Mit engedhet meg magának egy influenszer a fiatalok figyelmének elnyeréséért?
Az utcán békésen sétálgató embereknek ma már szinte folyamatosan figyelniük kell arra, nem közelít-e feléjük kamerával valaki, akit éppen ezrek követnek élőben. Meddig mehetnek el a szórakoztatásban és mi az, amit már a videómegosztó oldalak sem néznek el nekik?
Mit tenne akkor, ha éppen békésen üldögélne egy étterem teraszán, vagy várna a villamosra egy megállóban, erre odarohanna egy fiatal, akit kamerák és testőrök kísérnek, betolakodna a privát szférájába, esetleg csak kellemetlen, intim kérdéseket tenne fel, miközben egy társa a kezében lévő telefonnal éppen élőben közvetíti az egészet? Esetleg szemtanúja lenne annak, hogy egy csapatnyi fiatal rávesz egy szemmel láthatóan zavart állapotban lévő nőt, hogy ugorjon be a vízbe, majd miután az egészet levideózták, és kiderül, hogy a nő valószínűleg nem is tud úszni, némi zavart toporgás után elszaladnának? Vagy ha egy youtuber turista azzal heccelné a helyi lakosokat a metrón, hogy az ország egyik legnagyobb tragédiájának helyszínét kiabálná az arcukba?
Ezek csak a közelmúlt ismerős esetei. Az egyik, sok milliós rajongótáborral rendelkező youtuber, az IShowSpeed néven futó Darren Watkins Jr. éppen Budapesten mutatott ebből ízelítőt: volt járókelő, akinek a kutyáját kezdte el ugatással hergelni. Máskor, amikor stábjával és rajongóival végigcsörtettek a belvárosi éttermi teraszokon, az egyik asztaltársaságból egy nő bemutatott neki, ő élő közvetítésben, méltatlankodva kérte számon a vendégeket. Mondjuk ez semmi ahhoz képest, hogy nemrég például a svéd királyi palotában rászóltak, mert túl hangosan ugatott meg egy gyereket.
Csak egy vicc volt…
Az lehet a benyomásunk, hogy kontrollálhatatlanná vált, milyen tartalmak kerülnek élő adásban több millió, sok esetben tizenéves néző elé. Régen minden jobb volt? Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember szerint a trashtartalom, vagyis ami nem nagyon hordoz magában értéket, az online média világában nőtt igazi óriássá. „A végtelen mennyiségű tartalom, a korlátlan számú csatorna azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki azt csinál, amit akar, ezzel viszont együtt jár az ingerküszöb emelkedése, ami az extremitások irányába tolja el az egész tartalomgyártást.”
A közösségi kukkolásnak, a provokatívnak mondható tartalmaknak a legnagyobb lökést a közösségi oldalak elterjedése adta, ezeken algoritmusok versenyeztetik a tartalmakat, és sokan gondolták úgy, hogy az egyre durvább és életveszélyesebb átverésekkel könnyebb lesz kitűnni. Emiatt a YouTube 2019-ben szigorította is az irányelveit, például kikötötte, hogy a platformon nincsen helye az olyan internetes kihívásoknak, amelyek halálhoz vezethetnek, tiltólistára kerültek olyan tréfák, amelyek elhitetik az áldozatokkal, hogy komoly fizikai veszélyben vannak, illetve amelyek a gyerekeket traumatizálhatják.
Igen ám, de nem a YouTube az egyetlen platform, ahol élő közvetítéseket videós tartalmakat lehet feltölteni. A Twitch, amit elsősorban videójáték- és e-sport-streamelésére hoztak létre, 2016-ban bevezetett egy új kategóriát, az IRL (in real life) közvetítéseket, és ezzel lehetővé tette a tartalomgyártóknak, hogy megosszák „mindennapjaikat, gondolataikat és véleményeiket közösségeikkel” és persze nem kellett sok idő ahhoz, hogy kiderüljön: a dráma, a provokatív tartalmak, a közönséggel tartott fokozott interakció vonzza az igazán sok nézőt.
Amikor pedig a Twitch megpróbálta egy kicsit jobban megregulázni a problémásabb tartalmakat, egy másik platform, a Kick várta tárt karokkal azokat, akik szeretik feszegetni a határokat. Így különösen érdekes volt a következő nyilatkozatot olvasni Ed Craventől, a Kick ügyvezető igazgatójától: „Azt hiszem, az emberek ráébredtek, minél provokatívabbak, minél sokkolóbb a tartalom, annál több nézőjük lesz, és ez néha veszélyes keveréket alkot. Nagyon gyorsan kell alkalmazkodnunk ahhoz, hogy mi az, amit már nem tűrünk el.”
