Büdös, szemétláda – ezekkel a jelzőkkel üzentek névtelen, mindössze „nyugdíjasok” aláírással ellátott levélben a VI. kerületi polgármesternek. A felháborodott kerületi lakosok egy Nagymező utcai virágládában hagyott levelükben azt panaszolták, hogy
„nem lehet leülni az ülőkére már több mint egy éve (…), ha elmegy a troli, itt állunk az idősekkel 20 percig”.
A levélírók kívántak is Soproni Tamásnak: „Kívánom neked, hogy időskorodra te is itt állj 20 percig”. Végső érvként pedig bedobták a „bezzeg kártyát” azzal, hogy a VII. kerületben mindenhol vannak ülőkék, „te meg elveszed, te szemétláda”.
Soproni Tamás polgármesterhez eljutott a levél. A politikus Facebook-posztjából kiderült, hogy intézkedett is: „Mivel volt raktáron két székünk, ezeket gyorsan felújították a karbantartó kollégák, és kihelyeztük őket”.
A polgármester – aki a válaszlevelét szintén otthagyta a megállóban – azt javasolta, máskor keressék inkább telefonon vagy e-mailben, mert az utcán hagyott levél nem biztos, hogy mindig célba fog jutni. Végül megjegyezte:
„Amúgy pedig legyünk kedvesebbek egymással, úgy lesz csak jobb hely az országunk.”