Pedro Pascal förtelmesnek és lúzernek nevezte J. K. Rowling viselkedését, aki az új brit transzneműtörvényt ünnepelte
A Harry Potter-regények szerzője látványosan örült annak, hogy a brit legfelsőbb bíróság kimondta: esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket. Pascal testvére korábban transzneműként coming outolt.
– így reagált a The Last of Us sztárja, Pedro Pascal arra, hogy egy, mások mellett J. K. Rowling által is támogatott jogvédő szervezetnek sikerült kijárnia, hogy a brit legfelsőbb bíróság kimondta: esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket. A színész közvetetten érintett a témában, ugyanis a húga, Lux 2021-ben transzneműként coming outolt.
Az ügy előzményeiről korábban megírtuk, hogy a skót kormány által még 2018-ban elfogadtatott törvény alapján a skóciai közigazgatási és egyéb köztestületi szervezetek vezetésében biztosítani kell a nők 50 százalékos részarányát. A jogszabály által adott meghatározás szerint az önmagukat nőként azonosító transznemű embereket is nőnek kell tekinteni az előírt részarány teljesítése szempontjából.
A nők esélyegyenlőségi jogainak érvényesítéséért küzdő, For Women Scotland (FWS) nevű skóciai szervezet azonban fellebbezést nyújtott be a törvény ellen, azzal érvelve, hogy a jogszabály új értelmezést ad a női nemnek, és ez meghaladja a skót parlament hatáskörét. A brit legfelsőbb bíróság szerdai végzésében ezt az álláspontot fogadta el. A brit legfelsőbb bíróság végzései egész Nagy-Britanniára, vagyis Skócia mellett Angliára és Walesre is vonatkoznak.
Az ítéletért küzdő jogvédő szervezetet J. K. Rowling is támogatta.
Az FWS jogi kampányában aktív szerepet töltött be Rowling, a Harry Potter-regények szerzője is, aki több tízezer fonttal támogatta a szervezetet. Rowling az X-en arról posztolt az ítélethirdetést követően: büszke arra, hogy ismerheti a bátor skót nőket, akik sokat küzdöttek ezért az ítéletért, és azt is megosztotta, hogy egy pohár itallal és szivarral ünnepel.
I love it when a plan comes together.#SupremeCourt #WomensRights pic.twitter.com/agOkWmhPgb
A döntés nagy port kavart a közösségi oldalakon, éles hangon reagált rá többek között egy Tariq Ra’ouf nevű aktivista is, aki arra szólította fel a nyilvánosságot, hogy bojkottáljanak minden Harry Potterrel kapcsolatos projektet, eseményt, ezzel megmutatva, hogy a transzfóbiának, „ennek a szarságnak, ennek az iszonyatos, undorító szarságnak” következményei vannak. A Peopleszúrta ki, hogy Pedro Pascal erre a posztra kommentelte a fentebb idézett mondatot, kifejezve lesújtó véleményét Rowlingról, aki már évek óta elég sokat tesz azért, hogy ne a gyerekkönyveiről maradjon emlékezetes a világ számára.
Megpiszkálták az alapsztorit, átírták a karaktereket – amivel semmi baj nem lenne, ha a végső mondandó nem torzulna. De torzul. Végignéztük az új évadot, és megmutatjuk, miért nem oké a második Last of Us játék adaptációja.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.