2020-ban például letartóztattak egy orosz streamert, Stas Reeflayt, vagyis Sztanyiszlav Resetnyikovot, miután a nézők kihívását elfogadva kizárta várandós barátnőjét az erkélyre, a fiatal nő fagypont alatti hőmérséklet miatt gyorsan kihűlt, és az életét már nem sikerült megmenteni. A közvetítést még akkor is ment, amikor a mentősök kiérkeztek a helyszínre. Felmerült, hogy az ilyen tartalmakat központilag betiltják, és börtönbüntetésre számíthat az, aki vét a jogszabályok ellen, de sokan kétségbe vonták, hogy az ilyen jellegű cenzúra hatékony lehet.
Úgy tűnik, hogy a közönség, a nézők nem tudnak betelni az ilyen műsorszámokkal, a videósokat pedig nem feltétlenül érdekli, hogy valaki azért nézi-e őket, mert rajongó, vagy épp ellenkezőleg, csak dühöngeni akar azon, hogy már megint milyen felháborító dolgot csináltak a videóbetyárok. Az utóbbiak ugyanúgy képes függővé válni, emiatt szinte minden platformon találkozni ún. rage bait posztokkal, videókkal, amelyek lényege, hogy lecsapja az embereknél a biztosítékot, hogy a kommentszekció igazi csatatérré váljon, hiszen a közösségi oldalakon az algoritmusok szeretik, ha sok komment, ha sok reakció érkezik. Ha pedig szeret az algoritmus, az anyagilag is megéri.
Az így jött népszerűségről nehéz lemondani, ezért az olyan, látszólag magányos műfajt űző tartalomgyártók is, mint a Budapestre is ellátogató iShowSpeed egész stábot alkalmaznak arra, hogy olyan anyagot hozzanak össze, amely végig fenntartja az érdeklődést, és kellő számú reakciót vált ki. Úgyhogy azt sem nehéz elképzelni, hogy a fekete bőrű videóst nem spontán módon kínálták meg a magyar Negro cukorral, a terméknév mögött négerezést gyanító külföldi videósok már többször is kifejezték megütközésüket a YouTube-on. Vagyis ha egy ilyen influenszer ellátogat egy adott országba, akkor csapata előre felméri, miből lehet ott jó tartalmat gyártani, és az olvasók fantáziájára bízzuk, hogy mi mindent tesznek meg annak érdekében, hogy a közvetítés és a videó jól pörögjön.
Az, hogy valami megrendezett, még nem jelenti azt, hogy senkinek sem árt. Amikor iShowSpeed látványosan megszagolja a körülötte legyeskedő fiatal rajongóját, és hangosan megállapítja, hogy a fiú bizony büdös, azzal akkor is megalázó helyzetbe hozza, ha emiatt – szintén nem túl spontánnak tűnő módon – vásárol a kiskamasznak egy drága parfümöt. És hozzá kell tenni, nem mindenki ismeri fel, ha megrendezett tartalommal találkozik, vagy éppen nem érdekli, hogy IShowSpeed valóban nem ugrott át egy Lamborghinit, hanem a mesterséges intelligencia segített neki ebben a mutatványban, és Guld Ádám szerint mindig vannak, akik meg is próbálják lemásolni ezeket az akciókat.
Az ingerküszöb persze nemcsak náluk, hanem mindenkinél szépen tolódik el felfelé. „Ezek a tartalmak a meghökkentéstől lesznek érdekesek, hogy a bevállalnak olyat, amit egyébként egy hétköznapi ember valószínűleg nem tenne meg, mert szégyellné magát, vagy cikinek tartaná az adott helyzetet. Másik erősségük a banalitás, IShowSpeed és a hozzá hasonló tartalomgyártók döntő többsége nem rendelkezik semmilyen különleges képességgel, tehetséggel, képzettséggel vagy tudással. Abban jók, hogy nagyon nagy számú fiatalnak a figyelmét tudják lekötni” – tette hozzá a kutató.
Több, a témával foglalkozó cikkben is felmerült a retorzió kérdése. Sok minden azt erősíti a tartalomgyártókban, hogy ők sebezhetetlenek, mindent megtehetnek, bárkivel is konfrontálódnak, a feltüzelt rajongótáboruk úgyis melléjük áll, és nem őket fogja megszégyeníteni. Még az sem feltétlenül riasztja el őket, ha esetleg egy időre felfüggesztik a fiókjukat, vagy éppen letartóztatják őket, tudják, a közönségük nem fordul el tőlük. Vannak persze olyan helyzetek, amikor kénytelenek bocsánatot kérni, de sokak szemében így még nőnek is.
Új világ, új szabályok?
