Győrben fogták el a Kálmán Olgát fejlevágással fenyegető férfit

A férfi saját anyja közösségi profiljáról küldött gyűlölködő, trágár fenyegetést Kálmán Olga műsorvezető-politikusnak.

  • hvg.hu hvg.hu
Győrben fogták el a Kálmán Olgát fejlevágással fenyegető férfit

Zaklatással gyanúsítják azt a férfit, aki gyűlölködő, trágár, fenyegető tartalmú üzenetet küldött Kálmán Olgának, aki emiatt feljelentést is tett a rendőrségen kedden. A fenyegetőző akkor is üzent, amikor a műsolrvezetőből lett politikus éppen tanúvallomást tett az ügyben.

Fejlevágással, a családja kiirtásával fenyegették meg Kálmán Olgát a Facebookon, feljelentést tett

A fenyegető üzeneteket a Facebookon kapta a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.

A fenyegetőzés miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya indított nyomozást ismeretlen tettes ellen

az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétség gyanújával.

Az elkövetőt szerdára azonosították, majd az 53 éves V. Gábort győri otthonában el is fogták. Lefoglalták azt a számítógépet is, amelyről édesanyja közösségi profilját használva küldte a fenyegető üzeneteket. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte tettét - közölte a rendőrség.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.