szerző:
EUrologus
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság javaslata szerint a különösen fertőzött területekről érkezőknek a negatív teszt birtokában is karanténba kell vonulniuk. A magyar külügyminiszter szerint pedig Magyarországnak saját döntéseket kell hozni a brüsszeli késlekedés miatt.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

“Határozottan el kell vetni a nem alapvető utazásokat, de el kell kerülni a határzárakat vagy az általános utazási tilalmakat, és biztosítani kell, hogy az egységes piac és az ellátási láncok működése zavartalan maradjon” – ez áll az Európai Bizottság javaslatában az unión belüli utazási szabályok frissítésével összefüggésben. Múlt héten csütörtökön döntöttek úgy az állam- és kormányfők, hogy felkérik az Európai Bizottságot új javaslatok előkészítésére, több országban ugyanis a koronavírus új mutációja aggasztóan gyorsan terjed, és növeli a megbetegedések számát.

A javaslat egyik eleme, hogy a legfertőzöttebb területek külön színkódot kapnak, a vörös helyett sötétvörössel jelölik majd azokat a régiókat, ahol kéthetes átlagban a meghaladja az 500-at a napi fertőzéses esetek száma 100 ezer lakosra nézve. (Magyarország lakosságára vetítve ez kb. 3500 napi esetet jelentene.) Didier Reynders igazságügyi biztos mutatott is egy ennek alapján frissített térképet, amely szerint ebbe a kategóriában tartoznak egyes skandináv területek, Spanyolország és Portugália szinte teljes egészében, néhány közép-európai zóna, például Csehország vagy Szlovákia nyugati és keleti része.

A javaslat értelmében – amelyekről még a tagállamoknak meg kell állapodniuk – akik ezekről a zónákból érkeznek, azoknak érkezés előtt tesztet kell csináltatniuk és karanténba kell vonulniuk. A határ menti régiókban élőket mentesíteni kell az utazási korlátozások egy része alól – áll a javaslatban. Kitérnek arra is, hogy ha gyakran kell átlépniük a határt, például családi vagy munkahelyi okokból, akkor nem kell karantén alá vetni az érintetteket.

Az egészségügyi dolgozóknak, a családi vagy munkaügyi okokból útnak indulóknak szintén nem kell karanténba menniük, de a tesztelést nem úszhatják meg.

A Bizottság szigorítaná az EU-ba harmadik országokból érkező utasok felé támasztott követelményeket. Mindenki számára kötelezővé tennék a 72 óránál nem régebbi teszt bemutatását. Attól függően, hogy milyen fertőzöttségű területről érkezik az utazó, a teszt kombinálható hatósági vagy önkéntes karanténnal, nyomonkövetéssel. A közlekedési és a határmentén dolgozókat mentesíteni kell a negatív PCR-teszt benyújtásának követelménye alól, és csak érkezésükkor kérhetik negatív gyorsantigén-teszt bemutatását. A tagállamoknak meg kell követelniük az EU-ba belépőktől, hogy nyújtsák be az utaskereső űrlapot (Passenger Locator Form).

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az EU aggodalommal fogadta azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogy a gyógyszergyárak nem tudják a tervezett ütembe szállítani a vakcinákat. Ursula von der Leyen, a testület elnöke hétfőn reggel beszélt az AstraZeneca igazgatójával, amelynek pénteken tervezik jóváhagyni az oltását, csakhogy múlt héten közölték, hogy kapacitáscsökkenés miatt kezdetben a vállaltnál lényegesen kevesebb vakcinát tudnak legyártani. Az Európai Unió több vezető tisztségviselője is felhívta a gyógyszergyárak figyelmét, hogy a szerződésekben vállalt kötelezettségeiket teljesíteniük kell.

Hétfőn Brüsszelben tartózkodott Szijjártó Péter, aki az uniós külügyminiszterek tanácskozásán vesz részt. A magyar tárcavezető a megbeszélések szünetében azt mondta, hogy a szükséges oltóanyagok biztosításhoz Magyarország nem várhat a központosított brüsszeli beszerzésre, ez ügyben a saját döntéseit is meg kell hoznia. Szijjártó szerint igaza van a német kancellárnak abban, hogy az orosz oltóanyaggal kapcsolatos európai együttműködés nagyon fontos, utalt arra, hogy Magyarország már engedélyezte az orosz vakcinát, és meg is rendelt belőle 2 millió adagot. A külügyminiszter leszögezte, hogy az oltások felgyorsítására Magyarország minden szempontból felkészült.

(Megjegyezzük, hogy pénteken nemleges választ kaptunk Magyarország EU-hoz akkreditált brüsszeli nagykövetségén arra a kérdésre, hogy tart-e a külügyminiszter sajtótájékoztatót. Ehhez képest kizárólag kormánypárti újságírók előtt mégis tartott tájékoztatót, amelyet Facebook-oldalán is lehetett követni.)

Online sajtótájékoztatót tartott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, aki arról beszélt, hogy átgondolatlan volt a kormányzati korlátozások tavaly novemberi elrendelése, bizonyos szolgáltatások esetében itt az ideje a szabályozás megfontolt és okos újrarajzolásának.

A szocialista politikus példaként hivatkozott arra, hogy a korlátozásokat bevezető hatályos kormányrendelet a vallási közösségek esetében megengedi, hogy szertartásaikat „az általános szabályokkal összhangban”, de saját döntésük alapján tartsák meg. Ujhelyi szerint a színházak, mozik, cirkuszok, tánc- és zeneművészeti előadások esetében is, ha az üzemeltetők vállalják a szigorú előírások betartását (például megadott sortávolság üresen hagyása, folyamatos maszkviselés és fertőtlenítés), valamint a normálistól emiatt eltérő, csökkentett bevételt, akkor megfontolandó az újranyitás engedélyezése.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megállt az albérletárak csökkenése

Megállt az albérletárak csökkenése

Galgóczi Ágnes: Indokolt lenne rövid időre lezárni a plázákat

Galgóczi Ágnes: Indokolt lenne rövid időre lezárni a plázákat

Megdőlt egy hiedelem: nem környezetkímélők az organikus húsok

Megdőlt egy hiedelem: nem környezetkímélők az organikus húsok