Sokan berzenkednek attól, hogy bármilyen központi szabályozást sürgessenek a netes tartalmakra, de sokak vannak olyanok is, akik szerint a platformok jobban ügyelhetnének arra, hogy az általuk lefektetett szabályoknak tényleg vannak-e következményei, és nem kivételeznek bizonyos tartalomgyártókkal csak azért, mert sokan rajonganak értük, és ezért sok pénz hoznak a konyhára.
Az biztos, hogy a helyzet értelmezésénél és kezelésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a magány ma már járványos méreteket ölt, Guld Ádám szerint a Z-generáció tagjai az egyik legmagányosabb korosztálynak számítanak. Azt a hiányérzetet pedig, amit a szorosabb, valós életben kialakuló kapcsolatok eltűnése, kiüresedése okoz, a digitális térben próbálják enyhíteni.
A mai internetes tartalomgyártók sokasága a nyilvánosság előtt éli az életét (vagy legalábbis úgy tesz), és minden korábbinál több lehetőség van arra, hogy valós időben létesíthessünk kapcsolatot velük. Ezt a influenszerek, streamerek, vloggerek szívesen használják arra, hogy a rajongó- vagy követőtáboruk még elkötelezettebb legyen, így könnyebb őket harcba hívni. Ez jelentheti azt is, hogy anyagi támogatást nyújtsanak, de azt is, hogy megvédjék őket azokkal szemben, akik támadják, kritizálják őket. Igen, ez akár a politikából is ismerős lehet, így működik a figyelemgazdaság, így lehet az emberek kötődését pénzre és hatalomra váltani.
Guld Ádám a Forbesnak adott interjújában tovább árnyalta a képet: „Magyarországon ma a fiatalok jelentős részének nagyon kevés a szórakozási lehetősége a társadalmi és anyagi körülményei miatt. Sok családban a médiafogyasztás lett egyedül elérhető. A kábeltévé és az internet – ennyi fér bele a családi költségvetésbe. Náluk csapódik le igazán, hogy szabadidejükben rengeteg médiatartalmat fogyasztanak.”
Mint olyan sok más kérdésben, a szülőkön is sok minden múlik. Azzal talán nem mondunk újdonságot, hogy érdemes lépést tartani azzal, milyen új platformok vannak, ott milyen tartalmakkal találkozhatnak a gyerekek, milyen aktuális trendek vannak, ahogyan azzal sem, hogy kellően nyitottnak kell lenni, nem lehet mindent élből elutasítani, és a tiltás sok esetben egyébként sem hatékony módszer.
Ráadásul erre egy kicsit a korszellem is ráerősíthet, Guld Ádám egyetemi oktatóként azt tapasztalta, hogy kései Y és a korai Z generációsoknál a kicsit poroszos, hatalmi elveken és hierarchián alapuló fentről lefelé beszélés már nem működik. Számít az is, hogy a szülő egyben minta és példa is, vagyis, ha apa vagy anya is trash fogyasztó, és a fél életét a közösségi oldalakon éli, ráadásul minden tudatosság és kritika nélkül, akkor nehéz elvárni a gyerektől, hogy ő másképp viselkedjen.
A mostani szülők többsége fiatalon kezdett el ugyan internetezni, de ők digitális bevándorlók és nem digitális bennszülöttek, és ez hatással lehet arra, ahogyan például a streamer- és influenszerkultúrára tekintenek. „Amit kisgyerekként tapasztalunk, azt természetesnek fogadjuk el, amit 15 és 35 év között, azt forradalminak tartjuk, amivel pedig ezen kor felett találkozunk, azt pedig a természet rendje ellen valónak tartjuk” – adott magyarázatot a jelenségre Steigervald Krisztián generációkutató egy interjúban.
Guld Ádám szerint a mostani változásokra nem lehet jóhiszeműen legyinteni, vagy bízni abban, hogy majd magától megoldódnak az ezzel együtt járó problémák. „Az átlagembernek, aki nem ezzel foglalkozik nap mint nap, fogalma nincs arról, hogy milyen agresszív, durva eszközökkel él a piac azért, hogy a fiataloknak a figyelmét az összes létező eszközzel megragadja, hogy platformoknak a döntő többsége nagyon tudatosan függésre kondicionálja a felhasználót, mert nagyon komoly gazdasági üzleti érdekei fűződnek hozzá. Nem lehet szabadon hagyni, hogy a gyerekekre minden szabályozás, minden korlátozás nélkül zúduljon ez a minőségű tartalom, ráadásul ilyen mennyiségben.”
A teljes tiltás nem opció, így marad a médiatudatosságra nevelés, mégpedig egész kicsi kortól.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
