nagy dolog volt az, hogy valaki meghallgatta őket, hogy szerepelhettek a tévében, ráadásul limuzinokkal szállították őket, és a csatorna kontójára ihattak, ehettek. Aki azonban mégis meggondolta magát, azt abban a pillanatban magára hagyták, még a buszjegyet sem fizették ki, hogy hazatérhessen.

Így járt Nancy Campbell-Panitz, aki felvétel közben hagyta ott a stúdiót, ahol volt férjével és annak új párjával szembesítették. Fia állítása szerint a nő nem tudta, mi vár rá. Története tragikus véget ért: aznap, amikor ez a rész adásba ment, a volt férje, Ralf Panitz, aki egy bárban iszogatva nézte a műsort, megölte őt. Ralf Panitzot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és a tárgyaláson a bíró felvetette a műsor felelősségét. „A nézettség fontosabb, mint az emberi élet méltósága. Szégyellje magát” – üzente Springernek.

Jerry Springer mintha nem tudta volna eldönteni, mit is gondoljon a saját műsoráról. Néha védte, néha azzal viccelődött, hogy biztosan a pokolra jut miatta, ahogy azzal is, hogy nem akar olyan országban élni, ahol az emberek ezt nézik. Mindeközben egy hivatalos meghallgatáson a következőkkel érvelt:

Ez csak egy tévéműsor – mindannyian túléljük.

A stábban ezt feltehetően nem mind így gondolták. Egyrészt iszonyatos volt a tempó (miután 1999-ben elbocsátották, Melinda Chait Mele például három hétig aludt). Volt olyan munkatárs is, például Toby Yoshimura, aki drog- és alkoholfüggő lett, de nem ez hozta el számára a töréspontot, hanem az, hogy az egyik adáshoz egy olyan férfit kellett gardíroznia, aki a lányával folytatott szexuális viszonyt pénzért.

A stábban ennek ellenére voltak, akik nem bánták meg, hogy a Jerry Springer Show-ban dolgozhattak.

Jerry Springer sokáig érinthetetlennek számított még úgy is, hogy a sajtóban folyamatos támadások érték, és nem bukott bele abba sem, hogy állítólag lefeküdt egyik korábbi vendégével, Kendra Jade pornósztárral. A Jerry Springer Show végét végül az hozta el, hogy maga a formátum elfáradt. Az utolsó adást 2018. július 26-án mutatták be. Springer nem tűnt el, lett egy újabb, 2022-ig futó műsora Judge Jerry címmel. Az öröksége azonban, ahogyan ő is fogalmazott, „minden idők legrosszabb tévéműsora” marad.

Luke Sewell, a Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel rendezője szerint nehéz nem arra gondolni, hogy Jerry Springer tulajdonképpen eladta a lelkét. Szerinte Springer elvhű fickó volt, de a hírnévért és a gazdagságért ezt feláldozta. Hozzátette, nagy szerencséje volt, hogy sokan a műsort és a személyét külön kezelték. „Erre nem mindenki képes. Látszott, hogy tehetséges politikus.” A dokumentumfilmben a kritikus hangvételt megtestesítő Robert Feder, a Chicago Sun-Times egykori televíziós és rádiós rovatvezetője is megjegyezte:

Springer tudta, hogy ez a műsor nem méltó hozzá, mégis elvállalta.

Tény, hogy sok szempontból ez kifizetődött számára, és mint az egyik a témával foglalkozó cikkben írják, ha nem Jerry Springer lett volna a trashtelevízió királya, akkor jött volna helyette más.

Netflix

Sokkhatás

A kereskedelmi televíziók elindulásával Magyarországon is megjelentek a hasonló műsorok, a Mónika Show első adását például 2001. május 7-én adta az RTL Klub (most már csak RTL), és a mémesült pillanataiba még ma is bele lehet futni. Tartalma miatt többször is büntetést szabott ki rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elődje, az Országos Rádió és Televízió Testület, de így is tíz évadot élt meg, az utolsó adást 2010. március 31-én vették fel. Az RTL Klub másik „kibeszélő- vagy szembesítőshow-ja”, a Balázs show pályafutása még rövidebb volt, a TV2 válasza, a Joshi Bharat is jóval kevesebb epizódot élt meg.

A kedélyek borzolását ma is magára vállalja több, akár más formátumú műsor is, egyes tehetségkutatókban még mindig szívesen szentelnek szegmenseket olyan jelentkezőknek, akik nem a tehetségük miatt kerültek oda, sőt a valóságshow-knak sem áldozott le még. És ez persze nem csak Magyarországra igaz.

Időközben persze a tévé háttérbe szorult, az interneten keressük a szórakozást. Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember egy korábbi cikkünkben kifejtette, a trash tartalom, vagyis ami nem nagyon hordoz magában értéket, az online média világában nőtt igazi óriássá. „A végtelen mennyiségű tartalom, a korlátlan számú csatorna azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki azt csinál, amit akar, ezzel viszont együtt jár az ingerküszöb emelkedése, ami az extremitások irányába tolja el az egész tartalomgyártást.”

A közösségi kukkolásnak, a provokatív tartalmaknak a legnagyobb lökést a közösségi oldalak elterjedése adta, amelyeken algoritmusok versenyeztetik a tartalmakat, és sokan gondolták úgy, hogy az egyre durvább és életveszélyesebb átverésekkel könnyebb lesz kitűnni. „Azt hiszem, az emberek ráébredtek, minél provokatívabbak, minél sokkolóbb a tartalom, annál több nézőjük lesz, és ez néha veszélyes keveréket alkot. Nagyon gyorsan kell alkalmazkodnunk ahhoz, hogy mi az, amit már nem tűrünk el” – nyilatkozta Ed Craven, a nem éppen problémamentes tartalmairól ismert Kick nevű platform ügyvezető igazgatója.

Persze nemcsak a streamerek követik ezt a receptet, a TikTokon is sorra tűnnek fel az olyan felhasználók, akik azért szerepelnek hirtelen egyre több ember feedjében, mert felháborító dolgokat csinálnak. Ugyanígy terjednek az úgynevezett rage bait posztok, amelyek a biztosítékot lecsapva az embereknél érik el, hogy a kommentszekció igazi csatatérré váljon, a közösségi oldalakon pedig az algoritmusok szeretik, ha sok komment és reakció érkezik. Márpedig, ha szeret az algoritmus, az anyagilag is megéri.