146 évet kapott a hollywoodi kamuproducer, aki fentanillal adagolta túl két áldozatát
David Pearce évtizedeken át drogozott be, majd erőszakolt meg nőket.
David Pearce évtizedeken át drogozott be, majd erőszakolt meg nőket.
HVG
Annak ellenére, hogy a migrációs politikában egyetért Orbán Viktorral, várja a kormányváltást – vallotta be Kepes András a Magyar Hang podcast csatornáján. Az író szerint az orbáni mélyállamot nem lehet egy választási győzelemmel megváltoztatni, annak felszámolása nélkül viszont öröklődik a válság, amiben élünk.
HVG
„A lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt” – nyilatkozta Nagy Feró a Békemeneten, amikor a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt letartóztatott korábbi igazgatójáról kérdezték.
HVG
A Hiperkarma frontembere egy podcastben a 20 éven át tartó súlyos függő életmódjáról beszélt, és arról, mi vezetett oda, hogy 2020 augusztusában „megtörténjen a csoda” és végleg szakítson a drogozással.
HVG
Hogyan előzhető meg a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, az urológiai daganatok, és mit jelent pontosan a férfiklimax? Hogyan hat a tesztoszteronra a zsírszövet, és milyen új típusú páciensek adják egymásnak a kilincset a rendeléseken? Miért kell őszintén beszélni a potenciazavarról, és hogyan kezelhető? Ezekről is beszélgettünk Takács Tamás urológus-andrológussal.
Két olyan iskola is bekerült a legjobb tízbe történelemből, amelyek a top 100-as listára nem fértek fel. Újabb részeredmények a Középiskolai rangsor 2026-ból.
Egy teherautó, illetve egy terepjáró és utánfutója hajtott rá a csapdára.
HVG
A celeb felszólította a politikusokat, hogy tárgyaljanak, és elégítsék ki a Balaton Sound és a Sziget gyermekeinek igényeit.
HVG
Vajon elég lesz-e a Csurran, cseppen ahhoz, hogy Majka hazavigye a legjobb alakítás díját?
HVG
A Fővárosi Közgyűlés sem Karácsony Gergely, sem Vitézy Dávid javaslatát nem fogadta el.
HVG
A legendás rádiós tegnap hunyt el. A Komjáthy gyerekek egy régi december 6-án Dévényi Mikulás Tibortól kapták az ajándékot.
HVG
Spielbergnek 46-szor kellett felvennie ugyanazt a jelenetet.
HVG
Minden ember életében van olyan időszak, amikor több időt tölt a munkahelyén, mint otthon, bár a Covid idején éppen fordított volt a helyzet. De milyen ma egy minden igénynek megfelelő iroda? Hogyan lehet visszacsábítani a home office-ból a munkavállalókat? Mitől érezhetik azt, hogy jobb és hatékonyabb az irodában dolgozni, mint otthon? Közös programok, közösségi terek, pihenőszobák vagy épp annak lehetővé tétele, hogy akár csónakkal járjunk be egy Duna-parti irodába? Legújabb podcastunkban többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ Makk Károly Dömötörrel, a TriGranit bérbeadásért felelős vezetőjével.
TriGranit
Lemondtam a fellépéseimet, minimalizáltam az emberi kapcsolataimat, ültem a laptoppal a kertben, és írtam – mondja Kőhalmi Zoltán a rövid prózákat tartalmazó Vegán disznótor készüléséről. Interjú.
Egy vita hevében rongált meg egy autót a sztárboxos a gyanú szerint.
HVG
A magyar AI startup közösség lehetőségeiről, az etikus fejlesztés fontosságáról, és a robot mint szolgáltatás modell népszerűségéről is beszélgettünk az AI Squad két alapítójával. Sabján László és Kertvéllesy András elmondták, hogyan tud hatékonyan egymás mellett dolgozni az AI és az ember, továbbá milyen számszerűsíthető előnyei vannak a hibrid automatizációnak. Az AI Squad alapítói részt vesznek az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol a gyakorlatorientált workshopjukon bemutatják, hogyan építhetnek ki a vállalatok hatékony AI-támogatott ügyfélszolgálatot úgy, hogy az valóban javítja az ügyfélélményt, növeli az ügyfélszolgálati csapatok hatékonyságát és így mérhető üzleti eredményeket hoz.
BrandLab
A nőt két, szintén marokkói férfi támadta meg.
HVG
A nő eltűnését csak akkor vették észre, amikor a turistahajó már elhagyta a szigetet.
HVG
MrBeast, azaz Jimmy Donaldson állatmentős videójából többek között az derül ki, hogy Ukrajnából oroszlánokat telepítenek át Afrikába, hogy legyen esélyük túlélni a pusztító orosz inváziót. Az orosz nyelvű változatból valamiért kimaradt a helyszín és az apropó pontos említése.
HVG
Ahogy a víz és a levegő elengedhetetlen az élethez, úgy a megbízható hálózati kapcsolat és összeköttetések is alapfeltételei a modern társadalom működésének. A vezetékes infrastruktúra ma már nem kényelmi extra, hanem az a technológiai háttér, amelyre minden digitális szolgáltatás – a felhőtől a videóhívásig, a távtanulástól a gyártósori automatizációig – épül. A 2Connect a hazai digitalizáció láthatatlan motorja – hálózata az idegrendszer, ami a modern társadalmat működteti.
2Connect