„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Blue Origin fedélzetén csak nők lesznek, a küldetésben részt vesz Katy Perry és a műsorvezető Gayle King is.
Hétfőn indul útjára Jeff Bezos űrvállalatának, a Blue Originnak az NS–31-es járata, fedélzetén egy csupa nőkből álló csapattal. A társaság útja az önvezető űrrepülővel nagyjából 10 percig tart majd, és ebből 4 percet fognak a súlytalanság állapotában tölteni 100 kilométeres magasságban, a világűr határán, azaz a Kármán-vonalon.
A járaton, amelyet a női úttörők ünneplésére indítanak el az űrbe, a legnagyobb név Katy Perry lesz, de Bezos kilövi a leendő feleségét, Lauren Sanchezt is. Szintén a fedélzeten lesz Gayle King műsorvezető, valamint egy filmproducer, egy korábbi NASA-rakétatudós és egy emberi jogi aktivista.
Ez lesz az első, kizárólag nőkből álló űrhajós legénység Valentyina Tyereskova 1963-as történelmi szólórepülése óta, és a Blue Origin 11. szuborbitális, legénységgel végrehajtott művelete.
Bezos űrvállalata már évek óta kínál űrturisztikai élményeket, de nem közli a New Shepard rakétája által lehetővé tett utazások árát. A Blue Origin korábbi híres űrturistái között volt William Shatner, a Star Trek színésze is.
Bezos legfőbb kihívója az utasszállító űrjáratok terén a Virgin Galactic, amely hasonló szuborbitális élményt kínál. A Blue Origin azonban Elon Musk SpaceX-ével akar versenyezni, és Föld körüli pályára akar állítani majd űrturistákat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.