Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Mo Chara-t azza terrorizmus támogatásával vádolja az ügyészség.
Terrorizmust támogató bűncselekmény gyanúja miatt kellett megjelennie szerdán a londoni Westminster Bíróságon az ír Kneecap együttes egyik tagjának, Liam Óg Ó hAnnaidh-nek.
A 27 éves, Mo Chara néven fellépő férfi ellen májusban emeltek vádat azzal a gyanúval, hogy a betiltott terrorszervezetként számon tartott libanoni síita szervezet, a Hezbollah zászlaját lengette támogató szándékkal a Kneecap együttes 2024 novemberi koncertjén Londonban.
A májusi vádemelés után az együttes azzal védekezett, hogy a zászlót nem ők vitték fel a színpadra, hanem valaki odadobta, az ügyben indított jogi eljárást pedig „elterelési kísérletnek” minősítették.
A vád szerint a terrorizmus elleni törvény alapján bűncselekménynek minősül bármely eszköz, például egy zászló olyan nyilvános megjelenítése, amely megalapozott gyanúját kelti annak, hogy az elkövető a betiltott szervezet támogatója.
A zenészt szerdán több száz támogatója várta a bíróság épülete előtt, ahol előzetes információk szerint azzal védekezett, hogy „túl későn” került sor a vádemelésre. Amennyiben a bíróság elutasítja ezt az érvelést, Mo Chara valószínűleg nem kerülheti el a vallomástételt arról, hogy mit tett a koncerten, és bűnösnek tartja-e magát.
A Magyarországról kitiltott raptrió tagja feltételes szabadlábra helyezést kapott, miután a tárgyalás egy korábbi napján az ügyészek kijelentették, hogy „teljes mértékben jogában áll” véleményt nyilvánítani az izraeli-palesztin konfliktusról, de novemberben történt állítólagos incidens már „egészen más dolog” volt – számolt be a Sky News.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.