Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A főigazgató a személyes Facebook-oldalán fejezte ki felháborodását.
Mint arról beszámoltunk, mindenre kiterjedő vizsgálatot indított az Országos Kórházi Főigazgatóság az Uzsoki Utcai Kórházban működő VIP-ellátás ügyében.
Mint írtuk, januárban derült ki, hogy egy beteget több éves várakozás helyett két és félmillió forintért heteken belül megműtöttek volna az úgynevezett térítéses osztályon. A rendszer lényege, hogy a kórházban működő Térítéses Betegellátó Osztály nem részesül állami finanszírozásban, így a Belügyminisztérium szerint a működés jogszerű, mivel a kórház közvetlenül nem kér pénzt a betegektől az egyébként TB-alapú szolgáltatásokért. Ez megkerülheti az 1997-es egészségbiztosítási törvény tiltását.
Az ügyben Hadházy Ákos független képviselő és a Transparency International tett bejelentést, mivel szerintük törvénysértés merülhetett fel. A kórház azt állítja, hogy az állami és fizetős ellátások nem befolyásolják egymást.
Hadházy és a Transparency most első fokon pert nyert a kórház ellen, így az intézménynek 15 napja van elárulni, mennyi bevételhez jutott a fizetős betegek után.
Erre reagálva Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója a személyes Facebook-oldalán védte meg a kórházát, szerinte “rágalomhadjárat”, “politikai jellegű támadás” folyik ellenük az ellenzék részéről.
“A kórház mindig és mindenben az aktuális jogszabályoknak megfelelően jár el. Igaz ez a Térítéses Betegellátó Osztály (lánynevén VIP osztály) működésére is. Minden tevékenységünkre engedélyünk van. Sem szakmai, sem emberi, sem jogi, sem financiális szempontból nem vagyunk megkérdőjelezhetők. A sajtó folyamatosan napirenden tart egy olyan ügyet, ami konkrétan nem létezik. Kapjuk a gyalázkodó kommenteket, miközben azok, akik rólunk írnak és rólunk készítenek riportokat, sokszor nálunk gyógyulnak, tőlünk kérnek segítséget, ha ők, vagy a családtagjuk, ismerősük megbetegszik. A nálunk kezelt betegek elégedettek, a munkatársak szeretnek itt dolgozni” – írja a főigazgató.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?