Nagy Márton a kórházi ágyáról üzente, hogy nem látott csótányt
A nemzetgazdasági miniszter jól van, de pihenésre van szüksége.
A nemzetgazdasági miniszter jól van, de pihenésre van szüksége.
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos aggodalmai nem jutottak el a katonakoporsókról és a kerítést átvágó Magyar Péterről készült kamuvideók készítőihez.
Az ukrán elnök nemcsak Trumppal, hanem Mark Rutte NATO-főtitkárral is egyeztetett.
Bár nem bízik az orosz elnökben, továbbra is dolgozik azon, hogy véget vethessenek az ukrajnai vérontásnak.
Helyi források szerint a kézilabdázó neve már korábban felmerült, de végül a pártvezetés elvetette az ötletet, most azonban „ismét felmelegítették a Görbicz-levest”.
A repedések ráadásul nemcsak a rajongók és a kormány között húzódnak, már a Trump-adminisztráción belül is megjelentek.
A miniszter azt írta, hogy az Index és „annak cikkei mögött azok az üzleti körök állnak, akik a lap tulajdonlása mellett, mára már csak legfeljebb versenyben nyerhetnek el megbízásokat a MÁV-tól, ami NAGYON FÁJ NEKIK”.
A jövő szombaton Székesfehérváron tartanak nagyszabású rendezvényt, éppen akkor, amikor Orbán Viktor a Tusványoson beszél majd.
A kutatás alapján az ellenzéki szavazók nagy része azon a véleményen van, hogy a Tisza Pártnak más ellenzéki pártokkal együtt kellene kormányt alakítania.
Már korábban is azt állította az építési minisztérium, hogy a település visszautasította a dögtemető miatti kártalanításra vonatkozó ajánlatot, a polgármester szerint ez „nevetséges és felháborító”.
Zelenszkij ugyan bejelentette, hogy kit szeretne miniszterelnökének, de még a parlamentnek is szavaznia kell róla.
Az ellenőrző jelentés szerint az Integritás Hatóság és az igazgatóság működése nem kiforrott és olajozott „sem mennyiségi, sem pedig minőségi szempontból”. A hatóság szerint ez a jelentés szubjektív és szakmailag is hiányos.
Hadházy után a független országgyűlési képviselő is reagált arra, hogy Magyar Péter nem kér belőlük a Tisza Párt előválasztásán.
A kormánytagok tavalyi jövedelmi rangsorában csaknem 400 milliós bevétellel harmadik Lázár Jánosnál egy közel 200 milliós tétel forrása nem volt tisztázott. Eddig.
Hahó, Harcosok! – ismét üzent a miniszterelnök, aki újabban a Magyar Pétertől kölcsönzött fordulattal búcsúzik híveitől. Kiderült az is, hogy hamarosan újabb interjút ad Orbán Viktor.
A menekültek, romák, ukránok és más külföldiek lehetnek a célpontjai az „önazonossági” törvénynek, amelyre az emberek többsége szerint semmi szükség nem volt – derült ki a Publicus Intézet kutatásából.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a Nemzeti Ellenállás Mozgalom miből fedezi a több tízmillió forintos költéseit.
AZ EU-ügyi miniszter jelezte: a magyar kormány minden eszközt bevet.
Paul Biya az előző választást a szavazatok több mint 71 százalékával nyerte meg, az ellenzéki pártok szerint számos szabály megszegésével.
A Tisza Párt elnöke leszögezte: mindenhol saját jelöltet állítanak, az „óellenzéknek” itt nincs helye – kérdés, idetartozik-e vajon Hadházy Ákos. Magyar, ha kimondatlanul is, de megköszönte a Momentum visszalépését. Hadházy úgy reagált Magyarra, hogy ő Zuglóban már elérte azt, amit a Tisza országosan akar.