A Szakképzési Centrum tájékoztatta az Önkormányzatot arról, hogy az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták azt a baktériumot (Pseudomonas aeruginosa), amit korábban a Szent György Kórház szülészeti osztályán. A fenntartó a szükséges lépéseket megtette – írja a Facebookon Székesfehérvár önkormányzata.
Hozzáteszik, a városvezetés egyből tájékoztatást kért a Fejérvíztől, ahonnan azt a választ kapták, hogy nem a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatát érinti a probléma, csak az adott épületek vezetékrendszereit.
Mint írják, a két eset nincs összefüggésben, a szakemberek véleménye szerint az iskolai fertőzést „a nyári szünet miatti leállás, a »pangó víz« probléma” okozta. A fertőtlenítést azonnal elrendelték és a szakképzési centrum esetében a folyamatot segíti, hogy üres épületben kell dolgozniuk a szakembereknek.
A Pseudomonas aeruginosa baktériumfertőzés hetek óta problémát jelent a székesfehérvári kórházban, korábban mi is beszámoltunk róla, hogya fertőzés miatt fertőtlenítik a csöveket, emiatt gondok vannak az ivóvízellátással is. A kórház orvos igazgatója a múlt héten azt mondta, igyekeznek nem zavarni a betegeket a munkálatok során.
Magyar Péter azonban nem sokkal később egy olyan férfi történetét posztolta a Facebook oldalán, akinek a felesége a fertőtlenítés ideje alatt szült a kórházban. Azt állította, hogy miközben a nő vajúdott, két vízvezeték-szerelő lépett be, majd dolgozott a kórteremben, miután a nővéreket arra utasították, hogy engedjék be őket a helyiségbe. Amíg benn voltak, az ápolók takarót borítottak a szülő feleségre.
A Fejér Megyei Szent György Kórház a Telex megkeresésére azt állította, nem szerelők, hanem a kórházban dolgozó műtősök jelentek meg a kórteremben. Takács Péter egészségügyi államtitkár pedig később arról posztolt, hogy a kórházban a csőrendszer átmosó fertőtlenítése történt, amit alapesetben vízvezeték-szerelők végeznek, ám a hétvégén ezt egy egészségügyi dolgozó, egy műtős kolléga vállalta.
Később aztán egy második kismama is arról beszélt, hogy nála is vízvezeték-szerelők jelentek meg méhszájvizsgálat közben, ami után a kórház az RTL-nek elismerte, hogy valóban bementek a kismamákhoz. „Az üzemeltetésért felelős szakemberek minden esetben munkavédelmi ruházatot viselnek, a szülőszobai személyzet tagjai kísérik őket, és előre jelzik érkezésüket, amire engedélyt is kérnek.”
Pénteken pedig Magyar Péter, aki korábban személyesen is ellátogatott a székesfehérvári kórházba, arról írt, hogy a fertőzés egy nyolc éves kislányt is érintett, este pedig az RTL Híradónak egy újabb család nyilatkozott arról, hogy őket is szerelők zavarták meg szülés közben:
Hétfő este egyébként a kórház reagált az RTL Híradó megkeresésére, azt írták, hogy a fertőtlenítés véget ért, de csak akkor engedik használni a vizet, ha a hatóság egyértelműen javasolja. A délelőtt során a helyszínre látogató stábnak a dolgozók még azt javasolták, hogy a kórházba kerülők hozzanak magukkal nedves törlőt és vizet, az egyik mosdóban pedig az volt kiírva, hogy tisztálkodásra igen, de fogyasztásra még nem alkalmas a víz.
Nyitóképünkön az Árpád Technikum és Kollégium, forrás: Google Térkép